Serenity: Death & Legacy

írta Kotta | 2011.04.17.

Megjelenés: 2011

 

 

Kiadó: Napalm Records

Weblap: http://www.serenity-band.com/index.php/home.html

Stílus: szimfonikus power metal

Származás: Ausztria

 

Zenészek
Georg Neuhauser - Lead Vocals Thomas Buchberger - Rhythm/Lead Guitar Mario Hirzinger - Keys, Vocals Andreas Schipflinger - Drums, Vocals (Prophecy: Echoes of Silence) Vendégénekesek: Ailyn (Pilar Giménez Garcí­a) - Vocals (Sirenia) Amanda Somerville - Vocals (Kiske/Somerville, Aina, Avantasia, Epica, Edguy, Kamelot, etc.) Charlotte Wessels - Vocals (Delain)
Dalcímek
01. Set Sail To... (Intro) 02. New Horizons 03. The Chevalier [feat. Pilar "Ailyn" Giménez Garcí­a] 04. Far From Home 05. Heavenly Mission 06. Prayer (Interlude) [feat. Pilar "Ailyn" Giménez Garcí­a] 07. State Of Siege 08. Changing Fate [feat. Amanda Somerville] 09. When Canvas Starts To Burn 10. Serenade Of Flames [feat. Charlotte Wessels] 11. Youngest Of Widows [Limited Digipack bonus] 12. Below Eastern Skies (Interlude) 13. Beyond Desert Sands 14. To India's Shores [Limited Digipack bonus] 15. Lament (Interlude) 16. My Legacy
Értékelés

Lehet még újat mutatni szimfonikus power metalban 2011-ben? Ha lehet is, azt nem a Serenity-től fogjuk megtudni. Magyarán, ha már hánysz az ál-intellektuálisan koncepcionális megközelítéstől, a szintivel bombasztikussá hizlalt negédes dallamoktól, a már-már kötelező nagyzenekari vendégszereplésről, a női énekesektől, és ha kiráz a hideg a zenébe szőtt komolyzenei betétektől, valamint a középkori hangszerek ötlettelen csatasorba állításától, akkor kerüld el ezt a lemezt is nagy ívben! Kerüld el, mert nincs itt más, mint a bejáratott klisék rutinos felmondása (még ha mindez nem is jelenik meg egy az egyben rajta).

 

Ennek ellenére ajánlom ezt az albumot, de ne szaladjunk ennyire előre! Kezdjük azzal, hogy a Serenity nagyon okosan, tudatosan építgeti a karrierjét. Amolyan sógoros precizitással, mondhatni. Az első lemezük bizonyára az által (is) talált utat sokakhoz, hogy szembesülhettek vele, milyen tökösen nyomják az Edge Of Thorns című Sava klasszikust a Threshold előtt. Addig üssük a vasat amíg meleg alapon gyorsan összerántották a második lemezüket, de a sietség nem ment a minőség rovására, sőt! Közben lenyomtak egy kört a Kamelottal is, újabb rajongókat toborozva. Ugyanazt harmadszorra – bármily szerethető is az első két korong – már nem lehet ellőni, ezúttal kell valami extra, tudták jól. Így ezúttal hosszasan rágyúrtak és csináltak egy, az eddigieknél bombasztikusabb, összetettebb kvázikoncept-lemezt, ismert női énekesek és még több szimfonikus elem felsorakoztatásával. Nem mellesleg pedig megint bejátszották magukat egy jól csengő név - a Delain - elé az idei koncertkörútjukra.

 

 

Bravó, így kell ezt csinálni! Szimpatikusak, na! Magamat is meglepve, szívesen hallgatom mindhárom munkájukat, pedig nem vagyok feltétlen híve ennek a stílusnak. Ugyanakkor nehezen tudom megfogalmazni, mitől kedvelem őket jobban a hasonszőrű bandáknál. Neuhauser mondjuk egy fix pluszpont, már pusztán a miatt, hogy egyessel kezdődik a személyi száma. Illetve kezdődne, ha magyar lenne, az osztrák rendszert nem ismerem. Csak semmi férfisovinizmus, de mit tegyek, ha hosszú távon nem állhatom az áriázást? Féltem is kicsit ezúttal, de szerencsére most sem viszik túlzásba. Jó dallamérzék? Igen, az van, kifejezetten fogós nótákat gyártanak, de ez szinte alap. Arányérzék? Igen, talán ez lesz a varázsszó. Jó ízléssel pakolgatják össze a műfaj sztenderdjeit, elkerülve az aránytalanságokat. Nem játsszák túl a számokat, mint mondjuk újabban a Strato és a Sonata, náluk nincs magamutogató keménykedés, mint az Epicánál, egyaránt hiányzik a dedósan direkt slágeresség (Symfonia) és az erőltetett művésziesség (Kamelot), valamint a bombasztikus hatásvadászattal (Rhapsody, Nightwish, stb.) is csínján bánnak. Van egy jó értelemben vett visszafogottság, elegancia bennük.

 

Pedig ha kell, odapakolják a jófajta riffeket ők is, sőt a bugyinedvesítő dallamokat is bevetik alkalomadtán. Szimfónia is van dögivel, meg hangulatteremtő átkötő szövegek/betétek. A dalonként más történelmi személy (Columbus, Casanova, Drake, Marco Polo, Stuart Maria) köré épülő koncepció-féleségtől sem csokiztam magam alá, pedig amennyire tudom, ez valóban eredeti (én legalábbis még nem találkoztam vele). Mégis, egy egészséges egyensúly jellemzi az egész produkciót, a felsorolt elemek egyike sem válik tolakodóvá, uralkodóvá hallgatása közben. A végére azért kicsit megfárad a zene, elfogy a lendület, igaz én a hosszabb, limitált kiadást hallgattam, melyen hetven perc fölé kúszik a játékidő - ezért a viszonylag enervált pontszám. A „nagyon jó, megfelel mindenfajta előzetes elvárásnak” és a „nemcsak a stílus kedvelőinek ajánlott a meghallgatása” definíciók közt félúton leledző érték nagyjából azért kifejezi a lényeget, de nálad simán becsúszhat plusz-minusz egy pont, attól függően, hogy mennyire van csömöröd a mimóza-metaltól. Speciel nekem, mire megszültem ezt a beszámolót (a diszkográfia kötelező többszöri meghallgatásával), lett, méghozzá elég heveny... - a jóból is megárt a sok (főleg ha az europower).

 

Words Untold and Dreams Unlived

Threshold, Communic, Macine Men, Serenity

Pontszám: 7.5

Legutóbbi hozzászólások