Amon Amarth: Surtur Rising

írta Jocke | 2011.11.17.

Megjelenés: 2011

Kiadó: Metal Blade

Weblap: www.amonamarth.com

Stílus: dallamos death metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Johan Hegg - ének Olavi Mikkonen - gitár Johan Söderberg - gitár Ted Lundström - basszusgitár Fredrik Andersson - dobok
Dalcímek
01. War of the Gods 02. Töck's Taunt: Loke's Treachery Part II 03. Destroyer of the Universe 04. Slaves of Fear 05. Live Without Regrets 06. The Last Stand of Frej 07. For Victory or Death 08. Wrath of the Norsemen 09. A Beast Am I 10. Doom Over Dead Man Bónusz: Aerials (System Of A Down feldolgozás)
Értékelés

Négy nap múlva minden kétséget kizáróan egy fejlezúzós koncertet fog adni a Club 202-ben a svéd Amon Amarth, így ennek apropóján visszanyúlunk az év első felében megjelent legújabb albumukhoz, a 'Surtur Rising'-hoz. A HRM lapjain még nem boncoltunk eddig AA-albumot, de nem hinném, hogy nagyon be kéne mutatni őket a közönségnek, hiszen a jelenkor egyik legsikeresebb death bandájáról van szó. És valóban: nagyon nem lehet fogást találni az Amon Amarthon, mert kezdve a hangzástól, a dalok fogósságán át az energikus koncertekig, minden a helyén van.

Johan Hegg és csapata tökéletes ötvözetét nyújtja a dallamos death-nek és heavy metalnak, amit némi blackes elemmel fűszereznek meg. A pofonegyszerű, fülbe mászó dallamokat nem egyszer tiszta, technikás szólók követik, miközben az északi mitológia világának kézzelfogható atmoszféráját teremtik meg. Hegg – aki le sem tagadhatná felmenőit – markáns hangja pedig tovább fokozza ezt az érzést, kétlem, hogy lehetne nála megfelelőbb embert találni az Amon Amarth élére (nem mintha ilyen blődségeken gondolkodna Ted Lundström basszer-főnök). A hozsannázás még nem ért véget, azt ugyanis még meg kell jegyeznem, hogy az Amon Amarth tényleg képben van a viking témában – tehát mondanivalójuk nem merül ki a "Valhalla", meg az "Oden" szavak egymás utáni ismételgetésében. Érdemes utánanézni a szövegeik jelentésének, amik a hörgés ellenére is viszonylagos könnyedséggel kihámozhatóak a dallamorgiából.

Erre talán a legmegfelelőbb példa a Hermod's Ride To Hel – Lokes Treachery Part I, amitől, és főleg annak párbeszédes részétől két napig mostam fel magam a padlóról. Az említett dal a 2006-os 'With Oden On Our Side' mesterművön kapott helyet, és legfőképp azért hozakodom elő vele, mert a 'Surtur Rising'-on érkezik a folytatás, Töck's Taunt – Lokes Trachery Part II címmel. Ahogy az várható volt, nem sikerült überelni a dalt, mint ahogy magát az 'Oden' albumot sem. Ennek legfőbb oka az, hogy az Amon Amarth azzal a lemezzel elérte a csúcspontot. Öt évvel ezelőtti albumukig folyamatos fejlődést és önmegújulást mutatott a banda, de azt követően sem a 'Twilight Of The Thunder God', sem a szóban forgó 'Surtur Rising' nem tudta átugrani az igen magasra állított lécet.

S akkor jöjjön a(z azért nem is olyan sűrű) feketeleves: noha az a tény, hogy egy zenekar soron következő albuma gyengébb az előzőnél, önmagában abszolút nem jelent tragédiát, de valamiért mégis azt érzem, hogy ez a viking hajó belefutott egy gyilkos fjordba, és már egy ideje ott vesztegel. Ettől még a minőség a régi (sőt, hangzás terén még talán jobb is, de a 'Twilight'-nál mindenképp), a dalok ütnek, de az az ember érzése, hogy ezt már hallotta valahol. Mégpedig az előző albumokon. A nyitó War Of The Gods példának okáért még címében sem tud elszakadni a Gods Of War Arise-tól, zeneileg meg akkora önnyúlás, hogy szinte érthetetlen. Alapvetően azért ez egy bitang erős album, sorolhatnám a kihagyhatatlannak tűnő koncertfavoritokat (Destroyer Of The Universe, Live Without Regrets, vagy az imént említett klón, a War Of The Gods), de emiatt sajnos nem tud olyan közel férkőzni a szívemhez, mint a 'With Oden On Our Side'.

Hogy ne kesernyés szájízzel zárjam soraimat, azt kell mondjam, hogy az Amon Amarth mindig is profi (háttér)gépezete ezúttal is olajozottan működött. A borító zseniális, szinte filmplakátszerű, ráadásul három csemege és egy kis meglepi is került a limitált és bónusz kiadványokra. A számlistában az általam birtokolt változat bónusz dalát, a System Of A Down Aerialsát tüntettem csak fel, de a srácok saját képükre formálták a Balls To The Wallt (Accept) és a War Machine-t (KISS) is. A digipack kiadáson pedig az utolsó előtti A Beast Am I és a záró Doom Over Dead Man közé rejtettek egy másfél perc körüli instrumentális részt is.

Pontszám: 8.5