Don Airey: All Out
írta Bigfoot | 2011.09.19.
Megjelenés: 2011
Kiadó: Ais
Weblap: www.donairey.com
Stílus: hard rock, progressive rock
Származás: UK
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Három évvel a ’Lights In The Sky’ után hasonló hangvételű albummal jelentkezett a Deep Purple billentyűse, ahol ízlésesen keverednek a hard és a progresszív rock elemei. Röviden mondhatjuk, hogy nagyon színvonalas klasszikus rockalbum született – csakúgy, mint 2008-ban. Bár Aireynek volt is rá ideje, mert a Deep Purple nem kapkod az új lemezzel, hiszen – ahogy mi is írtuk – az csak jövőre kerül a boltok pocaira.
Az All The Way Out egy szaggatott ritmusú kemény rocknóta, némi bluesos töltéssel, jó bevezető az albumnak. Az Estancia című instrumentális fantáziánál azt hihetjük, Keith Emerson lépett a billentyűs arzenál mögé, hiszen, Airey megtévesztésig hozza az ELP trióban jól ismert hangzást, hammond futamokat, sőt az idegesítő hangú szintetizátor-betét még gyanúsabbá teszi az egész szerzeményt, és a dob most is brutális erővel viszi előre a zenét. Hard rockos riffre épül a People In Your Head – Joe Bonamassa is beszáll gitározni – a refrén viszont slágeres irányba kormányozza a szerzeményt, Bonamassa a régi szép időket idéző szólója tovább emeli a muzsika fényét. A B’ cos gitár-billentyű kettőssel indít, komolyzenei hangokkal, ebből bontakozik ki egy érzelmes gitárfantázia határozott hammond szőnyeggel támogatva. A Run From The Shadow a sláger azon szegmensében helyezkedik el, ami nekem már csöpögős, (talán a Boston köszön vissza a dalban) pedig a régi haver, Bernie Marsden pengeti a gitárt. A Right Arm Overture helyrebillenti a lelki egyensúlyomat a jazzes basszussal, aztán kapunk egy kis keleties billentyűs variációt a főszereplőtől, majd átcsapnak jazzbe, végül ismételten felcsendülnek az emersoni futamok. Egy legendás szerzemény a Fire következik Jimi Hendrix-től. Nem semmi, hogy egy billentyűs szólólemezén már a második gitáros téma következik. Nagyon jó kis hammondos hard rock nótát faragtak belőle, (dob mint az állat, úgy dübörög) még az alapba is beletoltak egy riffet egy kár hogy a végét unásig ismétlik. Az őrület után itt a harmadik gitárcentrikus dal: a Long Road lírai gitárja andalít bennünket, (a tesó, Keith Airey nyomja) talán Gary Moore szelleme lebeg felettünk a Colosseum II-ből. A sejtelmesen indító Wrath Of Thor dögös orgonariffje a Uriah Heep Rainbow Demonját juttatja eszünkbe, a második részben Airey végre megidézi a Deep Purple világát szólójában. Carl Sentance magas, erős hangja jól érvényesül. A befejezés, többtételes a Tobruk felidézi a második világháború egyik fontos afrikai csatáját. A lassú, hömpölygő első részben Airey egy jót zongorázik. A második felvonás teljesen eltérő, képet mutat: beszáll a gitár is, újra emersonos variációk szárnyalnak, még egy kiabáló, torzított hang is beszáll, majd váratlanul Airey a Pink Floyd On The Run-ját tolja a látómezőbe a ’The Dark Side Of The Moon-ról, a legvégén egy kis katonazene zárja a lemezt.
Legutóbbi hozzászólások