fbpx

Myrath: Tales Of The Sands

írta Mike | 2011.12.10.

Megjelenés: 2011

Kiadó: XIII Bis Records

Weblap: http://www.myrath.com

Stílus: Prog Power Metal

Származás: Tunézia

 

Zenészek
Zaher Zorgati - ének Malek Ben Arbia - gitárok Elyes Bouchoucha - billentyűk, vokál Anis Jouini - basszusgitár Piwee Desfray - dobok
Dalcímek
01. Under Siege (4:28) 02. Braving The Seas (4:20) 03. Merciless Times (3:28) 04. Tales Of The Sands (5:19) 05. Sour Sigh (4:58) 06. Dawn Within (3:31) 07. Wide Shut (5:25) 08. Requiem For A Goodbye (4:23) 09. Beyond The Stars (5:15) 10. Time To Grow (4:02)
Értékelés

No, igen. Nem gondoltam volna, hogy a fejemben immár szép lassan körvonalazódó „Az Év 20 Lefaszább Albuma” munkacímű toplistámba éppen egy tunéziai banda lemeze kér helyet magának. Mit kér? Követel, s kaparja be magát konokul! Noha 2011 végéig és a mustraeredmény kihirdetéséig még pár hét hátra van, utolsó pillanatban beeső jómadarakra már nem számítok (jó, mondjuk, még az új Dark Suns-anyag kagylózásra vár), az már szinte bizonyos, hogy a Myrath-ot az Isten sem menti meg attól, hogy peckesen trónoljon a Húszasok Elitklubjának valamelyik díszpáholyában.

Míg a tavaly megjelent ’Desert Call’ még főként a komplex-progresszív metal és az arab folklór jegyében fogant, addig a felettébb gyorsan piacra dobott friss munkájukon, a ’Tales Of The Sands’-en ugyan nem csorbultak a népzenei részek, ám a rövidebb és ezáltal valamelyest egyszerűbb megközelítésű dalok révén jobbára a power metal irányába mozdultak el, ezzel párhuzamosan pedig a 2007-ben debütáló ’Hope’-ot szinte szétfeszítő Symphony X-hatások is a háttérbe szorultak ezúttal. A szép, kifejező borító tulajdonképpen olyan, mint maga a Myrath-muzsika: szenvedélyes, energikus, ugyanakkor fennkölt és romantikus egyaránt. A rendszerint bitang-vastagon horzsoló gitárok és az autentikus „világzenei” elemek hol finoman szőtt, hol tüzesen lüktető karaktere épül itt egymásra, mintegy antagonizmusként; s jóllehet e komponensek olykor külön-külön élnek, amikor azonban együtt lélegeznek, egybeforr a két ellentétes zenei világ, egy koherens egészet alkotnak, mindezt könnyedén, gördülékenyen, a hallgató egyszer sem érzi a műfajok házasítására tett kísérlet izzadságszagát. Ily módon felmerül az Orphaned Land-del történő párhuzam, ám míg az izraeliek rockzenei gyökerei alapvetően az Opeth-fémjelezte „intellektuális” death és a korai ’90-es évek brit doom/death-vonalából eredeztethetőek, addig a Myrath hangzásának alappillére a hagyományos, neoklasszikus power és a technikás, rétegzett progresszív metal harmonikus mixtúrája.

Muszáj kiemelnem Zaher Zorgati énekteljesítményét: a fotómodell-arcú tökmag a műfaj egyik legjobb hangjának büszke birtokosa, van, hogy simogatóan lágy melódiákat hoz (imitt-amott anyanyelvén, azzal a „kígyóbűvölő” arabos dallamvezetéssel), s van, amikor úgy rekeszt, mint a legnagyobb power metal torkok; tónusa legfőképp Mats Levén (Amaseffer, Krux, ex-Therion stb.), valamint a volt Kamelot-pacsirta, Roy Khan stílusára hajaz, néhol kísérteties hasonlósággal. Hallgasd meg például a Sour Sigh-t: mekkorát énekel benne ez a kis ember! Zaher ziher, hogy a szakma krémjéhez tartozik.  De mégsem torta… A népies témákat a másodszorra is kimondhatatlan nevű Elyes Bouchoucha szállítja szintetizátorral, de a vokálozásba is gyakorta besegít, nem csoda, hisz neki is őrületesen erős hangja van, amolyan Russell Allen-féle oroszlánorgánum (megsúgom, a ’Hope’-on még ő énekelt).

Van itt tehát minden jó, mint egy tarka-barka arab bazárban: óriási énektémák és ragadós refrének (Under Siege, Merciless Times), egyértelmű Symphony X-nyúlás a Beyond The Stars nyitányában, s ugyanebben a számban egy Orphaned Land-szerű – jobban mondva Kobi Farhi-s – vezérdallam. A Braving The Seas nyúlfarknyi szimfonikus kezdése amolyan hörgésmentes Dimmu Borgir-light, először itt hallani az erőteljes Kamelot-hatásokat, a dús kórusvokálokkal gazdagított, roppant fogós refrén pedig rögvest a füledbe mászik, s onnan ki nem vakarod jó ideig! A Dawn Within tán a legkönnyedebb tétel mindközül, egy kevésbé elbaszott világban milliós sláger lenne, de az X-akták óta tudjuk, hogy merre is van az igazság. Betonszigorú power zúzdával nyit a Requiem For A Goodbye, aztán megint jönnek a légies Kamelot-áthallások, a refrén azonban a legjobbak közül való, a cikornyás szóló előtt pedig megemelem nem létező kalapom! Viszont az egyik személyes kedvencem a címadó csodanóta: az arabnyelvű refrén mellett zeneileg is itt dominál leginkább a keleties jelleg, noha a középrészben azért előkerül a vérbő power metal dög is egy röpke duplázós-gitárvirgás pillanatra, csak úgy a miheztartás végett. Az albumzáró Time To Grow egy hagyományosabb heavy/prog dal folk-beütések nélkül, nekem két szebb napokat látott banda, az Enchant és a Fates Warning egyes szerzeményei jutottak róla eszembe.

Kiváló munka tehát a „Homok Meséi”, ötletes, izgalmas, hangulatos, egyedi (soroljam még?), s ami nagy szó, hogy valóban előremutató. És bizony még a lemezhangzás is szív… vagyis fülmelengető! Ha azonban nagyon fanyalogni támadna kedvem, mindössze az alábbi nüánsznyi dolgokat emelném ki: egyfelől szinte végig ugyanaz a középtempó (igaz, sodró-lendületes) uralja a 45 percet, nem ártott volna egy-két gyorsabb számot is beékelni, másodsorban a változatosság ellenére mégiscsak kissé homogén anyag született, időnként elkalandozhattak volna egyéb műfaji területekre is, harmadrészt pedig nekem személy szerint hiányzik egy nagylélegzetű, szövevényes és témahalmozó meseeposz, például egy tékozló müezzin kalandjairól, mondjuk olyan laza negyedórában. Mindezen ártatlan kukacoskodás ellenére a ’Tales…’ kötelező vétel az igényes prog metal-hívek számára; hisz a 2011-es esztendő egyik legnagyobb durranása Észak-Afrika mediterrán partjáról érkezett (Az ordas ínyencek meg kutassák fel a tengerentúli CD-verziót, azokon ugyanis egy-egy bónuszdal is szerepel.)!

Pontszám: 9

Legutóbbi hozzászólások