Loudness: Eve To Dawn

írta Jocke | 2011.10.20.

Megjelenés: 2011

Kiadó: Tokuma

Weblap: www.loudness.jp

Stílus: Heavy Metal / Hard Rock

Származás: Japán

 

Zenészek
Minoru Niihara - ének Akira Takasaki - gitár Masayoshi Yamashita- basszusgitár Masayuki Suzuki - dobok
Dalcímek
01. A Light In The Dark 02. The Power Of Truth 03. Come Alive Again 04. Survivor 05. Keep You Burning 06. Gonna Do It My Way 07. Hang Tough 08. Emotions 09. Comes The Dawn 10. Pandora 11. Crazy! Crazy! Crazy!
Értékelés

Harminc év és majdnem ugyanennyi lemez: ez a Loudness mérlege, ha kiemeljük a két legtöbbet mondó számadatot a zenekar történetéből. Az osakai zenekar 1981-ben, vagyis pontosan három évtizede alakult meg, és 'Birthday Eve' címmel azon nyomban meg is jelentette első albumát. Itt van tehát egy terjedelmes karriert befutott formáció, amelyet nagy múltja ellenére kevesen ismernek idehaza. Én például rút módon a HammerFall 'Crimson Thunder' albumán búnuszként megjelenő Crazy Nights feldolgozásnak köszönhetően világosodtam fel velük kapcsolatban, előtte szépen elszigetelték magukat előlem valahol a Csendes-óceán bal felsőjében.

A nagyon metalos címet kapó 'Thunder In The East' lemezük (amelyen a szóban forgó nóta eredetileg helyet kapott) azóta már kultikussá vált, már csak azért is, mert ez volt az első albumuk, amikor a japán nyelvet teljes mértékben az angol váltotta fel. A kezdeti években leginkább amolyan festékspórolós KISS fizimiskával nyomuló glamster arcok az évtizedek során alaposan megkeveredtek, és sajnos a közelmúltban számos bajtársukat (köztük a zenekarból már régebben kivált tagokat is) el is kellett temetniük.

A tagcserék mellett nyilván a külső hatásoknak és az aktuális, magas- vagy éppen takaréklángon izzó zsenialitási szintnek tudható be, hogy a Loudness nem tudott egyenletesen jó albumokat letenni az asztalra. Bevallom őszintén, hogy egy-két klasszikusukat kivéve nem gyakori vendég nálam a zenéjük, és attól tartok, hogy az 'Eve To Dawn' is maximum egy páréjszakás kaland lesz, amit hamar elfelejtek.

Ennek legfőbb oka, hogy az 'Eve To Dawn' tele van ellentmondásokkal. Egyfelől ott van nekünk Minoru Niihara, aki valószínűleg még a "top 300 metal énekes", vagy valami hasonlóan értelmes és sokatmondó lista hátulsó helyeit is csak kínkeservesen kaparintaná meg, ellenben olyan beleéléssel és olyan hangszínen tolja néha, hogy őszintén elhinném, ha azt mondaná valaki, hogy Rob Halford és Rolf Kasparek közös gyermekéről van szó. Mondjuk ez minden szempontból bajos lenne, de tény, hogy Niihara hangja izgalmakat, ám hibákat is egyaránt tartogat.

Aztán ugye ott vannak maguk a dalok. Az abszolút semleges intrót leszámítva az első négy nóta fiatalos lendülete jófajta headbangelésre készteti a hallgatót, miközben elégedetten lehet csettintgetni, hogy "áhá, hát ezért hívják őket Loudnessnek", de aztán fél táv után egyre langyul a tempó, és a végén olcsóbb fajta, öregapós hard rock kerekedik ki a játékból. Úgy járt az 'Eve To Dawn', mint az egyszeri hosszútávfutó, akit ez esetben nem az egyedülléte, hanem rossz taktikája tréfált meg: gyorsan kezdett, majd a végére szépen kifulladt. Példának okáért a harmadik Come Alive Againnél tökös rock and rollt kapunk, karcos énekkel, sallangmentesen zúzó gitárokkal, magasztos bridge részét pedig talán még a rock and rollkodást néha már-már túlzásba vivő Bullet is megirigyelné. Az utolsó számokat ezzel szemben unalmas, „helybenállós-csípőbiccentgetős rutinriffekkel” pakolták tele.

Harmadrészt a hangzás is elég érdekes: mocskossága, karcossága mindenképp üdítő, de valahogy mégis hagy kívánnivalót maga után. A kétségkívül rákendrólnak szánt "Oh yeah!" bekiabálások is inkább olyanok, mintha egy pocakos, kivénhedt rocker végét járó hörgései lennének.

Galád módon nem esett még szó a banda központi figurájáról, Akira Takasaki gitárosról, aki mindent megcsinál játékszerével: ha kell, virtuóz módon teker, de ha úgy adódik, metalos riffekre vált. Nagyrészt az ő zsenijétől függ az aktuális Loudness korong megítélése, hiszen ő az, aki gitárjátékával vállán viszi a csapatot.

Pontszám: 6.5