Dragonland: Under The Grey Banner

írta MMarton88 | 2011.11.18.

Megjelenés: 2011

Kiadó: AFM

Weblap: http://www.thegreybanner.com

Stílus: szimfonikus power metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Olof Mörck - Gitár Jonas Heidgert - Ének Anders Hammer - Basszusgitár Elias Holmlid - Billentyű Jesse Lindskog - Gitár Morten Lowe Sorensen - Dob Fred Johanson (vendég) Elize Ryd (Amaranthe) (vendég) Jake E (Amaranthe) (vendég) Andy Solveström (Amaranthe) (vendég)
Dalcímek
1. Ilmarion 2. Shadow Of The Mithril Mountains 3. The Tempest 4. A Thousand Towers White 5. Fire And Brimstone 6. The Black Mare 7. Lady Of Goldenwood 8. Díťrnir's Forge 9. The Trials Of Mount Farnor 10. Throne Of Bones 11. Under The Grey Banner 12. Ivory Shores
Értékelés

„Közeleg a tél.” Ja, bocs, az nem ebben van. Csak hát, most nézz ide: itt ül Lord Eddard Stark a Vastrónuson. Oké, csonttrónuson. Oké, nem ő, hanem valami ikertestvére. Hiába, még a 21. századra digitalizált világban is az ember szeme először a lemezborítóra téved. Azt látva pedig Trónok Harca szimpatizánsként már akkor is adtam volna egy esélyt a lemeznek, ha lövésem nincs, mi fán terem a Dragonland. Pedig az europower kedvelőjeként a formáció neve abszolút nem csengett ismeretlenül fülemben. Ötödik nagylemezüknél járnak már a svédek, rendíthetetlenül eveznek a Rhapsody és a Nightwish vezette szimfonikus power metal liga másodésfélvonalában, s noha a világot különösebben sosem tudták megváltani, olyan nagyot csalódni sem kellett bennük eleddig.

Olof Mörck. Tessék a nevet megjegyezni tisztelt olvasók, erről a fickóról még sanszos, hogy hallani fogunk. A csapat gitárosáról van szó, zenekarvezetőjéről, aki nem mellesleg az idei év egyik legnagyobb szenzációja, az Amaranthe (mondjuk ezen a lemezen felbukkan a banda 5/6-a) sokak szerint kiemelkedően stílusteremtő, mások szerint köcsögösen popdisco debütlemezét írta, játszotta, hozta össze pár hónapja. Féltem, hogy a nálam eléggé betalálós tavaszi korongba beleveszett Olof összes kreativitása, ám az ’Under The Grey Banner’ hallatán szerencsére nem lehet okom panaszra.

Jóval kevésbé direkt, slágeres, vagy fogós, mint mondjuk egy Rhapsody album, mégis abszolút remek hallgatnivaló. Atmoszférája, hangulata van. Kell időt hagyni a daloknak, de az összkép mégis egységes, pozitív, könnyen elrepíti a hallgatót a képzelet szárnyán. Lévén, hogy koncept sztoriról van szó (ráadásul egy trilógia befejező darabjáról), a történet rányomja bélyegét a hallottakra. Ez jelen esetben előny, úgy tud változatos, és színes lenni a végeredmény, hogy közben a korong atmoszférája egy pillanatra sem törik meg. Persze egy direkt slágert csak idebiggyesztettek Olofék, a The Black Mare a klasszikus szimfopower slágerreceptkönyv alapján készült, ezerszer hallott, ám még mindig remekül működő panelekre, és fogós dallamokra építő fémhimnusz. Ezen felül a három és fél perc instru felvezető, és egy perc kötelező pofázás után robbantó szélvész Shadow Of The Mithril Mountains tartozik a csúcspontok közé, no meg a zárótétel.

A formációtól a musicales jelleg a korábbiakban sem állt távol, ám ahogy halad előre a cselekmény, és szólalnak meg a szereplők, az ilyen jellegű hatások egyre erősödnek. Az egész pedig a címadóban teljesedik ki. Egy igazi fantasy „metal musicalt” hallhatunk, mely sok témából, váltások hadából építkezve válik a sztori epikus koronájává. Ebbe persze besegítenek a vendégdalnokok is, csak hogy még nagyobb legyen a hatás. Apropó a sztori. Mélyebben nem ástam bele magam, de a csapat komoly koncepcióval, külön weboldallal, videókkal készült, náluk is van északon egy fal, zsarnok király, elfek erdeje, minden, mint a búcsúban.

Pontszám: 7.5