Slamer: Nowhere Land

írta garael | 2006.09.01.

Megjelenés: 2006

 

 

Kiadó: Frontiers

Weblap: www.frontiers.it

Stílus: AOR

Származás: Anglia

 

Zenészek
Terry Brock - ének Mike Slamer - gitár Chet Wynd - dob Billy Geer - Choeurs Scott Bal - Choeurs
Dalcímek
1. Nowhere Land 2. Strength To Carry On 3. Not In Love 4. Come To Me 5. Higher Ground 6. Jaded 7. Beyond the Pale 8. Runaway 9. Audio Illusion 10. Perfect Circle 11. Superstar
Értékelés

Mike Slamer gitáros/producer elkészí­tette mindnyájunk örömére 2006-os albumát, a zenekart pedig nemes egyszerűséggel önmagáról nevezte el. Nem mintha eddig bármi baj lett volna a zenekarnevekkel, de úgy látszik, a zenésztársak változása egyben névcserével is jár. Hiszen a legutóbbi időkben a Steelhouse Lane-ben Keith Slack, a Seventh Key-ben pedig Billy Greer hangját hallhattuk, akivel a Streets zenekarban már dolgoztak együtt a nyolcvanas évek elején, most azonban a legendás Strangeways torok Terry Brock csatlakozott Mike-hoz. Terry hangja kitűnően illeszkedik ehhez a hangzásvilághoz, mégha másként is használja, mint a Strangeways két lemezén, vagy a saját, Back to eden c. szólólalbumán. Mike Slamer termékeny dalszerszőként ismert, hiszen hallhattuk munkáit az első Hardline, a House Of Lords, James Christian, és a Tower City albumain is. Ezek mellett pedig mindí­g jutott idő a saját project-ekre, mégha ezek közt gyakran volt is átfedés a dalok tekintetében, aminek én személy szerint nem minden esetben tudtam maradéktalanul örülni. Hála az égnek, a Nowhere Land esetében erről szó sincs. Csupa új dalt hallhatunk, melyek hangzásukban, és az énektémákat tekintve leginkább a már emlí­tett Steelhouse Lane, és Seventh Key albumokra emlékeztetnek, ami nem is csoda, hiszen Mike stí­lusa száz közül is felismerhető. Azonban itt egy nagyon finom progresszí­v í­zzel gazdagodott a zene, senki ne gondoljon a hallgatóra nyomasztó módon rátelepedő témákra, emészthetetlenül komplex dalszerkezetekre, csak egy nagyon finom kis injekcióra, pont annyira, amitől az egész összeáll egy komplett egésszé. Nem ritkák a lemezen a hat perc körüli számok, a Come to me c. lí­raiban pedig egyenesen nyolc pecig merülhetünk el. Az albumot a cí­madó szám nyitja, pofonegyszerű gitártémájával, pár szavas refrénjével, és közepes tempójával megadja a kezdő löketet, biztosí­tva arról minket hogy komoly percek következnek. A Strength to carry on egy alulról épí­tkező téma, mely a refrénben teljesedik ki. Not in love, megidézve a Seventh Key szellemét, a Higher ground pedig nyugodtan helyet kaphatott volna az egyes Steelhouse Lane korongon, bombasztikus hard-rock téma. Nem is nagyon tudok kiemelni dalt, vagy dalokat, mivel a szí­nvonal végig egyenletesen magas, a borongósabb témák kedvelőinek a Beyond the pale lesz a kedvenc, a felejthetetlen refrénű Jaded pedig minden aor rajogó szí­vét meg kell hogy dobogtassa. A lemez hangzására egy rossz szavunk sem lehet, bár ez nem meglepő egy Mike által producelt lemeznél, minden a helyén van, a nóták kellően szellősek, nincs olyan érzésünk hogy a kevesebb több lett volna, mint ezt tapasztalhattuk az utóbbi pár évben némely hard-rock kiadvány esetében.

Pontszám: 10

Legutóbbi hozzászólások