fbpx

Van der Graaf Generator: A Grounding In Numbers

írta Bigfoot | 2011.04.05.

Megjelenés: 2011

Kiadó: Esoteric Records

Weblap: www.vandergraafgenerator.co.uk

Stílus: progresszí­v rock

Származás: Nagy-Britannia

 

Zenészek
Peter Hammill: ének, zongora, elektromos gitár Guy Evans: dob, ütőhangszerek Hugh Banton: orgona, basszusgitár
Dalcímek
1. "Your Time Starts Now" - 4:15 2. "Mathematics" - 3:38 3. "Highly Strung" - 3:36 4. "Red Baron" (instrumental) - 2:23 5. "Bunsho" - 5:03 6. "Snake Oil" - 5:21 7. "Splink" (instrumental) - 2:37 8. "Embarrassing Kid" - 3:07 9. "Medusa" - 2:12 10. "Mr. Sands" - 5:22 11. "Smoke" - 2:30 12. "5533" - 2:42 13. "All Over the Place" - 6:04
Értékelés

Peter Hammill és zenekara a progresszív rock aranykorának (1967-73) talán legmerészebb zenéjét produkálta a King Crimson mellett. Bár nem lettek oly népszerűek, mint Robert Frippék, nem is beszélve a korszak óriásairól (Yes, Jethro Tull, ELP), azonban egy teljesen egyéni stílust alakítottak ki, mely követőre talált a műfaj jelenkori, fiatalabb képviselői között is. 2005-ös másodszori újjáalakulásuk óta már a harmadik stúdióalbummal örvendeztetik meg rajongóikat, és két élő anyagot is kiadtak. Peter Hammill pedig hangyaszorgalommal készíti szólólemezit, a VdGG-vel párhuzamosan.

Nos, az új albumon természetesen a törzsgárda dolgozik – Hammill mellett Hugh Banton billentyűzik, basszusgitározik, és Guy Evans dobol –, vendégmuzsikusokat ezúttal sem alkalmaztak a felvételeken. David Jackson szaxofonos 2006-os viharos távozása óta senki nem töltötte be a helyét, így már a 2008-as ’Trisector’ is nélküle készült el. Bajban is voltam az albummal, mert nagyon hiányzott róla a szaxi, és valahogy nem éreztem igazi VdGG lemeznek az egészet. Nem találtam benne a bátorságot, a kísérletező kedvet, a zenei konvenciókat maximálisan figyelmen kívül hagyó szemléletet, mely annyira a zenekar sajátja.

Nos, az új lemezen (hét nap alatt vették fel tavaly áprilisban) visszatalált a zenekar saját hangjához. A nem egészen ötven percben tizenhárom rövid szerzemény található. Nem húzzák egyiket sem sokáig, viszont az ember kapkodja a fejét az egymás után sorjázó ötletes darabocskák után. A nem egyszer templomi orgonajátékot idéző billentyűs alapokra épülő témákra, Hammill jellegzetes disszonáns énekdallamokat ültet, nem restell átmenni kiabálásba, valamint a koncerteken jó nagy adag színészkedéssel is megspékeli előadását. Talán nem véletlen, hogy Johnny Rotten nagy rajongója neki. Ne felejtsük el megjegyezni azt sem, hogy esetenként egyes dallamok kifejezetten fülbemászóak. Időnként a gitár is előtérbe kerül, Hammill esetenként Robert Fripp stílusában nyomja a dallamfüzéreket, de a dalokban még egy nagy kortárs, a szintén nagyon eredeti Gentle Giant is visszaköszön. Az orgonaépítő, a koncerteken sztoikus nyugalommal a hangszere felett elmélkedő Hugh Banton játéka most sem nélkülözi a klasszikus zenei ihletettséget, a jazzt, és nem hagyja ki a pszichedeliát sem, egy kis misztikummal megspékelve. Hála istennek, újra hallani azt, amit negyven évvel ezelőtt produkáltak a ’Pawn Hearts’ és az ’Aerosol Grey Machine’ c. albumokon. Ez a banda nem igazodik a korhoz, és pont ettől olyan eredeti, és most, ellentétben a három évvel ezelőtti produkciónál, nem érzem a szaxofon hiányát. Nem mondom, hogy nem tudnám egyes dalokban elképzelni, de ezúttal nem tátong űr a hangszerelésben. Hogy mennyire a saját útját járja a VdGG, erről két évvel ezelőtt a Művészetek Palotájában a magyar közönség is meggyőződhetett egy fantasztikus koncerten.

Pontszám: 9

Legutóbbi hozzászólások