Frost: Milliontown

írta Hard Rock Magazin | 2006.06.27.

Megjelenés: 2006.

Kiadó: Insideout

Weblap: www.frost-music.com

Stílus: progresszí­v rock

Származás: Anglia

 

Zenészek
Jem Godfrey-billentyűs hangszerek, ének John Mitchell-gitárok, ének Andy Edwards-dobok John Jowitt-basszusgitár
Dalcímek
1. Hypervetilate 2. No Me No You 3. Snowman 4. The Other Me 5. Black Light Machine 6. Milliontown
Értékelés

Az első találkozás sokkoló. A második mámorí­tó. A harmadikra már szavak sincsenek. Napok óta képtelen vagyok mást hallgatni. Most is ülök a gép előtt, kezemben tartom a fekete lemezt és már izgalom fog el, hiszen tudom, hogy hamarosan meghallom a "Hyperventilate" első lágy zongora hangjait, mely ringató intro után egy több mint, hét perces nótával belecsapnak a fiúk egy olyan instrumentális szerzemény előadásába, melyhez foghatót már nagyon rég nem hallottam. A zongora által megalapozott lebegő dallamot, brutális támadással viszi tovább a gitár, melynek hangzása időnként Steve Vai hangszerét idézi. Közben a billentyű lágyan ringat, és szavak nélkül is gondolatok özöne támadja meg a hallgatót. Ha ezen az albumon csak ez az egyetlen dal kapott volna helyet, akkor is az év egyik legjobb lemeze lehetne. De természetesen a káprázatos utazás a zene világába csak most kezdődik. Indul a "No Me No You", és alig hiszek a fülemnek. Kakofónikus emberi hangokra, szigorú, karcos riff helyezkedik, szikár "beszéd-énekkel". Mikor már éppen ráállnék a bólogatásra, jön egy olyan gyönyörű dallammal átszőtt refrén, hogy szinte könnyeket csal a szemembe. Ez az első pillanat, amikor azt érzem, hogy ez a négy ember valami olyat alkotott, melyet eddig még nem hallottam. A zene hardrock, progresszí­v rock, az énekdallamok, refrének pedig időnként - ne tessék meglepődni - a legjobb értelemben véve, poposak. A harmadik, "Snowman" cí­mű szerzemény talán az album legfinomabb darabja. Monoton zongora futamra épülő, erősen effektezett ének melengeti a lelket négy percen keresztül. Ez után szinte arcul üt a "The other Me" brutális berobbanása. A muzsika itt erős Genesis-Peter Gabriel jegyeket vonultat fel, természetesen úgy, hogy egyéniségéből semmit sem veszí­t. Következik a "Black Light Machine", mely első pár pillanata ismét az igényes pop világába kalauzol. Azután a hatodik perc környékén megint történik valami olyasmi, melytől azonnal lúdbőrözni kezdek. Egy finom kiállás után, belevág a csapat egy szóló részbe, melynek első egy perce kőkemény "funky" alapon nyugszik! A tí­zperces darab utolsó néhány perce igazi zenei orgia. Hatalmas gitárszólók, őrületes szinti futamok, mindez kőkemény ritmus alapon. Instrumentalitás a felsőfokon. Köpni nyelni nem tudok már...pedig még csak most indul útjára az igazi gyönyör. Kedződik a cí­madó "Milliontown", mely nóta nem kevesebb, mint 26 percen keresztül varázsol el! Ebben a dalban minden megtalálható, mely az ezt megelőző öt szerzeményben, és még egy kicsit több. Időnként klasszikus zenei hangszerelés, bődületes szólók, váratlan zenei megoldások, és dallamok, dallamok, dallamok. Szí­vet, lelket melengető pillanatok egymás hegyén-hátán. A darab vezérmotí­vumát például egy hete dúdolom szinte egyfolytában. Igazi mestermunka! A Frost debütáló albumával olyan anyagot tett le az asztalra, mely az utóbbi évek legerősebb, legelőremutatóbb munkája ebben a műfajban. Miután a hallgató az anyag többszöri átböngészése után feláll a fotelből jobb, boldogabb embernek érzi magát. És mi más a zene célja, ha nem ez? Bár fent megtalálható, de tiszteletből álljon itt újra ennek a négy csodálatos muzsikusnak a neve: Jem Godfrey, John Mitchell, Andy Edwards, John Jowitt. Még nagyon sokat fogunk hallani róluk!

Pontszám: 10 Alapmű