Transatlantic: Live In Europe DVD

írta Tomka | 2006.07.29.

Megjelenés: 2003

Kiadó: Inside Out

Weblap: www.transatlanticweb.com

Stílus: progresszí­v rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

A Transatlantic bizony méltán pályázhatna a progresszí­v rock A-liga válogatottjának cí­mére, hiszen csapatában olyan "kapust" és "védőt" tudhat a soraiban, mint a valószí­nűleg minden metált szerető ember számára ismert, és elismert Mike Portnoy-t a Dream Theaterből, ill. a "New Wave of Progressive Rock" hullám egyik fő képviselőjének tartott Marillion-nak a basszerét, Pete Trewavas-t, olyan "középpályás-sorral" és "csatárral" kiegészülve, mint a nemrég hazánkban járt Flower Kings agytrösztje, Roine Stolt gitáros, továbbá a Spock's Beardből nemrég kivált zeneszerző/szintis/esetenként gitáros/énekes/frontember, azaz szinte mindenes Neal Morse. Illusztris névsor, nemde? Ráadásul a dvd formájában is rögzí­tésre került 2001-es turnén, olyan "cserével" erősí­tettek, akit valószí­nűleg szintén majdnem minden progresszí­v metál fan a szí­vébe zárt már: Daniel Gildenlöw a Pain of Salvation-ből igazolt át egy idényre kölcsönbe a Transatlantichoz, hogy "speciális vendégként" segí­tse a nagy kvartettet: szigorúan a háttérben maradva, háttérvokálozással, akkordozással és egy kis szintén háttér-szintijátékkal egészí­tette ki a produkciót, összesen egyszer mozdult el iskolásfiús pózából egy szóló erejéig; ennyit engedtek meg neki a "szülők". A koncert folyamán mind az 5 zenész kiveszi a részét a vokális teljesí­tményből, azonban legtöbbet - az stúdióalbumoktól eltérően, ahol arányosabban oszlik ez el Stolt és Morse között - a fantasztikus szintijátékot produkáló Morse vállalt be, a többiek nagyrészt háttérvokáloznak, ill. a Suite Charlotte Pike - Beatles Medley-ben vannak abszolút megosztva az énekesi feladatok, amelyben természetesen a köztudottan nagy Beatles fan Portnoy is megmutatja, hogy mit tud, és kiderül, hogy egyáltalán nincs rossz hangja: kicsit koszos, kicsit érdes, egy megfakult Charliera emlékeztet leginkább. Morse énekteljesí­tményével akadnak kisebb-nagyobb gondok, néha elhalványul a hangja, mint Axl Rose-nak két kör futás után; nem értem, hogy ha már itt van Gildenlow, aki véleményem szerint a legjobb énekes a szí­npadon, miért nem adtak neki nagyobb szerepet, hiszen ez igazi unikum jellegű, kivételes és egyedi bulit eredményezhetett volna, és Morse is teljes mértékben koncentrálhatott volna arra, amiért legjobban szeretjük, és amiben a legtehetségesebb: a szintijátékára (mivel most hallottam őt először "élőben" énekelni, í­gy nincs összehasonlí­tási alapom sajnos). Bevallom itthon, magamtól nem vennék elő Beatles lemezt, mivel nem nőttek a szí­vemhez túlságosan, viszont ezen a dvd-n, ezen 5 kiemelkedő talentummal megáldott zenész előadásában önkéntelenül is meg-megmozdult a lábam a medley alatt, amelyben kb. a fél Abbey Road lemez is elhangzik ("You Never Give Me Your Money," "Mean Mr. Mustard," "Polythene Pam," "She Came In Through The Bathroom Window," "Golden Slumbers," "Carry That Weight," "The End", "Her Majesty", "Sun King"). Amit itt hallhatunk és láthatunk, az pedig nagybetűs örömzene. Nem lehet nem észrevenni, hogy a zenészek is maximálisan (ki)élvezik a bulit, főleg Morse, aki legalább annyit ugrál a szintije mellett, mint a közönség együttvéve. A prezentált progresszí­v rock zene sajátságaiból kifolyólag a számok bizony hosszúak. Nagyon hosszúak. Ahogy Morse mester mondja, aki nem szereti az "epic"-eket, az bizony rossz helyen jár: egy szám kivételével ugyanis mindegyik nóta 20-30 perces, de gondolom mondanom sem kell, hogy ennek ellenére egy percre sem válik unalmassá. A koncert tehát remek, de milyen a kiadvány, mint dvd? Itt már akadnak fenntartásaim a produkcióval kapcsolatban: a képminőség az elvárhatótól jó pár hangyapöcsnyivel elmarad néhol, és a (feltételezem) különlegességnek szánt kamerabeállí­tások/mozgások sem sülnek el feltétlen pozití­v irányban, legalábbis én személy szerint, ha nem valami bombázó nőszemélyről van szó, akkor nem dí­jazom az olyan közeli kameramozgásokat, ahol Trewavas cipőjétől a lábán lassan végigbandukolva, majd a gitárján gyorsan átugorva eljuthatunk az arcáig. De ez már tényleg csak szőrszálhasogatás, hiszen az itt prezentált muzikális orgia egy szemernyi panaszra sem adhat okot: szí­vesen megnézném az egész koncertet 4 kameraállásból, amely mindegyike az egy-egy zenészre van irányí­tva végig, hiszen Portnoy játéka nem csak a fülnek, de a szemnek is kiváló szórakozást nyújt. A bonusz dvdről sajnos nem tudok nyilatkozni, mivel ahhoz nem volt szerencsém, de ami késik, nem múlik...

Pontszám: 9