Johnny Winter: Roots

írta Bigfoot | 2012.01.11.

Megjelenés: 2011

Kiadó: Megaforce

Weblap: www.johnnywinter.net

Stílus: rhythm & blues

Származás: Egyesült Államok

 

Zenészek
Johnny Winter. gitár, ének Paul Nelson: gitár Vito Liuzzi. dob Scott Spray: basszus
Dalcímek
1, T-Bone Shuffle (km.: Sonny Landreth slide - gitár) 2, Further On Up The Road (km.: Jimmy Vivino - gitár) 3, Done Somebody Wrong (km.: Warren Haynes slide gitár) 4, Got My Mojo Workin' (km.: Frank Latorre - harmonika) 5, Last Night (km.: John Popper - szájharmonika) 6, Maybellene (km.: Vince Gill - gitár) 7, Bright Lights, Big City (km.: Susan Tedeschi - gitár, ének) 8, Honky Tonk (km.: Edgar Winter - szaxofon) 9, Dust My Broom (km.: Derek Trucks - slide gitár) 10, Short Fat Fannie (km.: Paul Nelson - gitár) 11, Come Back Baby (km.: John Medeski - orgona)
Értékelés

A veterán amerikai albínó gitáros, hét év kihagyás után rakott össze egy új lemezt, és mint annyi korosodó muzsikus, ő is számot vetett eddigi munkásságával a friss korongon. Például Eric Claptonhoz hasonlóan (’Clapton’ 2010) ő is egy albumra gyűjtötte kedvenc dalait azoktól az előadóktól, akik hatására ő is hangszert ragadott még az ötvenes években, amikor egészen ifjonc volt. Sőt, mostanában hírlik, hogy Paul McCartney is hasonló felfogásban készül dalokat kiadni.

De azon is elgondolkodhatunk, miért van az, hogy a korosodó rocklegendák közül manapság elég sokan vesznek fel feldolgozás albumokat. Elfogyott a muníció, vagy tényleg emlékezni akarnak? De ne legyünk rosszmájúak, ez a magazin nem arról szól.

Akárcsak Leslie West, ő is biztosra ment: nagynevű kollégákat hívott a felvételekhez, így a siker szinte garantált, ennyi tehetség nem tud hibázni. Noha arra is akad példa, hogy sok sztár együtt közömbösítheti egymást, de erről most szó nincs, mert jó kis bluesmuzsikát hoztak össze. Johnny Winter egyébként a bluesgitárosok közt az a fazon, aki tradicionális módon műveli a műfajt. Itt sincsenek slágergyanús dalok, nem hallunk hard rockos elhajlásokat, szigorúan ragaszkodik az ősi fekete zene szabályaihoz. Nála ortodoxabb módon esetleg Rory Gallagher közelítette meg kedvenc stílusát. (Esetleg a ’Jinx’ albuma az egyetlen kivétel ez alól)

Nem egy dalban felhangzik a slide gitár, mely a blues egy nagyon fontos kifejezőeszköze. Naná, hogy Derek Trucks az egyik, aki megszólaltatja, mint e technika egyik legjobb művelője manapság. De nem csak ő, hanem Sonny Landreth és a Gov’t Mule vezére, Warren Hayes is hasonlóképpen penget. Úgy látszik, Derek Trucks itt sem bír meglenni asszonykája nélkül, hiszen Susan Tedeschi is beszállt gitározni Jimmy Reed szerzeményébe, a Bright Lights, Big Citybe, sőt, az énekben is besegít ennek a vak fehér apókának. A nyolcadik nótában Johnny öcsikéje, Edgar fúja a szaxit, hogy a beszédes című Honky Tonk bluesban kísérje bátyókáját. Csak a cím beszédes, mert ez egy instrumentális fantázia. A repertoárról még annyit, hogy természetesen akad néhány kötelező, jól ismert standard, mint például Muddy Waters pajkos Got My Mojo Working című örökbecsűje, Chuck Berry Maybellene-je is ott zakatol, vagy Robert Johnson halhatatlan darabja, a Dust My Broom. Ezeket a dalokat nem lehet megunni, pedig számtalan verzióban hallhatjuk őket különböző muzsikusok albumain. A zene letisztult, érthető okból, nem fiatalos, nem annyira energikus, de minden hang a helyén van, és visszavisz bennünket a rockzene kezdeteihez. Talán ez is egy ok volt, hogy ezek a felvételek megszülettek.

Pontszám: 7.5