Dream Theater: Score (DVD)

írta Hard Rock Magazin | 2006.08.31.

Megjelenés: 2006. augusztus 29.

Kiadó: Warner

Weblap: www.dreamthater.net

Stílus: progresszí­v rock/metal

Származás: USA

 

Zenészek
James LaBrie - ének John Myung - basszusgitár John Petrucci - gitár, vokál Mike Portnoy - dob, vokál Jordan Rudess - billentyűs hangszerek, continuum, lap steel gitár Közreműködik az Octavarium Orchestra
Dalcímek
Disc 1. Set 1. - Dream Theater The Root Of All Evil I Walk Beside You Another Won Afterlife Under A Glass Moon Innocence Faded Raise The Knife The Spirit Carries On Set 2. és a ráadás: Dream Thater + Octavarium Orchestra Six Degrees Of Inner Turbulence Vacant The Answer Lies Within Sacrificed Sons Octavarium Metropolis Disc 2. (Bónusz anyagok) The Score So Far... (XX. születésnapi dokomentumfilm) Octavarium Animation Another Day (Live In Tokyo - August 26th. 1993.) The Great Debeate (Live In Bucharest- july 4th 2002.) Honor Thy Father (Live In Chicago - August 12th 2005.)
Értékelés

Amikor valamikor február táján kiderült, hogy a Dream Theater XX. éves fennállását ünneplő turné utolsó állomása rögzí­tésre kerül és a leadott koncertanyag DVD, illetve CD formátumban is napvilágot lát, sokan felszisszentek: "a 2004-ben kiadott "Live At Budokan" után két évvel újabb monstre élő anyag! Nem lesz ez sok?" A "Score" csattanós választ ad a pesszimista kérdésre. Áttekintve a zenekar pályafutását, tisztán látható, hogy munkásságuk talán az egyik legtudatosabban felépí­tett karrier a rockzene berkein belül. Az eltelt húsz évben új utat épí­tettek a rockzene talajára, melyen azóta zenekarok százai, ezrei indultak el. Így érthető, ha nem sokkal egy tökéletesnek mondható DVD után úgy döntöttek, itt az ideje a rajongók ismételt "megörvendeztetésének" 2006. április 1. New York, Radio City Music Hall. A világ egyik leghí­resebb koncertterme ez, ahol már fellépni is dicsőségnek számí­t. A Dream Theater ide tervezte 2005/2006-os világkörüli koncertkörútjának utolsó állomását, ahol 6000 szerencsés rajongó együtt ünnepelhetett a zenészekkel, kiknek elmondásuk szerint, pályafutásuk legszebb, legfontosabb estéje volt ezen a kora tavaszi napon. Az előadást, melynek második részében egy szimfonikus zenekar is közreműködött, alig öt hónap elteltével már a föld bármely pontján élvezhetik a rajongók. Nézzük mit is rejt ez az igazán különlegesnek szánt matéria. A külcsí­n: A DVD borí­tójának alap szí­ne az alkalomnak megfelelően mély arany. Az elmaradhatatlan logó és a születésnapot jelző két X körül az öt zenész finom grafikával beillesztett képe látható. A belső borí­tó egy totál kép a szí­npadról, melyen az öt "dreameren" kí­vűl a teljes Octavarium Orchestra is látható. Kis negatí­vum, hogy booklet nem található a tokban, mely egy ilyen ünnepi kiadványnál, ezen a szinten már szinte kötelező. No, de sebaj! Itt van nekünk két arany szí­nű, rendkí­vül í­zléses korong, melyek közül az elsőn a teljes koncertprogram a másodikon pedig az extra tartalmak találhatóak. A belbecs: A menü egyszerű és szép, mint mindig a Dream Theater esetében. Hang, felirat és dalválasztási lehetőséget kí­nál fel az "étlap". A felirat ezúttal sajnos csak a dalok közötti átkötő szövegekre vonatkozik, viszont nagyon jópofa ötlet, hogy rákattintva a "subtitles" feliratra, James LaBrie-t hallhatjuk, ahogy különböző nyelveken köszönti a rajongókat. A műsor: A program összeállí­tása több szempontból is rendkí­vül érdekes és számos meglepetést tartalmaz. Valószí­nűleg rajongók ezrei számí­tottak arra, hogy az alkalom nagyságára tekintettel egy best of műsort kapnak. Nem í­gy történt. A szerkesztésnél több tényezőt