Anneke van Giersbergen: Everything Is Changing
írta Tomka | 2012.01.28.
Megjelenés: 2012
Kiadó: PIAS Recordings
Weblap:
Stílus: pop/rock
Származás: Hollandia
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A The Gathering volt énekesnőjének már rég nincs köze a metal zenéhez – ezen kár is siránkozni. Pláne, mivel angyali Anneke bőven kárpótolt a váltásért: az ’In Your Room’ egy kiváló lemez volt, sajátos hangulattal, visszafogottságukban is slágeres dal(lam)okkal. Az idei album címe viszont találó: a dolgok a szólókarrierben is változnak. A 2009-es korong az indie, pop-rock vonalvezetése (Pearly, Hey Okay) és a klasszikus dalszerző-énekes – Anneke esetében egy szál zongorán elővezetett – szerzemények (Wonder) váltakoztatása, dinamikája miatt volt telitalálat, amiket ráadásul aranyosan poposra formált dalok (I Want) egészítettek ki. A pehelysúlyú örömködések és a szolid melankóliával súlyozott alkotások (Wonder) az élet szomorkás és boldog periódusaihoz egyaránt kiváló soundtracket szolgáltattak. A lemez kulcsa azonban a minden dalon átsütő, személyes érintettség: a dalok hatását a személyiség garantálta. Anneke tényleg ilyen, közvetlen, aranyos, kedves élőben is, színpadon és azon kívül egyaránt.
Elég csak megnézni a Take Me Home klipjét ahhoz, hogy lássuk, hogyan alakult át mindez az idei nagylemezen: a dal gondosan megkonstruált, feszes diszkóritmusra tolt pop-rockjában Anneke játszik minden hangszeren, és minden hangszerhez különböző személyiség, Anneke-arc társul. Azonban pont a Wonder vagy a Hey Okay természetessége hibádzik innen: ez egy profin összerakott dal és klip, csak épp olyan, mintha direkt eladásra szánták volna. Persze, ne legyünk naivak, (többnyire) minden dalt és lemezt eladásra szánnak, a klipről viszont süt, hogy szélesebb közönségréteget akar megszólítani. Ezzel Anneke lehet új rajongókat nyer, de esélyes, hogy pár régit is elveszt a folyamatban. A folyamat amúgy érthető, hiszen Anneke szólólemezeivel egy homályzónába pozicionálta magát: azok számára, akiket múltja okán érdekelhetnek albumai, ez túl popos, ahhoz viszont nem elég áramvonalas, eladható, hogy a poprajongókhoz eljusson. Meg persze nincs is mögötte az a gyártási-forgalmazási háttér, ami eladná Annekét mint indie dalszerzőt. (Talán nem véletlen, hogy a mostani lemezzel tűnt el a zenekarnév a borítóról, és díszeleg rajta Anneke, mint szólózenész.)
Az elemi összetevőire lecsupaszított, populáris rockzene most elektronikus behatásokkal bővült, viszont szabvályszerkezetekbe szorult: a popos fogalmazásmód itt nem csak a műfajt jelöli, hanem néhol a negatív értékítéletet is. Megszaporodtak az MTV-kompatibilis slágerek, mint a Slow Me Down, vagy a rádiórockként aposztrofálható You Want To Be Free. A szintetizátor felfokozott jelenléte váltja a csendet felfakasztó zongorakoppanásokat, a kísértő-kísértetiesen szép dallamokat, ám a My Boy, a Hope, Pray, Dance, Play vagy az I Want space-popja így is a sikerültebb munkák közé tartozik.
De félreértés ne essék: Anneke (többnyire) nem a minőségen, csupán a stíluson, a fogalmazásmódon korrigált. Ezek a dalok profin összerakott, fülbemászó dallamokban nem szűkölködő, kifejezetten pofás darabok. Ráadásul akadnak az „előző” érát idéző dalok is, bár ezeket kesernyés ambivalencia hatja át: egyrészt könnyű például a Circles zongorára írt lírájával vigasztalódni, ám hallottuk már ugyanezt, picit jobban, a Wonder képében. Összességében ez egy szerethető album, de (számomra) hiányzik belőle a szerelem hevülete – nem a tömegzene giccs-szerelméé, hanem az alkotásé. Anneke bájos orgánuma, és szakadatlanul szállított melódiái kárpótolnak valemelyest: lehet, hogy Daniel Cardoso producer dalszerzői közreműködésének köszönhető a változás, lehet, hogy nem, de az biztos, hogy bár az ’Everything is Changing’-et könnyű szeretni, addig beleszerelmesedni szinte lehetetlen.
Legutóbbi hozzászólások