Edu Falaschi: Almah

írta garael | 2006.07.26.

Megjelenés: 2006

Kiadó: Rock Brigade

Weblap: www.edufalaschi.com.br

Stílus: metal/AOR

Származás: Brazí­lia

 

Zenészek
Edu Falaschi - ének, billentyűs hangszerek, akusztikus gitár Casey Grillo - dob (Kamelot) Emppu Vuorinen - gitár (Nightwish) Lauri Porra - basszusgitár (Stratovarius)
Dalcímek
01. King 02. Take Back Your Spell 03. Forgotten Land 04. Scary Zone 05. Children of lies 06. Break all the welds 07. Golden Empire 08. Primitive Chaos 09. Breathe 10. Box Of Illusion 11. Almah
Értékelés

Edu Falaschi az Angra énekese elkészí­tette első szólóalbumát. A szólóalbumok megszületésekor általában kétféle eredményt tapasztalunk: vagy az anyabandához hasonló, illetve attól csak kevéssé eltérő mű születik , vagy pedig egy teljesen más zenei közeg teremt lehetőséget az önmegvalósí­tás egyébként lehetetlen módjára. Falaschi műve azonban némiképp eltér eme irányvonalaktól: az Almah hasonlí­t is az Angrához, meg nem is, fellelhetők benne a mediterrán metál vonásai, azonban az európai AOR is érezteti hatását, olyan mixturát eredményezve, amely jó koktélként viselkedve az összetevők í­zét úgy dobja ki, hogy minőségileg újat is eredményez. Ehhez természetesen azonban olyan mixerek működtek közre, mint Tom Cruise - no jó, ez volt a poén része a dolognak - , tehát mint a Nightwish gitáros Emppu Vuorinen, a Kamelot dobos Casey Grillo, , a Stratovarius basszusgitáros Lauri Porra, vendégként pedig feltűnik Mike Stone a Queensryche-ból. Jóllehet a felsorolt nevek a neoklasszikus és prog. metál jeles képviselői, az albumon mégsem ezek dominanciája figyelhető meg, illetve nem olyan formában, mint ahogy megszoktuk. A lemezt igazából többé - kevésbé jól elkülöní­thetően két részre oszthatjuk. Az első fele a keményebb, döngölősebb nótáké, a második fele pedig a lágyabb AOR szerzeményeké. Énekesi szempontból mindenesetre nem könnyű feladat, hiszen két eltérő világot kell úgy interpretálni, hogy a kész egész ne essen szét, ám a stí­lusok jellegzetességeiből adódó érzelmi-hangulati vonások is maradéktalanul érvényesüljenek. Falaschi szerencsére nem vállalkozott erejét és tehetségét meghaladó produktumra: hangja sokszí­nűsége ezen a lemezen talán még jobban kidomborul, mint az Angra műveken: ha kell, rekeszt, mint kollégája, Matos mester, ha kell, akkor pedig Kiskét idéző lágysággal és hangterjedelemmel képes könnyeket fakasztani. Természetesen ahhoz, hogy hangja kellőképpen érvényesüljön, elengedhetetlenek a jól megí­rt dalok is (no, ezt nem vette figyelembe legutóbbi szólóalbumánál az emlí­tett Kiske), melyekben azonban itt aztán nincs hiány. Jómagam nem nagyon szeretem az AOR balladákat, a merengős lí­raiakat, ám az albumon szereplőket kedvtelve, minden unalom nélkül hallgattam, talán azért is, mert ezek világa kicsit emlékeztet az Angra legutóbbi ,remek albumának lágyabb pillanataira. A lemez a brutál, szóköpködéses King-gel indí­t, ám a primití­vnek tűnő "ec-pec kimehetsz" verzére már dallamos refrén érkezik: megnyugodhatunk,hiszen ezeket a dallamokat már a slágervonat szállí­tja. A keménykötésű kezdés után aztán kaphatunk egy kis germános speedelést , illetve egy csodálatos lí­rait, ahol az embernek a háta borsódzik a gyönyörűen kitartott tiszta hangoktól. A lemez első felének kiemelkedő pontja a törzsi elektronikus dobolással megtámogatott, brazil hangulatú Scary Zone, mely olyan prog. slágert varázsol, amit a Kamelot tudna egy kis mediterrán genetikai defekttel. Az album második fele kissé nyugodtabb dimenziókba vezeti a hallgatót: a Golden Empire ugyan még kétlábdobos riffeléssel nyit, a géppuska sorozatokra azonban gyönyörű AOR dallamok úsznak, a Breathe és a Box of illusion pedig újradefiniálja a latin lí­raik bensőséges világát. A csúcspont azonban a lemez cí­madó dala, a flamenco gitárokkal felvezetett, hegedűkkel progresszivizált "álomúszásos", némi jazzes hangulatot árasztó darab, ahol Falaschi bebizonyí­tja: a legnagyobbak között van a helye.

Pontszám: 10