Krux: III - He Who Sleeps Amongst The Stars

írta Tomka | 2012.01.01.

Megjelenés: 2011

Kiadó: GMR Music

Weblap: http://www.kruxdoom.se

Stílus: doom metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Leif Edling - basszusgitár Peter Stjärnvin - dob Jörgen Sandström - gitár Fredrik í…kesson - lead gitár Mats Levén - ének Carl Westholm - billentyű
Dalcímek
01. He Who Sleeps Amongst The Stars 02. The Hades Assembly 03. Emily Payne (and the Black Maze) 04. Small Deadly Curses 05. Prince Azaar and the Invisible Pagoda 06. The Death Farm 07. A Place of Crows
Értékelés

Hogy a metal családfa gyönyörűséges, elfeledett fattya, a doom metal sosem fog tisztes népszerűségre szert tenni, azt ráfoghatjuk a hurráoptimista korszellemre, és kicsorbult szépérzékére, de változni túl sok minden úgysem fog. Így aztán külön öröm, ha egy-egy banda – legalább a stílusalapítók – áttörik az ismeretlenség falait, és a metal közösség egyöntetűen hajt fejet az olyan zenekarok előtt, mint például a Candlemass. Az viszont már valószínűbb, hogy a basszusgitáros-dalszerző zseni, Leif Edling „projektjeinek” zenéjére már sokkal kevesebben szoktak otthon búslakodva merengeni, hogy áhítattal vegyes tisztelettel feltöltődve merüljenek el a végzetmetal monumentalitásának, kripta-hangulatának vagy a világ legsúlyosabb riffjeinek szépségében. Pedig a Krux – csakúgy, mint az Abstrakt Algebra – minőségi doom metalt tol, többnyire az anyazenekar vénájában: Edling akkor hívta életre ezt a zenekart volt Entombed-tagokkal (Jörgen Sandström, Peter Stjärnvind) és minden power metal vendégénekes atyjával, Mats Levénnel, amikor a ’Dactylis Glomerata’ és a ’From the 13th Sun’ megcáfolta a Candlemass 1997-es újjáalakulásához fűzött reményeket. A 2002-es lemez ódivatú doom metalja így Messiah nélkül is messiásként érkezhetett, Levén pedig újfent bebizonyította, hogy a doom szférában (is) őshonosan mozog. Az egyszerűségében zseniális riffmunka és az utánozhatatlan Edling-atmoszféra közel tökéletes doom korongot eredményezett – ahogy a második eljövetelben sem kellett csalódni. A Krux-korongok amúgy is megelőlegezték az évezredforduló utáni Candlemass zenei világát, modernebben szóltak, az ocsmány riff-szörnyetegek is nagyobbat haraptak.

Habár a ’III’ szinte a semmiből érkezett, így utólag lehetett volna számítani rá: Krux-lemez ugyanis rendre akkor jön, amikor valami balhé van a Candlemass háza táján (a ’II’ megjelenése körül volt a Messiah-Lowe énekesváltás). Mintha Edling meg akarná nyugtatni a hűséges rajongókat, hogy aggodalomra semmi ok, lesz, ami lesz, ő bármikor lepakolja a mázsás riffjeit bármilyen logó alá. Mint tudjuk, most a Candlemass újbóli feloszlásának híréből kéne felráznia a ’III’-nak – ami bizony lehetetlen feladat.

A doom metal supergroup viszont minden tőle telhetőt megtesz ennek érdekében – és új ízekkel is gazdagítja a már ismert stíluspalettáját. A Krux-ban mindig is dominánsabb volt a szintetizátor jelenléte, Carl Westholm alapozott misztikus hangulatot a lemezeken, és nincs ez másképp most se – nem halálszag terjeng itt, a sound mai, ütős, csak kissé tompább az elvártnál. Akadnak apróbb érdekességek, mint a The Hades Assembly-be ágyazott hörgés (ebben az epikus gyöngyszemben amúgy Sandström szólózza magát halálra, de az egész lemez nívóját emeli virgáival), vagy a Small Deadly Curses okosan használt kórusai. Alapvetőbb változás viszont, hogy a doom metal alapozások mellé bizony beférkőztek power metalos megoldások, már a nyitó dal is galoppozó tempóval köszön be, a Small Deadly Curses pedig igazi power doom sláger. A dalok ennek megfelelően epikusak, Levén pedig szokásához híven kitörölhetetlen melódiákat csempész a refrénekbe, verzékbe egyaránt. A hangvétel felszabadultabb, mint a korábbi korongokon – bár az Emily Payne groteszk hangütése igazán üdítő –, de azért akadnak hagyományőrző darabok is, mint a tíz perc feletti Prince Azaar and the Invisible Pagoda, bár ez se bírja doomos vonszolni magát, és a megengedett sebességhatárt, a középtempót is átlépi alkalomadtán. Mindegyik dal lüktet, tele van élettel és frissességgel, ami több, mint meglepő ez egy olyan supergrouptól, akik már ezer meg egy metal lemezt feljátszottak, megírtak és meg is untak azóta. A ’III’ viszont változatos, az elvárásokat úgy kerüli meg, hogy közben be is tartja, doomos is meg nem is, hagyományőrző, de mégis újít, az év vége egyik kellemes meglepetése. A ’III’ igazi örömzene – már ha létezik ilyen a végzet metaljában…

Pontszám: 8