Chris Rea: Santo Spirito Blues

írta Adamwarlock | 2011.10.27.

Megjelenés: 2011

Kiadó: Rhino/Jazzee Blue

Weblap: http://www.chrisrea.com/

Stílus: blues, rock

Származás: Egyesült Királyság

 

Zenészek
Chris Rea - gitár, ének Robert Ahwai - gitár Martin Ditcham - dobok Paul Hirsh - billetnyűk Sylvin Marc - basszusgitár
Dalcímek
01. Dancing My Blues Away 02. Rock And Roll Tonight 03. Never Tie Me Down 04. The Chance Of Love 05. The Last Open Road 06. Electric Guitar 07. Money 08. The Way She Moves 09. Dance With Me All Night Long 10. Think Like A Woman 11. You Got Lucky 12. Lose My Heart In You 13. I Will Go On
Értékelés

Ezúttal a könnyűzene egy rendkívül összetett figurájáról, és hihetetlen egyéniségéről kell ejtenünk néhány szót. Ez a valaki bizony nem más, mint Chris Rea. Nem hinném, hogy létezik a civilázlt világban olyan egészséges hallójárattal rendelkező homo sapiens sapiens, aki ne találkozott volna az ír-olasz-angol zenész úrral valamilyen formában. Bár főleg az öreg kontinensen ért el nagy sikereket, mégis világszerte ismert volt, mint a ’80-as évek egyik legnépszerűbb britt előadója.

Nem túl ismert tény, hogy Rea igen későn, 22 éves korában ragadott először életében gitárt a kezébe, de rögtön megmutatkozott hihetetlen zenei tehetsége. 1973-ban lépett be először professzionális együttesbe, méghozzá a David Coverdale által elhagyott Magdalene nevű formációba. Egy évre rá már saját szerződése volt egy lemezkiadó céggel. Első albuma 1978-ban jelent meg ’Whatever Happened To Benny Santini?’ címen, és rögtön egy óriási világslágert robbantott a zenei piacra, a Fool (If You Think It’s Over) című dal képében. Ezután úgy tűnt azonban, hogy Chris Rea is csak egy ún. „one hit wonder”-ként marad meg a zenetörténetben, ugyanis következő sorlemezei nem váltották be a hozzáfűzött reményeket. Aztán 1983-ban újabb óriási slágerrel rukkolt elő. Az I Can Hear Your Heart Beat irgalmatlan népszerűséget hozott a ’Water Sign’ címet viselő albumnak. A korong kiadásának pikantériája, hogy a lemezkiadót már annyira nem érdekelte a munka Rea-val, hogy a Chis saját maga által felvett demó verzióját adták ki, és csodák-csodájára a közönség rendesen megkajálta. Ezután nyílegyenes vonalban ívelt felfelé a karrierje: óriási arénákban lépett fel Európa-szerte, olyan slágereket gyártott, amelyek máig nem koptak ki a rádiók zenei palettájáról, két leghíresebb albuma a ’Road To Hell’ és az ’Auberge’ pedig a legkeresettebb sztárok közé repítette. Lendülete még a ’90-es évek végéig is kitartott, amikor olyan hibátlan albumokat tett le az asztalra, mint a ’Blues Café’ vagy a ’King Of The Beach’. Sajnos a karrierjébe beleszólt egy nagyon súlyos betegséggel való küzdelem, de végül Chris győztesen került ki a kórral való küzdelemből, és néhány év szünet után újult erővel vágott neki a lemezkészítésnek.


Ennek az új korszaknak terméke a ’Santo Spirito Blues’ korong is. Chris Rea ugyanis a XXI. század első évtizedének végére visszatért a gyökerekhez, és úgy döntött, hogy ő bizony csakis blues-t fog játszani. Akárhányszor hallgatom végig az anyagot egyszer sem tudtam a blues egyetlen alműfajába sem besorolni. Még amikor egyértelműen elmozdulunk egy jól beskatulyázható világba, akkor is csak néhány pillanat kell hozzá, hogy ráébredjünk: Chris Rea akármilyen zenét játszhat, akkor sem tudunk előadására úgy gondolni, mint egy adott műfaj lemezére. Chris Rea az  Chris Rea, csinálhat aztán akármit.

A félreismerhetetlen rekedtes hang, ami élőben sem tud egyetlen hangot sem téveszteni máig változatlan formában dörmög. Teljesen egyedi és megkophatatlanak ezek a bariton hangszálak, és hősünk pedig rendkívüli mód kifejezően tudja használni őket. Hiába, az évek és a rutin… Mivel főszereplőnk éppen blues korszakát éli, ezért érdemes odafigyelni a gitárjátékra. Rea sohasem bánt igazán virtuóz módon hangszerével, de az idők során a slide-gitárjáték mesterévé vált. Én egyszer láttam őt élőben, és akkor nagyon nagy meglepetésként hatott rám, hogy mennyire mesterien bánik a hathúrossal. Egészen odáig én őt egy kiváló énekesnek tartottam, aki mellesleg gitározik is. Nos, a helyzet pont fordítva áll.

A számok a tradicionális blues rajongóinak kedvére fognak válni, de túl nagy meglepetést nem fognak okozni: simán csak jók. Hiba nincs bennük, és ezzel a mondattal oda is vághaténk egy hetest a cikk végére, oszt jónapot, de nem így teszek. Miért? Mert Chris Rea még mindig ugyanaz a karizmatikus figura, akinek egyénisége egyszerűen átüt a hangján keresztül, és magával ragadja az embert. Ezzel a zsenialitással kvázi beburkolja a dalokat, és ezzel föl is emeli őket, legyenek azok dinamikusak, mint a Dancing My Blues Away vagy jazzes lírai darabok, mint a Loose My Heart In You. Érdekes módon a leginkább kiemelkedő darabja a ’Santo Spirito Blues’-nak egy teljesen Dire Straits-es nóta, a The Chance Of Love lett. Hiába, Chris még Mark Knopfler munkásságát is a maga képére képes alakítani.

Összességében egy igazán kiváló, zeneileg összetett és atmoszférát teremtő lemezről van szó, amit minden blues-barátnak csak ajánlani tudok. Annak is jót fog tenni, aki csak szeretne egy kis minőségi zenét hallgatni, ami egy kicsit elvonja a hétköznapok bújától. Chris Rea  több mint harminc éve hibátlanul szórakoztatja a publikumot úgy, hogy egy percre sem válik kommersszé. Ez így volt, és a mostani album tanúsága szerint így is marad.

 

U.I.: A lemezhez azonos címen dvd film is készült Chris rendezésében, aminek két cd-s soundtrackjét is beszerezhetjük.

Pontszám: 8