Jon Lord Blues Project: Live
írta Bigfoot | 2011.11.10.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Az ősz hammondmester szabadidő-bandájának első kiadványa ez a koncertlemez, amit ez év május 14.-én rögzítettek a németországi Rottweillben rendezett jazzfesztiválon. A Jon Lord mellett játszó zenészek is jól ismertek, hiszen valamennyien kulcsszerepet játszottak a hatvanas évek brit rhythm and blues zenéjében. Ennek ellenére nem csak a rock aranykorából válogattak dalokat, hiszen például a nyolcvanas évekből itt figyel egy Tom Waits sláger, a Respect Yourself is. Nem hiányozhat a Muddy Waters-féle Hoochie Coochie Man, Robert Johnson is jelen van egy dal, a Walkin’ Blues erejéig, és tisztelegnek a kortársaik előtt is: a legendás Free-nóta, a Wishing Well szerintem kiválóan áll Maggie Bellnek, a Spencer-Davis-féle I’m a Man mellett a Gimme Some Lovin’ is a zenekar repertoárján van, ez azonban erre az élő albumra nem került rá.
Érdekes a felállás is, hiszen Lord mellett egy másik billentyűs, Zoot Money is serénykedik billentyűs parkján, de a hammond részeket száz százalékban az Öreg viszi, Money inkább a kíséretben vesz részt (jó, néhány rock and roll szólót elenged olykor), Miller Anderson mellett énekel is. Nem hiányozhat a Deep Purple sem a műsorból. Játsszák a Lazy-t és még egy bluest, a When a Blind Man Criest. Az előbbiben felerősítik az egyébként is jelenlevő jazzirányt, Maggie Bell a szöveget is megváltoztatja, ami egyébként bluesdaloknál nem szokatlan, különösen a tradicionális szerzeményeknél nem az. Szenzációs a zenekar ritmusszekciója: Pete York amellett, hogy óramű pontossággal halad, kiváló érzékkel keveri bele a jazzelemeket ütősjátékába. A basszusgitárt bal kézzel pengető Colin „Bomber” Hodgkinson hangszere pedig egyes dalokban önálló életre kel. Miller Anderson nem egy korszakos gitáros (énekhangja ismerős lehet Lord 98-as szólólemezéről, a ’Pictured Within’-ről), de megbízhatóan teszi oda a szólókat. (Jó, tudom, nekem Blackmore az isten - na nem a Blackmore’s Night-ban!)
Aki ott volt július elején Pakson, annak ismerős a buli - ugyanezt a repertoárt prezentálta a hatosfogat. Hiányolom a hanganyagból a koncert igazi hangulatát, egy kicsit több hangszerszólót (Pete York elképesztő dobszólója azért megvan), de ne legyünk telhetetlenek. Lord gondolt egyet, szólt a régi haveroknak és éltre keltették azt a zenét, amit még az Artwoodsban nyomott valamikor a hatvanas évek közepén, évekkel a Deep Purple létrejötte előtt. Nem azért jöttek össze, hogy megváltsák a világot, vagy ezzel a darabbal akarják magukat beírni a rock örökkévalóságába, hanem csak egy kis bluest akartak játszani.
Legutóbbi hozzászólások