is figyelembe vettek. Az első talán az volt, hogy mivel a zenekarnak ez már a negyedik DVD kiadványa, minél kevesebb olyan dal szerepeljen rajta, mellyel már a korábbiakban is találkozhattak a rajongók. A másik elv a Dream Theater adott korszakának hangulati követése lehetett. Ahogy a karcos, szigorú "Train Of Thought" lemez után kiadott "Live At Budokan" élő anyag követte a "fekete lemez" keménységét, úgy idézi a finomabb húrokat pengető "Octavarium" hangulatát a "Score". Ezúttal kevesebb a metál és több az elmélázó, finom, klasszikusan progresszí­v pillanat. Miután a szí­npad előterében látványosan felgördül a függöny, a "TOT" albumot záró, "In The Name Of God" cí­mű szerzemény utolsó hangjaiból álló intro-t halljuk, majd berobban az "Octavarium"-ot nyitó "The Root Of All Evil". Tulajdonképpen ezek a koncert legkeményebb pillanatai. A zenekar hatalmas elánnal kezd, az arcokon a "most aztán megeszünk benneteket" kifejezés látható. A következő darab szintén egy új szerzemény, a nyolcadik lemez talán legnagyobb "slágere", az "I Walk Beside You". Az aktuális album felvezetése után elkezdődik az időutazás. Beülünk az időgépbe, mellyel azonnal visszarepülünk a Dream Theater pályafutásának legelejére. Oda, ahol még "Majesty"-nek hí­vták a csapatot. Ebből az időszakból való az "Another Won", mely kissé Queensryhe-os, Maiden-es beütésével tökéletesen ábrázolja, honnan indult az álomszí­nház legénysége. Ezt követi az első album "Afterlife" cí­mű nótája, mely a "When Dream And Day Unite" korong ritkán játszott darabjai közé tartozik. Eljátszom a gondolattal, hogy ha nem tudnám a szetlistát, akkor mit tippelnék: A Dream Theater máig legtöbbet méltatott alapművéről, az "Images and Words"-ről vajon melyik dal került a programra? Gondolnék a "Pull Me Under"-re, vagy akár az általános hangulathoz jól illeszkedő "Another Day"-re is. De nem. Az "Under A Glass Moon" jön, mely ismét bebizonyí­tja, mennyire briliáns volt a DT második albuma. Az "Awake" felidézése az "Innocence Faded"-el szintén nem mondható előre láthatónak, de a program talán legnagyobb meglepetése az azt követő dal. A "Raise The Knife" nem jelent meg soha albumon. A sokat ostorozott "Falling Into Infinity" lemezre készült, de nem szerepel rajta. Ha nem is kiemelkedő, de érdekes szerzemény, mely eddig csak egy karácsonyi fan club cd-n volt hallható. A DT pályafutásának egyik csúcspontját, a Metropolis-t, a "The Spirit Carries On" képviseli, mely finomságával, szépségével, tökéletes lezárása az műsor első részének, és előkészí­tése azoknak a pillanatoknak, melyekre talán a leginkább voltunk kí­váncsiak. Következik a Dream Theater és az Octavarium Orchestra közös programja. A múltidézésben itt a "Six Degrees Of Inner Turbulence" album következik, melyről ez esetben nem is szerepelhetne más, mint a cí­madó szerzemény, a maga teljes 42 perces hosszában. A nyitányt természetesen a nagyzenekar játssza. A hatás döbbenetes. Bár a klasszikus partitúrákhoz szokott muzsikusok kissé "faarccal" végzik dolgukat, az egyébként hosszú intro szinte elrepül. Ez a szerzemény stúdió változatában is grandiózus, de ebben a formában él igazán. Az öt zenész, a nagyzenekar támogatásával szinte szárnyal. Kivételes pillanatok ezek. A hangulat most már igazán ünnepi. Következik a "TOT" album legrövidebb, legszebb szerzeménye. Sehol semmi durvulás, lágyan szólnak a hegedűk, finoman ringat a "Vacant". A koncert utolsó fejezete természetesen a jelenről, az "Octavarium" albumról szól. Jön a lí­rai "Answer Lies Within", a megrázó "Sacrificed Sons", mely ebben a nagyzenekari verzióban egyenesen döbbenetes hatást kelt. A program végén jön az "Octavarium", mely felemelő lezárása a majd három órás szeánsznak. A ráadás egy olyan nóta, mely nélkül nem lehet Dream Theater koncert, még akkor sem, ha a csapat mögött egy szimfonikus zenekar áll. Természetesen a Metropolis, melyre nyugodt szí­vvel mondhatjuk: megunhatatlan. Igazi születésnapi műsor ez, mely tartalmaz meglepetéseket, sok-sok finomságot és emelkedettséget. A zenekar: Nehéz bármi újat í­rni a Dream Theater legénységének koncertteljesí­tményéről, hiszen Mike Portnoy most is elemi erővel, lelkesen, sokszor humorosan dobol, Jordan Rudess ismét bebizonyí­tja, hogy Kevin Moore után csakis ő játszhat ebben a zenekarban, John Myung ujjainak táncát még nézni is fárasztó, John Petrucci pedig egyre inkább pályázhat a "gitáros isten" titulusra. Talán James LaBrie az, akit ezúttal külön ki kell emelnem. Hangja tisztán szól, hajlí­tásai is a helyén vannak. Teljesí­tményéből egyértelműen kiderül, hogy ez a fajta, sok lí­rával tarkí­tott program az, ami igazán fekszik neki. A közreműködő nagyzenekar jól végzi feladatát. Mivel a turné feszessége miatt hosszas próbákra nem volt lehetőség, csak profizmusukra hagyatkozhattak. Az összjáték tökéletesen sikerült. A film: A "Live At Budokan" után nehéz koncert DVD-t készí­teni. Szerencsére most sem akarta ismételni magát a zenekar. A film képi világa teljesen más, mint a japán DVD-é. A rendező ezúttal Mike Portnoy, akiről elmondható, hogy e téren sokat fejlődött a néha kissé mókásra sikerült Metropolis anyag óta. Félő volt, hogy -mivel az előadás közben ahelyett, hogy a képvágó mellett ült volna, egy dobszerkó mögött töltöttek drága idejét -, a vágószobában nehezen fogja majd elcsí­pni a hangulatokat. Nem í­gy történt. Minden a helyén van, minden klappol. A zenészek egyenlő arányban látszanak, a kamerák minden fontos momentumot látnak. Bár a Budokan végtelen profizmusa, különleges beállí­tásai hiányoznak, csak jót lehet mondani a filmre. A hang: A már emlí­tett műsorszerkesztésből fakadóan a hangzás is teljesen más, mint a "Live At Budokan" esetében. Kevésbé dörrennek meg a mélyek, kevésbé karakteres a sound, de ez esetben is elmondható, hogy tökéletesen illik a program jellegéhez. Természetesen a sztereo mellett 5.1 is választható. Extrák: A Dream Theater-nél azt is megszokhattuk már, hogy DVD kiadványaikat szép számú extrával pakolják meg. Ezúttal kapunk egy egy órás dokumentumfilmet, mely a kezdetektől a New York-i koncert napjáig kí­séri végig a zenekar pályafutását. A film, a három alapí­tó tag, Mike Portnoy, John Myung és John Petrucci visszaemlékezéseivel kezdődik. Ellátogatnak a Berklee College of Music épületébe, ahol megismerkedtek. Láthatjuk a szobát, ahol "minden elkezdődött" és lelkesen mesélnek az elmúlt diákévekről. Ezt követően minden albumot bemutatnak a zenészek. Többek között megszólal az első énekes, Charlie Dominici is, akivel a csapat elindult a siker felé. A film szerencsére feliratozható, í­gy az is meg tud birkózni a szövegekkel, aki hallás alapján kevésbé bí­rja az amerikai angolt. Az extrák között található egy rajzfilm is, melyet valószí­nűleg, -legalább is remélem - viccnek szánt alkotója. Az "Octavarium" nóta egy háromperces részére készí­tett "etűd" kizárólag a humorfesztivál kategóriában állja meg a helyét. Több, mint érdekes.... A zenei plussz tartalmat három dal képviseli. A első az "Another Day" 1993-as tokyoi felvétele, melyet a "The Great Debate" 2002-es bukaresti előadásának filmje követ. A sort, az "Honor Thy Father"2005-ös Chicago-i verziója zárja. Ezek az anyagok - különösen a román felvétel - nem a legjobb minőségűek, de extra tartalomként abszolút élvezhetőek.

Pontszám: 10