Seven Witches: Call Upon The Wicked

írta MMarton88 | 2011.08.29.

Megjelenés: 2011

Kiadó: Candlelights Records

Weblap: www.sevenwitches.ne

Stílus: u.s. power

Származás: USA

 

Zenészek
James Rivera - Ének Jack Frost - Gitár Michael Lepond - Basszusgitár Taz Marazz - Dob
Dalcímek
Fields Of Fire Lilith Call Upon The Wicked Ragnarock End Of Days Mind Games Harlot Of Troy Eyes Of Flame White Room
Értékelés

Pár hónapja, mikor az EH-ban az új Bronx Casketet értékeltük, megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy Jack Frost u.s. power legenda másik bandájával, a Seven Witchesszel mi lehet? Nem követtem naprakészen a formáció dolgait az utóbbi 4-5 évben, de a múlt évtized első felében kiadott ’Xiled To Infinity’, illetve ’Passage’ lemezeket meglehetősen sokat hallgattam. Kompromisszummentes, vad, mégis fülbemászó u.s. power metal slágerek hemzsegtek azokon az anyagokon, s nekem James Riviera orgánuma is roppant szerethetővé, szimpatikussá varázsolta az említett albumokat. Pár hónapja aztán, mint a mesében, jött a hír, hogy úton az új Seven Witches lemez, ráadásul újra Rivierával! Sajnos a mesék még mindig szebbek, mint a valóság.

Mi állhat a dolog mögött, rejtély, mindenesetre hiába próbálom már hetek óta lenyomkodni a torkomon a ’Call Upon The Wicked’-et, bizony sokkal kevésbé csúszik, mint a banda legjobb anyagai. A hangzás nem valami ütős, bár a Seven Witches esetében ez lassan már védjegy lesz. Nagyobb problémát jelent, hogy a végeredmény valahogy összességében, amolyan langymeleg. A vad, tüzes, harcos, fémes, agresszív u.s. power brutalitás helyett kissé önismétlő, kissé unalmas, de mindenképpen kiszámítható, klisés, paneltologató lemezt kapunk.

Sajnos új Dance With The Dead, Mental Messiah, vagy Metal Tyrant nem született, a legerősebb pillanatokat a címadó, a punkosan kiabáló refrénnel berhelt Mind Games, illetve a White Room jelentik. Az olyan számokban viszont, mint mondjuk a Harlot Of Troy, az erőltetett refrénismételgetés már fárasztóvá, sőt zavaróvá válik. Egy bivaly megszólalás még az amúgy nem rossz, csak már roppant sokszor hallott gitártémákat is harapós fenevadakká változtathatná, de így csak annyira válik agresszívvá ez az anyag, mint amennyire változatos Riviera énekteljesítménye. Amúgy a sikítozást még mindig első osztályúan végzi a pali.

Persze rosszindulatú sem akarok lenni, hallgatható, szerethető korong ez. Ha valaki u.s. power fanatikus, és nem bánja sem az önismétlést, sem a gyenge megszólalást, biztos élvezni fogja, hogy a színtér kultikus alakjai paneltologatnak egyet. Való igaz, ha olyanja van az embernek, szinte bármelyik számra el lehet bólogatni. De ahhoz, hogy a Seven Witches nagyot durrantson úgy általánosságban a rockligában, ez az album kevés.

Pontszám: 6