Moby Dick: A holnapok ravatalán

írta Tomka | 2011.11.12.

Megjelenés: 2011

Kiadó: Hammer Music

Weblap: www.moby-dick.hu

Stílus: thrash metal

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

Elképzelni a Moby Dick nélkül a hazai metal színteret – na, az lenne a holnap ravatala. Hiszen a Moby Dick a magyar thrash metal keresztapja, aki utat mutatott mindenkinek, hányféleképpen is lehet játszani a thrash metalt. Amikor még heavy metalosra csavarták, amikor punkosan nyersen tolták, vagy amikor modernizálták a képletet, és még súlyosabb, még riff-központúbb lett a zenéjük, egyszer sem adtak ki gyenge lemezt a kezeik közül, egyszer sem tagadták meg a zenei örökségüket, hanem folyamatosan új, járható utakat kerestek veretes thrash metaljuknak. 14 év távlatából még a ’Tisztítótűz’ is megszépült: igaz, gyengeségei tagadhatatlanok, viszont gitárjátéka szerves kapocs az ’Indul a boksz’ és a ’Golgota’ között. 

Ráadásul karnevált se csináltak a zenekar leállásaiból, mint egyes pályatársaik: míg az Akelánál már talán a tagok se tudják nyomon követni, hányszor oszlottak fel és hány búcsúkoncertet adtak, a Moby Dicknél tudtuk: csak várni kell. Ahogy ők fogalmaznak, ez egy professzionális hobbizenekar, amelyik csak akkor igazán aktív, ha a tagoknak van rá ideje egyéb (zenekari) elfoglaltságaik mellett, és akkor adnak ki lemezt, amikor az ihletük úgy diktálja. Most úgy alakult, hogy 6 évet kellett elbliccelnünk Moby Dick sorlemez nélkül, ám a 30 éves születésnapjukra összekapták magukat Smiciék, és itt az új album, amit sokan a zenekar klasszikusához, a ’Kegyetlen évek’-hez mérnek.

A tagok szerint ezúttal a dalszerzés is olyan felszabadultan zajlott, mint a zenekar történetének hajnalán, könnyedén jöttek elő a riffek és a témák Mentes Norbertékből, amelyik egy nem túlspilázott, nyers és ütős lemezt eredményezett. Zeneileg a 2005-ös ’Se Nap, Se Hold’ egyenes ági folytatása, ugyanaz a jellegzetes gitársound és hasonlóan bedurvított, szikár, mégis modernen szaggatott gitártémák dominálnak. Míg a ’Golgotá’-n néhol – talán az elnyújtott játékidőnek is köszönhetően – túl nyomasztóvá vált ez a megközelítés, addig a ’Se Nap, Se Hold’ fiatalos ritmusokkal, ügyesen elhelyezett dinamikaváltásokkal fűszerezte ezt a marcona gitárjátékot, amivel engem kilóra megvettek - az új lemezen pedig ugyanez a helyzet.

Ahogy a ’Se Nap, Se Hold’-on, ezúttal is azok a dalok ütnek igazán, amelyek nem azzal foglalkoznak, hogy rögtön és végérvényesen a földbe gyaluljanak a gitártémával vagy a tempóval, hanem amiknek olyan húzása, ritmikája van, ami magával vonz, elkap, mint a gépszíj, és utána nem ereszt. Számomra ilyen a Durván akár a vulkán, a lemez talán legsikerültebb dala, valamint a Gonosz erő, a Ki mer a szemembe nézni, az Éjfél után tíz perccel, a Csak a döbbenet, és a Bebetonozva. Mentesnek nagyon mennek ezek a nem túlbonyolított, de rendkívül ravasz, ügyesen ritmizált témák – pont ezért sajnálom, amikor csak szimplán „zúznak”: A semmi talapzatán vagy a címadó dal önismétlő gitártémái nálam hamar elkoptak. Szólók terén viszont most nem erőltették meg magukat, az a – ha jól számoltam – három darab, úgy tessék-lássék odaszúrt villantás nem sokat dob az összképen.

A Moby Dick lemezek másik védjegye Pusztai Zoli szövegei, amiket lehet imádni vagy utálni – szerintem teljesen jogosan, ugyanis Zoli írásai mindig szélsőséges minőségi végletek között ingadoztak, valamikor nagyon frappánsak, valamikor meg nagyon kínosak a sorok. Maradjunk annyiban, hogy most sincs ez másképp, az viszont újfent öröm, hogy Smici ugyanolyan jól dolgozik együtt a szövegíróval, mint a korábbi lemezeken: a rekedtesen köpködött szövegek ritmikája egy-két kivételt leszámítva nagyon ül.

’A holnapok ravatalán’ tökéletes kiadvány a zenekar 30 éves születésnapjára, hiszen mind a régi éra, mind az új lemezek rajongói megtalálhatják a számításukat. A hangzás talán még jobb, még ütősebb, mint az újjáalakulás utáni lemezeken, pedig már azok is jóval magasabb színvonalat képviseltek e szempontból, mint a ’90-es évekbeli korongok. A megszokott és elvárt thrash durvulatok mellett módjával minimális újdonságokat is tartalmaz, a hangulatos Játszik velem egy álom például az előző lemez Nem érhet véget c. dalához hasonlóan énekelhető dallamokkal bír, ami továbbra is különlegességnek hat egy Dick albumon, a fel- és levezető akusztikus darabokban pedig Renato Pavesi is felbukkan flamenco gitárjával. Habár szerintem összességében a ’Se Nap, Se Hold’ egy erősebb eresztés volt, soha gyengébb lemezt nem kívánok tőlük. Még pár albumot az elkövetkező évtizedre viszont igen…

Pontszám: 8