Whitesnake: Forevermore

írta MMarton88 | 2011.04.07.

Megjelenés: 2011

 

 

Kiadó: Frontiers

Weblap: www.whitesnake.com

Stílus: hard rock

Származás: UK

 

Zenészek
David Coverdale - ének Doug Aldrich - gitár Reb Beach - gitár Brian Tichy - dob Michael Devin - basszusgitár Timothy Drury (ex) - billentyű
Dalcímek
1. Steal Your Heart Away 2. All Out Of Luck 3. Love Will Set You Free 4. Easier Said Than Done 5. Tell Me How 6. I Need You (Shine A Light) 7. One Of These Days 8. Love And Treat Me Right 9. Dogs In The Street 10. Fare Thee Well 11. Whipping Boy Blues 12. My Evil Ways 13. Forevermore
Értékelés

A Whitesnake pár év csönd után 2003-ban tért vissza a rockzene pörgő világába, hogy David Coverdale megünnepelje a csapat 25 éves születésnapját. Noha az akkori felállás nem maradt stabil, a fehér kígyó feltámadása olyannyira jól s(z)ült el, hogy pár év turnézás után 2008-ban napvilágot látott ’Good To Be Bad’ címmel a banda 10. nagylemeze. Mivel az anyagra 9 évet kellett várni, igen meglepődtem a hír hallatán, mely szerint Coverdale és fogata újból a tettek mezejére lépett, és lemezkészítésre adta fejét. A  ’Forevermore’ relatíve gyorsan, mindösze 3 év szünet után érkezett.

Nem volt a ’Good To Be Bad’ rossz anyag, nekem kifejezetten tetszett. Ugyanakkor maradt bennem egy kis szálka. Hiába kerültek míves hard rock himnuszok a korongra, valahogy a régi idők orbitális gigaslágereitől elmaradtak. Így az alapvetően pozitív emlékek ellenére is, ha az utóbbi években Whitesnaket szerettem volna hallgatni, inkább a 80-as évek dolgaihoz nyúltam vissza. Sajnos alapvetően így lesz ez a későbbiekben is.

Félreértés ne essék, a ’Forevermore’ egy remek hard rock album. Tetszik, szeretem, szívesen hallgatom. Ha az ember csak egy picit is jobb hangcuccon kezd el barátkozni a koronggal, az első dolog, ami szembeötlik, hogy úgy szólal meg, mint... nos, ahogy egy hard rock lemeznek kell. Etalon hangzás, a dobhártya majd kiugrik a helyéről, és midőn 15 másodperc elteltével nekikezd a banda a bluesos, mocskos hard rocknak... hát kérem, a Whitesnake nem kérdez, azonnal odavág, így kell egy lemezt nyitni.

65 perc hard rock orgiát csepegtetnek a fülünkbe a srácok. Persze Coverdale már nem vágja ki úgy a magasakat, mint régen, de jellegzetes orgánuma még mindig félelmetesen erőteljes, és érzelemdús, olyan húrnyűvők pedig, mint Doug Aldrich, vagy Reb Beach, ritkán hibáznak. Dögös riffek, ízes szólók, hard rock gitárvarázslás minden mennyiségben. Ráadásul az új dobos, Brian Tichy sem a falvédőről jött! Azon felül, hogy élőben egész biztosan szét fogja szedni nyáron a Pecsát, hallhatóan a stúdióban is jobban teljesít, mint elődje, élvezetesebb, feszesebb a játéka. Egész egyszerűen remek.

Mégis itt a „de”, mert „de” bizony megint van. Ahogy három éve is volt. Ráadásul ugyanaz a probléma, mint akkor. Ez egy korrekt, sőt, nagyon jó, blues gyökerű hard rock lemez. Se több, se kevesebb. Nem alapmű, nem kiemelkedő, nem fenomenális... mint mondjuk a 87-es album, a ’Slide It In’,  a ’Slip Of The Tongue’, vagy a többiek. Hisz hiába a remek muzsikusok, a pazar hangzás, a dögös riffek, a dallamok... a slágerek hiányoznak. Meg lehet próbálni belemagyarázni persze a dalokba a szépet, meg a jót... de csak magunkat csapjuk be. Nem igen hallani itt egy új Still Of The Nightot, egy új Love Ain’t No Strangert, egy új Fool For Your Lovingot... de talán még egy új Don’t Fade Awayt sem. Ha jól jön ki a lépés, akár egy tehetséges másodvonalbeli csapat is "űberelni" tudja ezeket a számokat. Elég csak a W.E.T.-re, vagy a Voodoo Circlere gondolni itt a hard rock palettán.

