Foo Fighters: Wasting Light

írta Adamwarlock | 2011.04.27.

Megjelenés: 2011

Kiadó: RCA

Weblap: http://www.foofighters.com/hu/home

Stílus: alter. rock, modern rock

Származás: USA

 

Zenészek
Dave Grohl -ének,gitár Pat Smear - gitár Nate Mendel - basszusgitár Taylor Hawkins - dobok, vokál Chris Shiflet - gitár, vokál
Dalcímek
1. Bridge Burning 2. Rope 3. Dear Rosemary 4. White Limo 5. Arlandria 6. These Days 7. Back & Forth 8. A Matter of Time 9. Miss the Misery 10. I Should Have Known 11. Walk
Értékelés

Dave Grohlt a rock-biznisz egyik leghitelesebb figurájának tartom. A fickó szabályosan a nulláról épített fel egy olyan karriert, aminek jelenlegi állomásán a világ egyik legnépszerűbb rock zenésze lett. Ez eleve óriási dolognak számít, de a mai zenei porondon pedig egyenesen bámulatos teljesítmény, amikor szinte minden műfajban a percemberek idejét éljük. Grohl úgy állta meg a helyét, hogy a ’90-es évek talán legnagyobb zenei legendájának szomorú vége után nem a régi sikerekből akart megélni, és nem a Nirvana logót magára aggatva házalta körbe a koncerttermek közönségeit, hanem tizenkilencre lapot húzott, és elindult egy teljesen beláthatatlan, de saját ösvényen. Az eredményt látjuk. Az 1994-ben még egyszemélyes projekt mára a Wembly arénát is megtöltő zenei monstrummá nőtte ki magát úgy, hogy a show főszereplője nem veszítette el az arcát, és megmaradt annak a lenőtt hajú, szakállas, keményvonalas rockernek, aki mindig is volt.

            2006 óta nem adott ki lemezt a Foo Fighters. Akkoriban a The Pretender zseniális klipje és annál is zseniálisabb dallamai ragadtak meg leginkább a hallójáratokban, de az ’Echoes, Silence, Patience & Grace’-en ennél jóval több hallgatnivaló akadt. Bár az album hatalmas sikert és elismerést hozott a csapatnak, Dave mégis úgy érezte, hogy a következő korongon vissza kell térnie a gyökerekhez. Így hát kétszer ráfordította a kulcsot fullra felszerelt stúdiójuk zárjára, majd jó messzire el is dobta azt, csapatát pedig bezavarta a saját garázsába. Itt a lehető legegyszerűbb stúdiótechnikával és a lehető legklasszikusabb értelemben vett rock-hangzással álltak neki a ’Wasting Light’ munkálatainak.

            A lemez leglényegesebb erénye ugyanaz, ami mindig is a Foo Fighters erőssége volt: a kompozíció. A csapat összes kiadványára nagy általánosságban elmondhatók, hogy a számaik bitangul meg vannak írva. Műfajilag teljesen felesleges besorolni őket. Általában alternatív rock-ként szokás emlegetni a Foo Fighterst, de Grohl interjúk során sokszor elmondta, hogy nem szándékozik betokosodni ebbe a fogalomba, főleg úgy nem, hogy a kifejezést nagyjából bármire rá lehet húzni. Tény, hogy amit játszanak az közel sem a klasszikus vonalon mozog. Talán emiatt is talál meg a csapat olyan emóciókat, amiket a ,,nagy elődök” által kitaposott ösvényen haladók nem. Ettől azonban már alternatív? Én inkább ezt nevezném úgy, hogy modern rock, s ezzel el is hárítok a csapatról minden olyan vádat, amelyek a klasszikus vonások hiányát kéri számon a banda zenéjén. Ne feledjük, a Foo Fighters akkoriban alakult meg, amikor a fehér zokni+szandál kombinációnál csak az volt cikibb, ami bármilyen rokoni vonást mutatott a ’80-as évekkel (és ezzel nem állítom, hogy Grohl vagy a csapat más tagja ne szeretné ezt a kort…egyszerűen más miliő volt 1994-ben).

            Tehát a vonal megmaradt a réginek. Feszes, tempós dob, dallamos gitár bontások, amelyek egyszerre idézik a ’70-es és ’90-es éveket is, minderre jönnek pedig a szokásos Grohl féle, katartikus refrének. Tény és való, hogy a ’Wasting Light’ nyersebb, rockosabb, garázsosabb elődeinél, de ettől nem lesz azonnal jobb is. Bevallom, én néhány hallgatás után nagyon megszerettem a lemezt, de ettől függetlenül közel sem tartom a Foo Fighters legjobb korongjának. Szerintem Grohlnak nagyon jól áll, ha radikális, extrém dolgokat visz a zenéjébe. Ehhez képest a ’Wasting Light’ kicsit ingerszegényebb, mint amit a csapattól vártam. Ezt azért nem nevezném igazi negatívumnak. Akartak csinálni egy tökös lemezt, és csináltak is, csak ehhez kicsit zeneileg is tenniük kellett egy lépést hátrafelé. Kell egyszer ilyen is, ez is egy oldala a bandának.

            Nehogy valaki azt gondolja, hogy bármi is lerontja az összképet: még mindig az év egyik legizgalmasabb alkotása a Wasting Light. Dave Grohl nagyszerű zeneírói képességét ismét megcsillantja. Legeklatánsabban ezt a White Limo-ban, a Back&Forth-ban és a Walk-ban láthatjuk. Igazi dögös, kissé Nirvana-s, de kitűnő dallamvezetésű nóták ezek. Mégis a leginkább kiemelkedő dal a lassú, lírai, érzelmekkel teli I Should Have Known, amiben nem kevés utalás található Kurt Cobain-re.

Nehéz értékelni a ’Wasting Light’-ot. Kezdetben, a fentebb említett egyszerűsége miatt valamivel lejjebb pontoztam volna, mint egy szokásos Foo Fighters lemezzel tettem volna, azonban minél többet hallgattam, egyre jobban ragadott magával a kitűnő zeneírói tehetség, amit a csapat albumról-albumra produkál. Ez alól összességében a’ Wasting Light’ sem kivétel, úgyhogy úgy érzem, a tervezett 7-7,5 pont helyett ezúttal jár a kerekdedebb 8-as. Ennyi bizalmat szavazok a Dave Grohl csapatának, mert nem mindennapi teljesítmény és életmű áll mögöttük, ráadásul ingyér leszedhető a netről…

Pontszám: 8