Virrasztók: Memento Mori!

írta Bazsa | 2011.11.08.

Megjelenés: 2011

Kiadó: Nail Records

Weblap: http://www.virrasztok.hu

Stílus: folk-elektro metal

Származás: Magyarország

 

Zenészek
Virrasztók: Scrofa, a halottidéző - ének, tekerőlant Szkrobek, a halottlátó - basszusgitár, programok Tomusin, a halottkí­sérő - gitár Siratók: Papp Orsolya - ének Bencsik 'Becse' Gergely - hegedű, mandolin, vokál Bánhalmi Zsolt - dob
Dalcímek
1. Szigeti veszedelem 2. A Halálmadár 3. Kökény Anna 4. Vidróczki 5. Gyász 6. Pipás Pista 7. Édesanyám 8. A hűtlen asszony balladája 9. Jaj Istenem, vigasztalj meg! 10. Az én időm
Értékelés

Mindig nagy örömmel tölt el, ha egy magyar zenekar tudatosan, jól kitalált koncepció mentén dolgozik. Ez a hozzáállás sajnos nem épp a leggyakoribb hazánkban, pláne abban a formában, ahogy ezt a pécsi Virrasztók teszi: itt ugyanis a zene, a szövegek, és a látvány egységét egy ideológia, pontosabban rituálé, nevezetesen a virrasztás ősi hagyománya teremti meg. Nem véletlen, hogy a zenekar koncertjeit is egyfajta „eseményszerűség” jellemzi, ami aztán végképp szokatlan lehet a hazai közönség számára.

A törekvés végtelenül becsülendő, és úgy tűnik, hogy nem is eredménytelen, hiszen a csapat szép lassan a színtér megkerülhetetlen tagjává válik, ismertségük növekedése pedig népszerűségükével van egyenes arányban. Mint tudjuk, a kettő nem minden körülmények között jár együtt, a Virrasztók esetében úgy fest, hogy egyelőre ideális a kapcsolat. Teljesen megérdemelten, mert lehet nem szeretni a zenekart, de a fanyalgóknak is el kell ismerniük, hogy teljesítményük mind élőben, mind hanganyagon minőségi és hangulatos.

Mégsem lehet figyelmen kívül hagyni azt a kritikát, ami a zenekar előző lemezével kapcsolatban ezen az oldalon is megfogalmazódott, azaz hogy visszaadja-e a zenei megvalósítás a virrasztás aktusának hangulatát. A népdalszerűen megénekelt, a halál témáját körbejáró szövegek, az elmúlás- és gyászmotívumok (madár, virág stb.) kétségtelenül ennek megidézésére irányulnak, de mindehhez sokan (magamat is beleértve) egyfajta borongós, szomorú muzsikát kapcsolnának, épp olyat, amilyen érzéseket általában megélünk e konkrét esemény során. És bár a ’Memento Mori!’ néhány dala meg is felel ezeknek az elvárásoknak, nem ez számít a lemez egészére vonatkoztatható legmeghatározóbb jegynek. Igaz, hogy érzésem szerint célkitűzésük nem is merül ki ennyiben.

A virrasztás ugyanis nem egyenlő a siratással, hanem egyben különböző történetek mesélése (akár az elhunythoz, akár általában a halálhoz kapcsolódóan) is hozzátartozik; ahogy mindez a zenekar honlapján is olvasható. A ’Memento Mori!’ dalai pedig leginkább ebbe a kategóriába tartoznak, melyre mind a történelmi események (Szigeti veszedelem), mind a magyar kultúrtörténet szereplőihez (Kökény Anna, Pipás Pista, Vidróczki, A hűtlen asszony balladája) fűződő mondák/hiedelmek alkalmas témát szolgáltatnak.

Itt térhetünk vissza a virrasztás kontra zenei koncepció kérdésére, melyet ha ebből a szempontból vizsgálunk, akkor megtehetjük, hogy leszámolunk az iménti kritikai észrevétellel. Az efféle „történetmeséléshez” ugyanis már gyakorlatilag bármilyen zenei műfaj és hatás hozzáilleszthető, így – ahogy a lemez is bizonyítja – akár a sampler-használatból adódó „ipari” hangzás, a szikár riffelés (kapcsolódási pontként emiatt legelőször a Nevergreen neve ugrott be), és természetesen népzenei hagyományunkból táplálkozó elemek is. Ezzel együtt én úgy érzem, hogy a Virrasztóknak azok a pillanatok állnak a legjobban, melyek az eredetileg várt (azaz sirató) hangulatot árasztják, így kicsit sajnálom is, hogy ilyeneket csak bizonyos dalokba bújtatva, egy-egy verzében, átkötésben vagy refrénben találunk, és mindössze egyetlen tétel (Gyász) született, melyet a halál és az elmúlás melankolikus jellege határoz meg.

Pontszám: 7