Richie Kotzen: 24 Hours

írta TShaw | 2011.11.22.

Megjelenés: 2011

Kiadó: ASCAP

Weblap: richiekotzen.com

Stílus: blues/soul/rock

Származás: USA

 

Zenészek
Richie Kotzen - minden August Kotzen - zongora Jerry Cantrell - vokál Bret Domrose - vokál August Kotzen - vokál
Dalcímek
01. 24 Hours 02. Help Me 03. OMG (What's Your Name?) 04. Get It On 05. Love Is Blind 06. Stop Me 07. Bad Situation 08. I Don't Know Why 09. Tell Me That It's Easy 10. Twist Of Fate
Értékelés

Az örökifjú Richie Kotzen alapvetően egy eszméletlenül szeretni való figura. Én is rettentően csípem őt, mivel egyfelől nagyszerű zenész, másfelől sosem akar többnek mutatkozni annál, ami ő maga valójában. Mikor glamszterek közé kellett beilleszkednie (Poisonos idők), akkor erősen kilógott nála a lóláb. Sem vizuálisan, sem karakterét tekintve, de még csak zeneileg sem passzolt igazán az összképbe, majd amikor Paul Gilbertet kellett helyettesítenie, újfent csak saját magát tudta bedobni a közösbe. Ezzel egy nagyadag Big rajongót jól ki is sikerült akasztania. Leírtam már néhányszor, hogy éppen ez Richie legnagyobb problémája is – kész zenekarba nem szállhat be, mert sosem fog tudni beilleszkedni, hiába csinál alapvetően jó dolgokat (mint a ’Native Tongue’), ha azok egyszerűen nem passzolnak az adott banda klasszikus arculatához és stílusához.

De amikor önmagát kifejezendő vesz fel szólólemezt, abba sokaknak beleremeg a szíve. Őszinte, kifinomult módon nyúl a hangszeréhez, és bár a sebességmániások iskolájából került ki, nem riad meg, ha éppen soul ízű, esetleg jazz ihletettségben tobzódó dalokhoz van kedve, sőt, még az anime soundtrack feldolgozáslemeze is úgy etalon a diszkográfiájában, ahogy van. Szóval Richie igazi egyediség, öntörvényű és makacs, ismeri a saját képességeit, és eszébe sem jut túllépni azokat. Manapság leginkább azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy dobta a pengetőt, és ujjal kezdett el gitározni. Így nyomta már a Fezenen is, és hihetetlen látvány volt ez az egyszerű, de a személyiségével mindent letaroló gitáros.

Az új lemezen elméletileg tehát kizárólag Richie megkeményedett ujjbegyei érintik a húrokat. Blues, soul, jazz és rock keveredik itt, mint mindig, aminek a szépsége feledteti az anyag puritánságát – mert a megszólalás amúgy annyira egyszerű lett, hogy az sem elképzelhetetlen, hogy mindössze 24 órába (naná, hogy nem munkaórába) telt az anyag felvétele. Azt sem tagadhatja le a jószívű kritikus, hogy Richie némileg dilettáns módon minden hangszert saját maga kezelt. A basszust meg is értem, de mondjuk a dobok mögé csak elkellett volna még egy arc – mondjuk Mike Bennett, aki már a Fezenen is csudajó dolgokat produkált a minimál szerkója mögött.

Mindezzel együtt azonban a ’24 Hours’ annyira hamisítatlanul hozza Richie eddig megszokott dolgait – dalszerzésen, éneken, hangszerelésen, témákon, mindenen át –, hogy lehetetlenség a szemére vetni bármilyen hiányosságot is. A Kotzen rajongók éppen erre és éppen így vágynak, aki meg nem szereti őt valamiért, az úgysem fogja csípni soha, és Richie sem törekszik rá, hogy új célközönségek torkán nyomja le a muzsikáját. Akinek tetszik Kotzen zenéje, az szerezze be a lemezt. Akinek nem, annak most sem kell izgulnia…

Pontszám: 8