Don Airey: All Out

írta Bigfoot | 2011.09.19.

Megjelenés: 2011

Kiadó: Ais

Weblap: www.donairey.com

Stílus: hard rock, progressive rock

Származás: UK

 

Zenészek
Don Airey - billentyűs hangszerek, szintetizátorok Carl Sentance - ének Rob Harris - gitár Laurence Cottle - basszusgitár Darrin Mooney - dob
Dalcímek
01. The Way I Feel Inside 02. Estancia 03. People In Your Head (km. Joe Bonamassa) 04. B'cos 05. Running From The Shadows (km. Bernie Marsden) 06. Right Arm Overture 07. Fire (Jimi Hendrix cover) 08. Long Road (km. Keith Airey) 09. Wrath Of Thor 10. Tobruk
Értékelés

Három évvel a ’Lights In The Sky’ után hasonló hangvételű albummal jelentkezett a Deep Purple billentyűse, ahol ízlésesen keverednek a hard és a progresszív rock elemei. Röviden mondhatjuk, hogy nagyon színvonalas klasszikus rockalbum született – csakúgy, mint 2008-ban. Bár Aireynek volt is rá ideje, mert a Deep Purple nem kapkod az új lemezzel, hiszen – ahogy mi is írtuk – az csak jövőre kerül a boltok pocaira.

Az All The Way Out egy szaggatott ritmusú kemény rocknóta, némi bluesos töltéssel, jó bevezető az albumnak. Az Estancia című instrumentális fantáziánál azt hihetjük, Keith Emerson lépett a billentyűs arzenál mögé, hiszen, Airey megtévesztésig hozza az ELP trióban jól ismert hangzást, hammond futamokat, sőt az idegesítő hangú szintetizátor-betét még gyanúsabbá teszi az egész szerzeményt, és a dob most is brutális erővel viszi előre a zenét. Hard rockos riffre épül a People In Your HeadJoe Bonamassa is beszáll gitározni – a refrén viszont slágeres irányba kormányozza a szerzeményt, Bonamassa a régi szép időket idéző szólója tovább emeli a muzsika fényét. A B’ cos gitár-billentyű kettőssel indít, komolyzenei hangokkal, ebből bontakozik ki egy érzelmes gitárfantázia határozott hammond szőnyeggel támogatva. A Run From The Shadow a sláger azon szegmensében helyezkedik el, ami nekem már csöpögős, (talán a Boston köszön vissza a dalban) pedig a régi haver, Bernie Marsden pengeti a gitárt. A Right Arm Overture helyrebillenti a lelki egyensúlyomat a jazzes basszussal, aztán kapunk egy kis keleties billentyűs variációt a főszereplőtől, majd átcsapnak jazzbe, végül ismételten felcsendülnek az emersoni futamok. Egy legendás szerzemény a Fire következik Jimi Hendrix-től. Nem semmi, hogy egy billentyűs szólólemezén már a második gitáros téma következik. Nagyon jó kis hammondos hard rock nótát faragtak belőle, (dob mint az állat, úgy dübörög) még az alapba is beletoltak egy riffet egy kár hogy a végét unásig ismétlik. Az őrület után itt a harmadik gitárcentrikus dal: a Long Road lírai gitárja andalít bennünket, (a tesó, Keith Airey nyomja) talán Gary Moore szelleme lebeg felettünk a Colosseum II-ből. A sejtelmesen indító Wrath Of Thor dögös orgonariffje a Uriah Heep Rainbow Demonját juttatja eszünkbe, a második részben Airey végre megidézi a Deep Purple világát szólójában. Carl Sentance magas, erős hangja jól érvényesül. A befejezés, többtételes a Tobruk felidézi a második világháború egyik fontos afrikai csatáját. A lassú, hömpölygő első részben Airey egy jót zongorázik. A második felvonás teljesen eltérő, képet mutat: beszáll a gitár is, újra emersonos variációk szárnyalnak, még egy kiabáló, torzított hang is beszáll, majd váratlanul Airey a Pink Floyd On The Run-ját tolja a látómezőbe a ’The Dark Side Of The Moon-ról, a legvégén egy kis katonazene zárja a lemezt.

Pontszám: 8.5