Viszont el is érkeztünk a legfontosabb kérdéshez, amelyet felvet ez az album. El kell-e várni, hogy olyan nevek, mint Coverdale, Aldrich, vagy Reb Beach 2011-ben, 20-25-35 évvel az után, hogy megismertük őket, és hosszú esztendőkön át örök örvényű himnuszokkal ajándékozták meg szeretett műfajunkat, még mindig kimagaslót, zseniálisat – vagy egy újabb stílusteremtő etalont - hozzanak össze? Hisz ugyanolyan színvonalon nem lehet folyamatosan alkotni, kiváltképp nem, ha ez a szint roppant magas. Nem nézhetjük el Caverdalenek azt, ha a számos „alapvetés” után, így a pályafutás vége fele, szimplán „csak” nagyon jó lemezeket készít? Örüljünk annak, hogy egyáltalán annyi nehéz év után, 2011-ben még mindig van Whitesnake, és még mindig új albumot vehetünk a kezünkbe! Nem fog minden dal úgy beleégni a tudatunkba, mint a Here I Go Again, de a laza Love Will Set You Freet jóleshet a hétköznapok szürke forgatagában, a Bad Boysra hajazó Dogs In The Street is sokak kedvencévé válhat, de a balladisztikus Fare Thee Well dallamai is könnyen eszünkbe juthatnak majd, ha utazás előtt el kell búcsúzni valakitől. Lehet majd a koncerteken pörögni, a vadóc My Evil Waysre, ám a személyes kedvenc még is a záró címadó.

Ha van olyan dal, amelyik minőségét tekintve egy lapon emlegethető a Whitesnake klasszikusaival, az mindenképp a Forevermore, egy gyönyörű, akusztikus, borongós melódiából kibontakozó, epikus mestermű. Lehet, hogy stílusát tekintve nem a „leghardabb” rock, de tökéletesen tesz pontot a korong végére: nem véletlenül vált ez a csapat minden idők egyik legnagyobb zenekarává.

Pontszám: 7

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Judas Priest: Invincible Shield: “No! Akkor megvolt a müncheni és tegnap előtt a bécsi buli is!!! Egészen BRILLIÁNS koncertek voltak. Nem lehet belekötni!!! …és…
  • Herr Wolf on Saxon: Hell, Fire And Damnation: “A turné elindult. Láttam élőben a Glasgow-i és Dublini bulit. Brutálisan parádés koncertek voltak. A Saxon 4 új dalt játszik,…
  • Herr Wolf on Judas Priest: Invincible Shield: “A turné elindult és nehéz illetve NEM lehet belekötni. Nem rég értem haza Dublinból. Láttam a turné első ( Glasgow)…
  • Herr Wolf on Bon Jovi – 40 év már maga az örökkévalóság?: “A dal elsőre nem rossz, de Bon Jovi hangja sajnos nem frankó! Koncerten borzalmasan rossz.
  • Herr Wolf on Winger – Budapesttől is búcsúznak: “Ez egy brutálisan jó hír! Nem gondoltam volna, hogy akár 1x is, de eljönnek hozzánk! Kötelező koncert!!!
  • Clint Eastwood on Judas Priest: Invincible Shield: “Ha csak egy ember szemét felnyitom, hogy a maiden nevű fától lássa az erdőt is már megérte a hozzászólás.
  • Herr Wolf on Saxon: Hell, Fire And Damnation: “T. Menya! 1. Köszönöm, de nem kérek a segítségedből! 2. Fogalmad sincs, hogy én ki vagyok. 3. Milyen alapon alkotsz…
  • spiritknight on Judas Priest: Invincible Shield: “Jó lemez lett, de nálam azárt nem veri az előző Firepowert. Azt az albumot simán mellé teszem a kedvenceimnek, a…