Ten: Stormwarning

írta TShaw | 2011.03.01.

Megjelenés: 2011

Kiadó: Frontiers

Weblap: www.tenofthebest.com

Stílus: progresszí­v hard rock

Származás: UK

 

Zenészek
Gary Hughes - ének, gitár Neil Fraser - gitár John Halliwell - gitár Paul Hodson - billentyűs hangszerek Mark Sumner - basszusgitár Mark Zonder - ütősök
Dalcímek
1. "Endless Symphony" 2. "Centre Of My Universe" 3. "Kingdom Come" 4. "Book Of Secrets" 5. "Stormwarning" 6. "Invisible" 7. "Love Song" 8. "The Hourglass And The Landslide" 9. "Destiny" 10. "The Wave" 11. "The Darkness" (Japanese Bonus Track)
Értékelés

Létezik-e vajon az epikus hard rock? A mai világban és zenei közegben… miért ne. Tulajdonképpen a Ten is valami effélét játszik. Hagyományos hard rock fogások, rengeteg AOR dallam, aztán persze olykor belelépnek a tempóba ők is, olyankor pedig az ember csak kapkodja a fejét a jobbnál jobb dallamok, vokálok, zenei megoldások után. Teszik ezt elnyújtva, végtelenül himnikusan, fennkölt hangulattal olyannyira nyakon öntve, hogy a hallgató nem is tudja mindig, mit hall pontosan, csak azt, hogy valami baromi jót és különlegeset.

Mindez már a korai években is jellemző volt az 1995-ben alapított bandára. Az utolsó lemez óta néhány év pihenőt, valamint egy dobos cserét (Mard Zonder, korábban például Kevin Moore ritmikai embere volt, szóval tudhat egyet s mást a feelinges játékról, nem is beszélvén a Fates Warningban eltöltött időről) letudva a zenekar most újra belecsap a lecsóba, újra kerekít nekünk egy köteg hard rock himnuszt, és ezúttal a korábban felmerülő problémákra is ad egy karakteres választ…
Elsőként had hozakodjak elő a korong külső megjelenésével. A legutóbbi, ’The Twilight Chronicles’ címre hallgató lemez óta hatalmas fejlődés érezhető a külső díszítés terén (az a fekete maszatolás egyáltalán nem volt szép, érdekes, vagy figyelemfelkeltő), hiszen a borítónak választott Luis Royo (!) festmény már a lemez kibontása előtt is egy remek előjelként értelmezhető. Számomra mindig is fontos volt egy-egy album külcsíne, úgyhogy erre a momentumra már megszavaztam nekik egy fél pontocskát.
Tovább haladván az ismerkedéssel, szembesülünk a lemez hosszával. Barátaink itt is tanultak a múlt hibáiból, és a ’Stormwarning’ terjedelmét alig hatvan percre redukálták. Nagyon helyesen, hiszen a ’The Twilight Chronicles’ végtelenségig nyúló tésztája után valódi felüdülés egy sztenderd hosszúságú lemezt hallgatni a csapattól, bár én azt sem bántam volna, ha még tíz percet levesznek – az album értéke és tartalma talán nem csorbult volna ki ennyi kurtítástól.

Rátérvén a zenére, az első megállapításom rögtön az lenne, hogy a csapat ezen a téren nem engedett a megalomániából, és ezt bizony nagyon jól tették! Véleményem szerint a Tent nagyon nehéz beszorítani bármilyen stílusba is: az egyszerűség kedvéért használom a hard rock kifejezést, de valójában itt jóval többről van szó. Kis hard n’ heavy, progresszívan összetett és elnyújtott dalok, AOR-ból átcsempészett romantika, heroikus epika… ez valahol mind-mind benne van a Ten zenéjében, és ettől lesz a banda aktuális lemeze (is) egészen fantasztikus hallgatnivaló.
A főszerepet természetesen most is Gary Hughes játssza. Zseniális témákat énekel, zseniális közös kórusokkal megtámogatva. Zenei háttéremberei elképesztő dallamokat kalapálnak össze dalról dalra – a nyitónóta hét perces tombolásáért például már megérné megvenni a lemezt, aztán persze jön a többi finomság is, ahol újra és újra súroljuk a hard rock, a metal, az AOR és a prog. határvonalait. A jóérzésű, kellemes dallamokra fogékony közönségnek kell vajon ennél több? Én nem hinném…

Pontszám: 8.5