Oz: Burning Leather

írta MMarton88 | 2011.11.07.

Megjelenés: 2011

Kiadó: AFM

Weblap: http://www.ozofficial.com/

Stílus: heavy metal

Származás: Finnország

 

Zenészek
Ape De Martini (Tapani Hämäläinen) - Ének Jay C. Blade (Jukka Lewis) - Basszusgitár Mark Ruffneck (Pekka Mark) - Dob Markku Petander - Gitár Michel Santunione - Gitár
Dalcímek
01. Dominator 02. Searchlights 03. Let Sleeping Dogs Lie 04. Fire In The Brain 05. Seasons In The Darkness 06. Turn The Cross Upside Down 07. Burning Leather 08. Gambler 09. Enter Stadium 10. Total Metal 11. Third Warning
Értékelés

Tagadhatatlan, a 2011-re zilliónyi, gyakran egymástól igen eltérő alstílusra forgácsolódott, imádott fémzenénkben is már régóta megjelentek a trendek, az egy-egy műfajra jellemző megerősödések, gyengülések. A 90-es évek közepén a death metal élte virágkorát, az ezredfordulón az europower vígnapjai köszöntöttek be, a múlt évtized közepén a folk metal erősödött meg. De ki ne emlékezne a gothic invázióra, vagy mondjuk a 90-es évek black lángolására? Úgy tűnik, hogy az új évtizedben is folytatódik a fémszíntér folytonos kavargása. Az első felemelkedőben lévő hullám nem más, mint a klasszikus, tradicionális, a 80-as évek brit (urambocsá, helyenként német, vagy skandináv) heavy metaljából egyenes ágon eredeztethető (na jó, inkább onnan pofátlanul csenő) oldschool metalzene.

Enforcer, Steelwing, Skull Fist, White Wizzard, Cauldron, itt az új generáció. A szemtelenül fiatal, és szerfelett harapós csapatok, a már-már elfeledett, a 80-as években is leginkább csak az undergroundban ismert heavy metal bandák hagyatékát ápolva úgy tűnik, hogy elkezdték a stílus dinoszauroszait is felébresztgetni. Az idei év egyik legnagyobb meglepetését a kultikus HellHuman Remains’ című, zseniális korongja jelentette, és most egy újabb legendás banda kelt fel hosszú álmából. A finn Oz legutolsó nagylemeze 20 évvel ezelőtt jelent meg, így amikor a roppant erős, Dominator című nóta felcsendült az egyik tavaszi délutánon a finn rockrádióban, alig akartam hinni a fülemnek. Pedig az Oz visszatért, és elkészült az új lemez is, mely... nos, melyben azért van egy kis csavar.

Azt tudtam, hogy a korongon az új dalok mellé pár újra felvett klasszikus is kerülni fog, de mikor megláttam, hogy ez mindössze 5 új nótát jelent, és 6 újrafelvételt, kissé azért elszomorodtam. Persze ha arra gondolok, hogy a korabéli korongok hangzása azért hagyott némi kívánnivalót maga után, talán mégis van egy hiánypótló jellege a ’Burning Leather'-nek.

Az összkép egységes, mind hangulat, mind minőség tekintetében. A 83-84-es évek klasszikusai közé remekül illeszkednek az elpotyogtatott újabb szerzemények, sőt! A Dominator egy igazi harapós metal sláger, egyben kétségtelenül az album „legegyedibb” nótája is. Viszont az olyan klasszikusok, mint a Search Lights, vagy a Fire In The Brain egy könnyed húzással azonnal visszaránt minket a tömény ,,saxonista/maidenista"/priestista" világba. Ami valahol nem baj, lévén, hogy ezek a nóták akkor keletkeztek, amikor a Power And The Glory, vagy a Crusader, valahol viszont az óvatlan zenehallgatót ez a tömény retro kissé el is fordíthatja a csapattól, lévén már igen ismert témákat hallunk újfent. Az új nóták közül amúgy a Let Sleeping Dogs Die, valamint a középtempós Seasons In The Darkness tökéletesen viszi tovább ezt a töményen retros vonalat.

Innentől jön viszont az érdekes rész! A korong közepén kapott helyett a formáció legismertebb tétele, a Turn The Cross Upside Down. Metalzenei klasszikus, ismerete a stílus rajongói számára kötelező, 2011-ben pedig még mindig brutálisan szól. Mind a hangulata, mind a lendülete, agressziója megmaradt. (Bár számomra az etalon továbbra is a Stormwarrior-féle újragondolás.) A címadó szintén egy friss nóta, ez viszont már kissé jobban elrugaszkodik a 80-as évektől, és maibb köntösbe helyezi a formáció muzsikáját, amit jól esik hallgatni, és egy kis felüdülést is jelent. A refrén pedig gyorsan az ember fülébe ragad! Hasonlóan szimpatikus a „sporthimnusz”, kissé rockosabb, csordavokálos Enter Stadium, ráadásul a hangszeres munka is pirospontot érdemel, remek kis szólót sikerült összerittyenteni. A zárást újfent két korábbi nóta képzi, a Total Metal, és a Third Warning, melyek fent tartják a színvonalat, úgy, hogy visszatérünk ismét a rétrósabb hangzáshoz.

Tehát nézzük mi a pro, és mi a kontra? Újra aktív egy kultikus heavy metal legenda, az új nóták pedig világosan mutatják, hogy van bennük potenciál. A zenekar remek formában van, a végeredményen az „öregedés” nem hallatszik. Se attitűdben, se zenei teljesítményben. Remek nóták kaptak helyet a korongon, ráadásul sok régi himnusznak szolgáltattak igazságot a srácok azzal, hogy újra felvették őket. Ellenben a sok régi dal miatt kicsit túlságosan is retrós ez az egész. Ha valaki nem ismeri bandát, azonnal rávágja: „Ez tiszta Saxon” (Vagy Maiden... ki mire asszociál.) És ez igaz. Minden dallamot hallottál már legalább hússzor a 80-as évek összes heavy metal lemezén, így viszont az „új barátkozók” számára ez egy roppant kiszámítható, sablonos, és unalmas koronggá válhat. Nem igazán jó ez így, véleményem szerint vagy egy kizárólag új nótákat tartalmazó albumot kellett volna összedobni, vagy két cd-t kiadni, egyiken új dalokkal, másikon az újrafelvételekkel. Ha az ember csak a friss nótákat hallgatja meg, rájöhet, hogy ebben a csapatban még bőven van lehetőség a jövőre nézve, csak hát magán a nagylemezen ezt az egészet elnyomja ’83 árnyékként lebegő szelleme. Ha valami miatt a rockereknek panaszkodni van oka ezzel a koronggal kapcsolatban, akkor az csakis ez lehet.

Pontszám: 7.5