DoomSword: The Eternal Battle

írta Mike | 2011.07.18.

Megjelenés: 2011

 

 

Kiadó: Dragonheart Records

Weblap: www.dsforge.net/DoomSword

Stílus: Epic Heavy Metal

Származás: Olaszország

 

Zenészek
Deathmaster - ének Sacred Heart - gitárok Wrathlord - dobok Nidhoggr - basszusgitár
Dalcímek
01. Varusschlacht (Varus Battle) (5:24) 02. Eternal Battle (5:09) 03. Wrath Of The Gods (5:14) 04. Soldier Of Fortune (6:28) 05. Battle At The End Of Time (5:22) 06. The Fulminant (4:05) 07. Song Of The Black Sword (4:23) 08. The Time Has Come... (1:49) 09. WarLife (5:17)
Értékelés

Majd’ tíz éve annak, hogy először a kezembe akadt az olasz DoomSword második lemeze, a ’Resound The Horn’. Már a komor borítókép mosolyt csalt az arcomra, naná, egészen olyan, mint minden idők talán legnagyobb viking hőskölteményének, a ’Hammerheart’-nak a fedélfestménye, szóval rossz már nem lehet! Igen, a Bathory-ról van szó, és az összehasonlítás nem véletlen: az 1997-ben alakult DoomSword legfőbb hatásai közé tartozik Quorthon egyszemélyes kultformációja, így aztán mohón vetettem rá magam az anyagra; nem is kellett csalatkoznom, a hét epikus dal azon melegében gyakori vendéggé vált a lejátszómban. Nem sokkal később pedig egy igazi underground este keretén belül hazánkba is ellátogatottak a talján harcosok, méghozzá 2004-ben a Falconer előzenekaraként, s az akkori Wigwamban csaptak egy roppant hangulatos pogány fiesztát nagyjából száz elvetemültnek. Az énekes Deathmaster ráadásul egy ivókürtből hörpölte a jóféle nedűt – mi ez, ha nem metal?

 

Metal bizony, és nem is akármilyen! Ha élsz-halsz a Manowarért, főképp a korai időszakáért, onnan is inkább az ’Into Glory Ride’ alapvetés doom-terhelte csatadalaiért, illetve ínyedre vannak a nyolcvanas évek végének Candlemass-klasszikusai meg az olyan földalatti bandák, mint a Manilla Road vagy a Cirith Ungol (no, és az említett Bathory-korong), akkor a DoomSword mellett sem mehetsz el szó nélkül! Ám bármennyire is szívesen ajánlom minden underground-hívő figyelmébe ezt a kompániát, megvallom, az új munkájuk bizony csalódást okozott nekem, különösen a ’Resound The Horn’ / ’Let Battle Commence’ csúcslemezeik ismeretében.

 

DoomSword: For Those Who Died With Sword In Hand

Kezdem azzal, hogy a hangzás egészen pocsék. No, nem mintha a korábbi alkotásaik Andy Sneap-féle prémium-megszólalást kaptak volna, de a ’The Eternal Battle’-é kritikán aluli: a pergők élettelenül kopognak, mint járókeret az esőáztatta macskakövön, a lábdob rémesen kattog, az éneket pedig szépen lekeverték – old school/kult/true metal ide vagy oda, 2011-ben egyszerűen nem lenne szabad ilyen erőtlen, fakó hangzással kilépni a piacra! Más gondom is akadt azonban a lemezzel: Deathmasternek nem elég, hogy alig hallani az énekét, hozzá még olyan enerváltan suttog, hogy pár perc után rendesen felidegesítettem magam miatta, egyívású dallamai pedig nélkülöznek minden karakterességet, egy-egy refrénrészleten túl semmi sem marad meg az emlékezetemben, mihelyst lecseng az utolsó szerzemény. A főnökúr sosem tartozott az Eric Adams-féle csúcstrubadúrok elitligájába, ám az ezt megelőző anyagaikon hitelesen szállította a nyers, őserejű, pogány és teátrális hőséneket, mindemellett a témái is ötletesek voltak, most viszont a produkciója leginkább David DeFeis Virgin Steele-vezér utóbbi években tapasztalt lanyha, vérszegény teljesítményére hajaz.

 

DoomSword: Soldiers Of Fortune

A számok tempója is felgyorsult valamelyest, s noha nem mentek át ’Reign In Blood’-ba, a magasztosan hömpölygő, doom-közeli vánszorgásokat felváltották a pörgős-menetelős harci nóták. Ez önmagában persze egyáltalán nem volna baj, csak hát ezekből az 5-6 perces tételekből hiányzik a tűz, a kreativitás és a feszültség, mindaz, ami annak előtte a zenekart jellemezte. Pedig az intenzív, sodró ritmusban felvezetett Battle At The End Of Time magában hordozza a Nagy Lehetőség ígéretét, ám a végeredmény több mint elszomorító; bizony egy jó fülű producer gatyába rázhatta volna ezeket az álmosan szendergő dalokat, és akkor most úgy beszélnénk róluk, mint az Epic Heroic Metal forradalmasítói, s talán még egy-egy újabb Blood Of My Enemies-t (Manowar) is avathatnánk. Túl sok azonban a „ha”… Ilyen sápadt produkcióval nem lehet csatát nyerni.

Pontszám: 5

Legutóbbi hozzászólások