Elfsong: A Csodák Könyve

írta Jocke | 2012.03.15.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Nail Records

Weblap: http://www.csodakkonyve.hu

Stílus: Rock musical

Származás: Magyarország

 

Zenészek
Somlói "Feca" Ferenc - gitár, ének Ifj. Somlói Ferenc - gitár Racs Attila - dobok Ének: Schrott Péter Stefán Kornélia Szöllősi Dániel Halász Adriána Szebényi Dániel Balázs Olivér Weisz Péter Jurásek Balázs Székely Nóra Kiss Zoltán Balogh Attila Peredhil Ádám
Dalcímek
01. Nyitány 02. Egy Este a Kövér Nyúl Fogadóban 03. Fogadás és Játék 04. Hangjáték 1 05. Éjvarázs 06. Árnyék és Fény 07. Az Én Fiam 08. Hangjáték 2 09. A Szilánk 10. Mozdulj, Mint a Szél 11. Mézdal 12. Ébredő Álom 13. Tűz az Éjben 14. Más Lesz Majd Minden 15. Az Árulás 16. Mikor a Varjak Hoznak Hí­rt 17. A Búcsúzás (Pipitér)
Értékelés

A magyar zenék valahogy mindig elkerültek (na jó, fordítsuk meg: én őket). Persze nem teljesen, hiszen vannak legendás és fiatal, ígéretes előadóink is, akiknek élveztem az albumait, koncertjeit, de ők jóval kevesebben vannak, mint külföldi kollégáik. A koncertek kiválasztásánál is leginkább a svéd és német előadókat részesítem előnyben, a magyar zenekarok a hazai fesztiválokra maradnak. Így volt ez február utolsó napján is, amikor az Astral Doorsra igyekeztem a Club 202-be.

Miután eldumáltam Nils Patrik Johansson-nal, és kijöttem a még tökéletesen üres küzdőtérre, arra lettem figyelmes, hogy egy szőke srác áll a színpaddal szemben, nekem háttal, és a hangzást füleli. Kicsi volt a világ, mint mindig: az illető Szöllősi Dani volt, akit még a Veszprémi Egyetemen ismertem meg. Csak ekkor esett le, hogy ő az Elfsongban énekel, akik az estet nyitották, és ekkor tudtam meg nagy vonalakban, hogy miről is szól ez a történet. A koncertről még gyorsan annyit, hogy nekem bejött, kár, hogy a közönség nem igazán vette a lapot, de az is igaz, hogy nem nagyon tudták, mivel is van dolguk. Az igaz, hogy ez a koncert egy színházban minden bizonnyal még élvezhetőbb lett volna - akár az összes szereplővel is. Jómagam ugyan nem kaptam CD-t a belépő mellé, de nem tartott sokáig szerezni egyet, így másnap már bele tudtam magam ásni ’A Csodák Könyvé’-be.

De kizárólag a zenei részébe! Az albummal egy időben megjelent, azonos című regénybe ugyanis még belekukkantani sem volt időm. A történet szülőatyja, és a zenekar gitárosa, Somlói Ferenc (Cross Borns) saját bevallása szerint több évig írta ’A Csodák Könyvé’-t. Minden bizonnyal erős a kohézió a könyv és a CD között, legalábbis az előzetes információk alapján ugyanaz a pozitív kisugárzás árad a mindkettőből (és áradt a koncertből is). Hogy ez valóban így van, azt csak a könyv elolvasása után tudom száz százalékosan megválaszolni. A nem túl bonyolult, de mégis igényes küllemű CD belsejében 13 énekes, ill. mesélő bújt meg: találkozhatunk Jurásek Balázzsal, a Demonlord frontemberével, Kiss Zolival az Iron Maidnemből, Schrott Péterrel a Tűzmadárból vagy Szebényi Danival, aki elég sok projektben érdekelt. Így is van, hogy egy emberre két szerep jut, hiszen a történetnek összesen huszonnégy szereplője van (tudom ajánlani ’A Csodák Könyvé’-nek hivatalos oldalát, ahol nem csak, hogy bele lehet olvasni a könyvbe, de a szereplőkről is találni igényes rajzolatokat).

A zene olyan, amit a koncepció sugall: rock/metal alapú fantáziazene, musical, szimfonikus beütéssel, duettekkel, kórusokkal megtámogatva. Mindez egy összefüggő történetet elbeszélve, mesélővel együtt, akinek Balázs Olivér kölcsönzi a hangját. Nem sörözős, bulizós zene ez - nagyon a szokásos metal kéztartást sem tudtam elképzelni mellé, pedig a koncerten Dani bevillázott egyszer-kétszer "munka" közben -, annak ellenére, hogy minden második számban koccintgatnak és az istenek italát döntik magukba a szereplők. A néhol túlságosan is kedvesen megfogalmazott kis történetek nem tudtak elrettenteni (ezalatt azt értem, hogy nekem a metal elsősorban nem a koboldokat, a takaros kiskocsmákat és az arannyal megrakott szekereket jelenti), egyedül néhány durván elcsépelt életigazságra húztam fel a szemöldököm, ami lehet, hogy másnak egyáltalán nem szúr majd fület. Zeneileg a misztikusan nyitó és észrevétlenül vágtázó Éjvarázst, a szövegileg prímet vivő, metalosabb kiállású, helyenként szikár riffekkel operáló A Szilánkot és a nyolc perces zárótételt, a refrénjével metal operai magasságokba emelkedő A Búcsúzást emelném ki.

Kifejezetten jók azok a dalok, amelyekben egyszerre többen énekelnek (van pár ilyen), de azt sem árt megjegyezni, hogy lehet ezt még hová tornászni: a hangszerek mintha nem szólnának egyenletesen, a dobhangzás és a cin pedig sok helyen zavaró, de abszolút nem vállalhatatlan módon. Nagy kérdés, hogy lesz-e folytatás, és ha igen, mikor - ha ezt a bizonyos tornászást véghezviszik, akkor mindenképp érdemes lenne. Még akkor is, ha ezzel a zenével túl nagy tömegeket nem lehet megmozgatni.

Pontszám: 7