Red Fang: Murder The Mountains

írta Adamwarlock | 2012.01.20.

Megjelenés: 2011

Kiadó: Relapse Records

Weblap: http://www.redfang.net

Stílus: Stoner/hard rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Még most gyorsan januárban letudhatunk olyan megjelenéseket, amelyekről illendő lett volna írnunk, de kihagytuk őket tavaly. Ilyen a 2011 áprilisában napvilágot látott Red Fang lemez is. Az oregoni együttes immáron második albumát írta, és turnéztatta meg az előző év során, amellyel begyűjtött jó néhány elismerést a kritikusok részéről. Első kiadványuk, amely 2009-ben jelent meg, nem aratott osztatlan sikert a szakmában, de a közönségnél sem, dacára a parádés videoklipeknek és az egyediségüknek. Általános véleményként uralkodott, hogy a csapat mintha nem venné eléggé komolyan saját célkitűzéseit, és ötlettelenül, a levegőben lógó dalokat gyártana, ráadásul gyenge hangzással, többet koncentrálva az imidzsre, mint a tényleges produktumra.

Ez az összkép azonban rögtön megváltozik, amint meghallgatjuk a ’Murder The Mountains’-t. A csapat ténylegesen komolyan kezdte venni önmagát, és elgondolkodott, hogy mi is állna nekik a legjobban. Elsőnek megvastagították a gitárt, és bősz riffgyártásba kezdtek, amihez már egyértelműen jóval izmosabb hangzásra volt szükség. A vaskos sound mellé azonban már komolyabb hangszeres és dalszövegírói teljesítmény is dukál, így egyértelmű fejlődést láthattunk a csapaton zenei téren, méghozzá minden felületen. Keményebb, összetettebb, egyszerűen jobb lett a Red Fang  második albuma, ami a 2011-es év egyértelműen pozitív csalódásai közé emelte a ’Murder The Mountains’-t a kritikusok nagy része szemében. Nem is hiába nyitnak jelenleg a Mastodonnak az idei turnén.

Ha már Mastodon… A Red Fang nagyon hasonló hangzásvilágot mondhat magáénak, mint Brent Hinds csapata, a maga stonerbe oltott lüktető vadságával és atmoszférikus dinamikájával. Bár az alapok azonosak, az eredmény mégis merőben más. A Red Fang is egy elementáris ősállatként csap le ránk, azonban alapvetően sötétebb, elborultabb hangzásvilággal és hangulattal. Ezen felül jóval dallamosabb ormányos társánál (leszámítva persze annak 2011-es lemezét), és sok más, egyértelműbb elemből is táplálkozik. Sokszor eszmélhetünk az albumot hallgatva alternatív rockos elemekre, amelyek még komorabbá teszik az összképet, amely leginkább a Foo Fighters világát idézi.  Ezen kívül – megint csak a Mastodonnal összehasonlítva – több a heavy metalra hajazó rész a dalokban, mint a legtöbb hasonszőrű stoner csapat esetében. Néha pedig egyenesen rock 'n' rollos beütéseket domborítanak elénk, ami szintén hozzájárul a kiadvány eklektikusságához.

Érzésem szerint a hangulatot sikerült biztosítania ’Murder The Mountains’-nek, ami az én ízlésvilágomnak megfelelően nagy piros pont az ellenőrző füzetben. A hangszeres teljesítményre nem mondhatnánk, hogy annyira kiemelkedő lenne, de a célnak jelen esetben megfelel. A gitárhangzás még a gyengébb pillanatokban is elviszi a hátán a dalokat, aminek kitűnő aláfestését adják a pörgő dobok. Ének tekintetében ne várjunk sokat, hiszen egy stoner csapatról beszélünk, azaz örülhetünk, hogy nem megy át hörgésbe az egész lemez. Bryan Giles-nek kellemes orgánuma van, ami persze a direkt disszonancia kedvéért átmászik keményebb, harsogó ordításba is, de az album nagy részén meggyőző teljesítményt nyújt.

Tehát érdemes-e visszarepülnünk az időben ehhez az áprilisi kiadványhoz egy hallgatás erejéig? Szerintem a válasz, igen. Nem fogunk hallani olyan lemezt, amely  egy csapásra ledöntené az összes bábút a zenei sakktábláról, de úgy érzem, hogy egy ígéretes karrier kezdeti állomását jelenti a ’Murder The Mountains’. Innen felfelé fog ívelni a csapat karrierje, és remélhetőleg a jövőben csakis ilyen izmos kiadványokat fogunk hallani tőlük.

Pontszám: 7.5