Falconer: Northwind

írta Tomka | 2006.08.23.

Megjelenés: 2006

Kiadó: Metal Blade

Weblap: www.falconermusic.com

Stílus: folk power metál

Származás: Svédország

 

Zenészek
Mathias Blad (1999-02, 2005-) - Vocals, Keyboards Stefan Weinerhall (1999-) - Guitars (+ Bass 1999-02) (Mithotyn, Indungeon) Jimmy Hedlund (2004-) - Lead Guitar (Supreme Majesty) Magnus Linhardt (2004-) - Bass (The Choir of Vengeance) Karsten Larsson (1999-) - Drums (Mithotyn, The Choir of Vengeance, Dawn)
Dalcímek
1. Northwind 2. Waltz With the Dead 3. Spirit of the Hawk 4. Legend and the Lore 5. Catch the Shadows 6. Tower of the Queen 7. Long Gone By 8. Perjury and Sanctity 9. Fairyland Fanfare 10. Himmel sÄş Trind 11. Blinded 12. Delusion 13. Home of the Knave 14. Black Tarn (instrumental)
Értékelés

Lehet tagadni, vagy ellentmondani, de egy heavy, vagy power metál bandában talán a dalszerző mellett a legfontosabb az énekes / frontember, hiszen alapvetően, illetve jó esetben ő szolgáltatja az együttes karakterességét - még jobb esetben a többi egyedi stí­lusjegy mellett -, elsősorban az énekes hangjáról ismerik fel a bandát, hangsúlyozom, legtöbb esetben. Ezzel persze nem mondtam semmi újat. Azzal se, hogy az esetleges tagcserék során, az énekes leváltásával jár "legrosszabbul" egy banda (persze az ezzel járó médiaszereplés megnövelheti az ismertséget, vagy segí­theti az együttes nevének a leporolását), hiszen általában a régi nóták új előadásban nem szokták a szó semmilyen értelmében kielégí­teni a rajongókat. Eddig ezekre az állí­tásokra szí­vesen hoztam volna fel ellenpéldának a Falconer nevét, akik Mathias Blad "elhajlásának" következtében (tudniillik a fémzene kénköves, korbácsos világát felcserélte a musical énekléssel) kénytelenek voltak lecserélni dalospacsirtájukat, helyette az a Karl Kristoffer Göbel érkezett, aki már jó pár éve abban a Destinyben, koptatta a hangszálait, amit valószí­nűleg csak a legelvetemültebb heavy metál, vagy Falconer fanatikusok ismernek (kiszólás: aki nem ismeri, nem vesztett sokat, ez persze magánvélemény, hallgatni a nálam okosabbakra kell). Göbelel aztán szerény véleményem szerint két igencsak szí­nvonalas produktum látott napvilágot, a 2003-as Sceptre of Deception, ahol még Blad is vendégszerepelt, amelyen még az általuk teremtett sajátos folk világban mozogtak, a 2005-ös Grime Vs Grandeur-al azonban érthető módon megosztották a rajongótábort, hiszen szakí­tva a tradí­cióikkal, a folk elemeket hátrahagyva szinte teljes mértékben a power metál vizére eveztek, mégpedig jó vikingekhez méltóan erős bárkákkal, amelyek a mai metál zenei árví­zben is könnyedén megállják a helyüket. A "bukás" következtében azonban menesztették a "csereembert" (ez már csak í­gy szokott menni, lásd Iron Maiden, Judas Priest, stb.), és visszatért mindannyiunk kedvence, Mr. Mathias Blad, aki csakhogy ne kerüljük ki a közhelyeket, jobb formában van, mint valaha, és hallgatva a Falconer nemsokára megjelenő új lemezét, az újfent Blad-al készült Northwind cí­mű albumot, az első szám első dallamai kitűnő okot szolgáltattak azon lépésemre, hogy megváltoztassam a véleményemet: hiába, a zsenialitás jó esetben nem bújik el túlzott mértékben, és szagát rendes esetben már kilométerekről érezni lehet; a Northwind "személyében" pedig azt az albumot tisztelhetem, amelyiknél fürödtem ebben az illattengerben, mint amikor a tökéletes giccsben a réten sétáló, a széltől hullámzó virágokat megszagoló kislányt földöntúli boldogság tölti el, és az arcán megjelenő réveteg arckifejezés láttán az ártatlan néző fejében bizonyára a "Legalize It" feliratú füves cigit hirdető pólók képe jelenik meg; vagy amikor Rákosi elvtárs propagandaképén megszagolja az érett búzakalászt. A Falconer egyik specialitása és különlegessége, hogy úgy kapja a "folk" besorolást mindenki részéről, hogy nem használ ilyetén hangszereket, elvétve bukkan csak fel egy hegedű, furulya, vagy egyéb olyan hangszer, ami a folk hangulatért felelős általában: az oka pedig nagyon egyszerű, ugyanis a Stefan Weinerhall által vezetett zenekar ezek után triviális módon a népies dallamvilág metálba ágyazásával éri el ezt a hatást, ami mind az ének-, mind a gitártémákban megfigyelhető, és ezt tetézi be Mathias Blad mester zseniális orgánuma, ami akár ópiumként is funkcionálhat, egyszerűen nem lehet "leszokni róla", de azt hiszem, hogy "akinek füle van a hallásra", annak nem mondtam semmi újdonságot, meglepőt, vagy mulatságost. Ráadásul, akárhogy is öregszenek a srácok, nem felejtették el szerencsére a gyorsabb, zakatolósabb témákat, persze nem akkora dózisokban adagolják, mint a jobb helyeken etalonnak számí­tó debütáló lemezükön, í­gy akadnak középtempós elmélkedések is az északi szélről, és itt van az a bizonyos lassú szám is, ezúttal azonban elbűvölő, gyönyörű köntösben: "happy, happy Falconer" (zárójeles megjegyzés: a balladára jó pszichológus módjára azonnal egy speed lökettel válaszolnak, de erről garael kollégánk bocsátkozhatna bővebb fejtegetésekbe). Érdekesség még a teljesen svéd nyelven előadott Himmel sÍ Trind, amely ez alkalommal nem bonusz szám formájában kapott helyet ezen a minden bizonnyal időálló korongon, hanem szerves részét képezi a Falconer által prezentált zenei katarzisnak. Mindezek felett örömmel állapí­thatja meg, az elfogult, ill. elfogulatlan hallgató egyaránt, hogy az együttes talán egyetlen gyenge pontjának számí­tó Karsten Larsson dobos is megbí­zhatóan teljesí­t, igaz kiemelkedő teljesí­tményt nem nyújt, nem úgy, mint a banda többi tagja.

Pontszám: 10