Astral Doors: Jerusalem
írta Jocke | 2011.11.14.
Megjelenés: 2011
Kiadó: Metalville Records
Weblap: http://www.astraldoors.com
Stílus: heavy/power metal
Származás: Svédország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Az októberi EH-ban már tettem rá utalást, hogy korábban nem voltam baráti viszonyban az Astral Doors zenéjével. Ennek egyszerű oka van, amelynek fényében talán kissé ellentmondásosnak fogok tűnni. Azok közé tartozom ugyanis, akik nem ódzkodnak az agyonismételgetéstől, és a nyúlásoktól. Nem zavar, ha Maiden-, Priest-, vagy Helloween-klónokat látok ismételten felbukkanni új zenekarok képében. Csak annyit kérek tőlük, hogy a végeredmény fülnek kedves legyen. S akkor most jön az ellentmondás: az Astral Doorsot pont azért nem kedveltem, mert annyira Dio-féle zenét toltak. A Teremtő eleve azzal kezdte, hogy jól megkevervén a (hang)szálakat, hasonló adottságokkal látta el Ronnie James Diót és a nála egy generációval fiatalabb Nils Patrik Johanssont. Akarva-akaratlanul a zene és a koncepció is NPJ köré épült, s ezt követően eszük ágában sem volt letérni az ifjoncoknak a Ronnie által kitaposott ösvényről. Aztán fentről újból közbeszóltak, és sajnos Ronnie-nak távoznia kellett közülünk, de végül ez a szomorú esemény játszott közre abban, hogy mégiscsak el tudtam fogadni Johanssont és vele együtt az Astral Doorsot is.
Sőt, olyannyira jól sikerült ez az elfogadás, hogy többször egymás után is végig kellett pörgetnem a 'Jerusalem'-et, néhány szám pedig egymást követően két-háromszor is megfordult a lejátszóban. Ilyen volt a megint csak erősen Diót idéző Child Of Rock n Roll, a libabőrt kiváltó énekteljesítménnyel kísért Suicide Rime, vagy a vaskos riffekkel induló, majd középtempósan végigzakatoló Jerusalem.
Azt azért gyorsan hozzáteszem, hogy a svéd srácok hatodik stúdióalbuma erősen homogén anyag. A fő csapásirány természetesen a heavy/power metal, nagyjából hasonló szerkezetű dalokkal. Ilyen téren változatosságot maximum az jelent, hogy akad egy-két gyorsabb (With A Stranger's Eye, Operation Freedom), illetve szikárabb (Battle Of Jacob's Ford, Lost Crucifix) dal is. De nem is az ötletesség és a folytonos önmegújulás miatt szerethető az Astral Doors zenéje: az igazi markáns ízeket elsősorban NPJ hangja és a verzék alatti gitáralapok adják. Ha már így belejöttem a kekeckedésbe, akkor megjegyzem, hogy a gitárszólókat sem érzem túl erősnek és kidolgozottnak, de ennek ellenére a verzék és a refrének (mind gitár-, mind énekfronton) vígan elviszik a produkciót.
Kekeckedés ide vagy oda, a mérleg nyelve bőven a pozitív irányba billen. Próbáltam tenni ellene, meghallgattam tízszer, tizenötször, vagy talán még többször is, mégsem tudtam azt kiáltani, hogy „Elég volt belőle!” Nils Patrik Johanssont tényleg élmény hallgatni, és talán nem túlzás azt állítani, hogy ő maga és persze az Astral Doors is képes lehet továbbvinni a jó Ronnie örökségét. Sőt, igazából már egy ideje viszi is.
A végére hagytam egy kis kitérőt az album szövegvilágához: elsősorban a vallási téma az, ami összefogja a dalokat, mint ahogy a keresztes háborúk is két fő vallásirányzat konfliktusai voltak. A mögöttes szándékokba, a keresztes háborúk kimenetelébe és következményeibe nem mennék bele, de azért érdemes megfigyelni, hogy még a szövegileg elsőre talán egyszerűnek tűnő Child Of Rock n Roll-ban is kapunk bőven utalást a témával kapcsolatban. A koncepciózus jelleget a borító teszi kerekké, amely ugyan kivitelezésében kicsit megmosolyogtatónak tűnhet, ám aligha lehetett volna találóbb képet festeni egy ilyen albumhoz.
Legutóbbi hozzászólások