Richie Kotzen: 24 Hours

írta TShaw | 2011.11.22.

Megjelenés: 2011

Kiadó: ASCAP

Weblap: richiekotzen.com

Stílus: blues/soul/rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Az örökifjú Richie Kotzen alapvetően egy eszméletlenül szeretni való figura. Én is rettentően csípem őt, mivel egyfelől nagyszerű zenész, másfelől sosem akar többnek mutatkozni annál, ami ő maga valójában. Mikor glamszterek közé kellett beilleszkednie (Poisonos idők), akkor erősen kilógott nála a lóláb. Sem vizuálisan, sem karakterét tekintve, de még csak zeneileg sem passzolt igazán az összképbe, majd amikor Paul Gilbertet kellett helyettesítenie, újfent csak saját magát tudta bedobni a közösbe. Ezzel egy nagyadag Big rajongót jól ki is sikerült akasztania. Leírtam már néhányszor, hogy éppen ez Richie legnagyobb problémája is – kész zenekarba nem szállhat be, mert sosem fog tudni beilleszkedni, hiába csinál alapvetően jó dolgokat (mint a ’Native Tongue’), ha azok egyszerűen nem passzolnak az adott banda klasszikus arculatához és stílusához.

De amikor önmagát kifejezendő vesz fel szólólemezt, abba sokaknak beleremeg a szíve. Őszinte, kifinomult módon nyúl a hangszeréhez, és bár a sebességmániások iskolájából került ki, nem riad meg, ha éppen soul ízű, esetleg jazz ihletettségben tobzódó dalokhoz van kedve, sőt, még az anime soundtrack feldolgozáslemeze is úgy etalon a diszkográfiájában, ahogy van. Szóval Richie igazi egyediség, öntörvényű és makacs, ismeri a saját képességeit, és eszébe sem jut túllépni azokat. Manapság leginkább azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy dobta a pengetőt, és ujjal kezdett el gitározni. Így nyomta már a Fezenen is, és hihetetlen látvány volt ez az egyszerű, de a személyiségével mindent letaroló gitáros.

Az új lemezen elméletileg tehát kizárólag Richie megkeményedett ujjbegyei érintik a húrokat. Blues, soul, jazz és rock keveredik itt, mint mindig, aminek a szépsége feledteti az anyag puritánságát – mert a megszólalás amúgy annyira egyszerű lett, hogy az sem elképzelhetetlen, hogy mindössze 24 órába (naná, hogy nem munkaórába) telt az anyag felvétele. Azt sem tagadhatja le a jószívű kritikus, hogy Richie némileg dilettáns módon minden hangszert saját maga kezelt. A basszust meg is értem, de mondjuk a dobok mögé csak elkellett volna még egy arc – mondjuk Mike Bennett, aki már a Fezenen is csudajó dolgokat produkált a minimál szerkója mögött.

Mindezzel együtt azonban a ’24 Hours’ annyira hamisítatlanul hozza Richie eddig megszokott dolgait – dalszerzésen, éneken, hangszerelésen, témákon, mindenen át –, hogy lehetetlenség a szemére vetni bármilyen hiányosságot is. A Kotzen rajongók éppen erre és éppen így vágynak, aki meg nem szereti őt valamiért, az úgysem fogja csípni soha, és Richie sem törekszik rá, hogy új célközönségek torkán nyomja le a muzsikáját. Akinek tetszik Kotzen zenéje, az szerezze be a lemezt. Akinek nem, annak most sem kell izgulnia…

Pontszám: 8