Fair Warning: Call Of The East - Live In Japan DVD

írta Tomka | 2006.07.28.

Megjelenés: 2006

Kiadó: Frontiers

Weblap: www.helge-engelke.de

Stílus: hard rock

Származás: Németország

Dalcímek

Értékelés

Néhány, a közelmúltban kiadott zenei DVD kép-és hangminőségét vizsgálva úgy tűnik, mintha visszafelé forogna az idő kereke. Mert az azért mégsem egészen normális, hogy egy majd 15 éve rögzí­tett japán klubkoncert hang és képminősége lazán alázza az elvileg jobb technikai feltételekkel készülő mostani anyagok jelentős részét. Pedig í­gy van. Annyira élő a buli hangulata, hogy a hangerő feltornázása után nyomban mélynövésű japánná változunk, aki az első sorból nézi lenyűgözve a csapat koncertjét. A csapat pedig a német Fair Warning, akik rosszkor voltak, rossz helyen, í­gy nem lettek, nem lehettek világsztárok, pedig összehasonlí­thatatlanul nagyobb tehetséggel és jobban játszottak dallamos rockzenét, mint számos amerikai pályatársuk, akiknek még a grunge-láz előtt sikerült a felpántlikázott mikrofonállvány, szí­nes ing, és tupí­rhaj korszakban szert tenni jelentősebb ismertségre, ennek minden kellemes járulékával egyetemben. Ám bármennyire is sajnálkozunk a 90-es években bekövetkező zenei elsivatagosodás miatt, el kell ismerni, hogy a rengeteg, kaptafára készült egyforma csapat erőltetett szexizmusában , a már sokszor tényleg nevetséges egyéb külsőségekben, és kiüresedett zenei tartalomban szükségszerűen benne volt a kifulladás, ami meg is történt egy introvertált, zeneileg képzetlen, de kétség kí­vül karizmatikus, szürke pulcsis fiatalember vezette trió felbukkanásával. A Fair Warning szekere pedig éppen ekkor kezdett volna beindulni, ám a tagok elkövették azt a "hibát", hogy nem csak lenövesztették, de gondozták is a sérót, bő, szí­nes inget hordtak, hangszereiken meg csodákat tudtak, í­gy megpecsételődött a sorsuk. Nekik is egyedül Japán maradt az egyetlen lehetőség, ott viszont szupersztárok lettek, aminek lenyomata, ez a '93-ban rögzí­tett koncert. A DVD-t nézve megérthetjük, hogy a dallamos zenék és zenekarok feltámasztásában nem kis szerepet játszó Frontiers kiadó miért látta indokoltnak, hogy az eddig csak japán importként, méregdrágán beszerezhető cuccot újra megjelentesse. Lenyűgöző szí­npadi munka folyik a Citta klubban, a gitárok, a stí­lushoz képest meglepő súllyal szólnak, de összességében is nagyon rendben van a hangzás (sztereo 2.0). A szenzációs hangú Tommy Heart mellett, szinte valamennyien stúdióminőségben vokáloznak, a többszólamú verze és refréntémákhoz í­gy nem kell sampler-es támogatásért folyamodniuk. Ami miatt nekem ez az anyag mégis messze több mint egy jó formát mutató dallamcsapat bulija, az Helge Engelke (Dreamtide) és Andy Malecek gitárosoknak köszönhető. Mindketten Uli Jon Roth gitármágus tisztelői és méltó követői. Ez pedig annyit jelent, hogy a gitárbarátoknak kötelező hallgatni, csodálni, és vissza-visszapörgetve tanulmányozni a szólógitározás itt látható/hallható magasiskoláját. Aki Roth-ot ismeri, az tudja, hogy nem csak a gyorsaságról szól a munkássága, hanem a csodálatos dallamokkal átszőtt, szinte légiesen könnyed játékról, amit a két srác itt, ki-ki a saját képére formálva tökéletesen interpretál. Az egyes dalokon belül, külön kis melódiacsokrokat hallhatunk, anélkül, hogy elnyújtanák a hangszeres villogást.

Pontszám: 10