Night Ranger: Somewhere In California

írta TShaw | 2011.06.20.

Megjelenés: 2011

Kiadó: Frontiers Records

Weblap: www.nightranger.com

Stílus: hard rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

A Night Ranger történetének talán legnagyobb ellentmondása az, hogy bár Európában szó szerint a kutya sem ismeri őket (no, jó, Anglia és a némethon talán kivétel ilyen szempontból), az ígéret földjén (valahol Kaliforniában) hatalmas sztárok és legendák ők, akik az elmúlt húsz évben annak ellenére töltöttek meg stadionokat, hogy a friss lemezeik inkább korrektek voltak, mintsem kiválóak. Véleményem szerint a ’Neverland’, majd a ’Seven’ című albumon fele-fele arányban oszlottak meg a vérbeli Night Ranger nóták (pl. Forever All Over Again, I Don’t Call This Love, Sunday Morning, vagy Sign Of The Times), és az unalmas töltelékdarabok (pl. a ’Seven’ nagy része, vagy a ’Neverland’ album túlsztárolt kislemeze, a New York Time). Az igazán nagy dobás a nyolcvanas évek közepe óta gyakorlatilag a 2007-es ’Hole In The Sun’ volt, mely elejétől a végéig slágerparádét tartalmazott, modern megszólalással, energikusan, fiatalosan – és persze kiváló akusztikus bónuszokkal megfejelve. Az 1995-ös ’Feeding off the Mojo’ albumot most nem bolygatnám, hiszen bár egy kiváló lemezről van szó, a banda szándékosan igyekszik minél inkább kitörölni azt a saját és a kollektív rajongói emlékezetből.

Most viszont előttünk egy új Night Ranger korong, a 'Somewhere In California'. Végre nem kellett tíz évet várni egy új albumra, és végre Joel Hoekstra is megvillanthatja a tudását – a kiváló gitáros jó ideje tagja a Rangernek, de ez az első alkalom, hogy stúdióba vonult velük. Betársult még hozzájuk a friss billentyűs, Eric Levy is, aki fizimiskában máris tökéletesen hozza Alan Fitzgeraldot (haláli a sapi és a napszemüveg kombója).

Az ígéretek egy retrós, a nyolcvanas évek Night Rangerét megidéző albumot harangoztak be, ám a felvezető videóklipnek választott Growin Up In California inkább a ’Hole In The Sun’ modern, Frontiers-kompatibilis hard rock hangzását és hangulatát idézi meg, amire lenyúltak néhány motívumot a You Can Still (Rock In America) című slágerből – a billentyűs részt például egy az egyben átemelték. Ez viszont nem baj, sőt, a ’Hole In The Sun’ volt annyira jó a maga idejében, hogy az ottani zeneiség elbírjon egy folytatást… és tulajdonképpen retró helyett az új lemez pontosan ezt a folytatást testesíti meg.

Amit kifejezetten imádok ebben az albumban, hogy mindenféle ígérettel ellentétben egyáltalán nem akarja magát egy harminc éves, de modern körülmények között felvett lemeznek álcázni (mert a retró erről szól). Jack Blades és zenekara azt játssza, ami jelenleg a fejükben jár, nem pedig azt, amit huszonöt évvel ezelőtt álmodtak meg, így a lemez rendkívül hitelessé válik. Az például száz százalék, hogy anno a zenekar sosem játszott volna olyan dalokat, mint a Follow Your Heart, ami Deep Purple-ös ízzel nyit, standard Ranger darab lesz belőle, majd bluesosan elnyúlik és afféle gitárdemonstrációvá alakul át. Zseniális, az album egyik legjobb dala! Ugyan így jellegzetessége a Rangernek a balladázás, amiből most is kapunk az arcunkba rendesen, és bár a Time Of Our Lives vitathatatlanul koppint kicsit a Sister Christianről, mégis eredeti és friss élménynek hat. Az sem utolsó dolog, hogy az instrumentális darabokat sosem játszó zenekar most egy ilyennel zárja le a lemezét – nem is akármilyennel, hisz a L.A. No Name a maga akusztikus, de komolyzenei dallamokat megidéző játékával szinte már egy prog. rock zenekart idéz meg… azért ez tényleg elismerésre méltó egy hajbandától.

Látszik tehát, hogy a múltidézőnek beígért új album igazából egy fejlődésben lévő, még mindig alakuló, új dolgokkal kísérletező zenekart mutat be, ami kifejezetten pozitív felhangot ad az egész lemeznek. Személy szerint nem is nagyon tudtam elképzelni, hogy lehet a mai, digitális hangzással telezsúfolt zenei életben megidézni a nyolcvanas évek ikergitáros, nyers, egyszerre faragatlan és kidolgozott hangulatát… de szerencsére nem kellett végignéznem, ahogy a Rangernek ebbe törik bele a bicskája. Megjegyzem, az egyetlen gyenge pont talán éppen az, hogy a végtelenségig letisztított technológiának köszönhetően itt már nem dominál annyira a két, egymással versengő gitár, mint a régi, jó öreg klasszikus albumokon. A ’Somewhere In California’ egy friss, korszerű alkotás, logikus folytatása a ’Hole In The Sun’-nak, újításokkal és kellemes meglepetésekkel. Nálam ez már a klasszikus kategória…

Pontszám: 9