fbpx

Stryper: The Covering

írta garael | 2011.01.28.

Megjelenés: 2011

Kiadó: Big3 Records/Sony

Weblap: www.stryper.com

Stílus: heavy metal

Származás: USA

 

Zenészek

Michael Sweet - ének, gitár, vokál
Oz Fox - gitár, vokál
Robert Sweet - dob
Tim Gaines - basszusgitár

Dalcímek

01. "Set Me Free" - Sweet 1974
02. "Blackout" - Scorpions 1982
03. "Heaven and Hell" - Black Sabbath 1980
04. "Lights Out" - UFO 1977
05. "Carry On Wayward Son" - Kansas 1976
06. "Highway Star" - Deep Purple 1972
07. "Shout It Out Loud" - Kiss 1976
08. "Over The Mountain" - Ozzy Osbourne 1981
09. "The Trooper" - Iron Maiden 1983
10. "Breaking the Law" - Judas Priest 1980
11. "On Fire" - Van Halen 1978
12. "Immigrant Song" - Led Zeppelin 1970
13. "God" (új dal)

Értékelés

 Nagy fába vágta a fejszét a Stryper legénysége a metal történelem talán legnagyobbjainak a felidézésével, de hát ha Isten velünk, ki ellenünk? A keresztény metal zászlóvivői eljutottak arra a pontra, hogy az Úr után azokat is dicsőségbe oltsák, kik zenéjükkel – és itt csak a zenét gondolom, mert a dalok közül kevésnek a szövege állná meg a hívő státusz etikai cenzúráját – annak idején a rockba inspirálták őket, ahol aztán az eredeti hatásokat a  gospel felfokozott áhitatával keresztezve megalkották az új csodafegyvert, amúgy jó jezsuita attitűddel harcot hirdetve mindennel, ami rossz, vagy amit rossznak hisz a katolikus egyház. Persze meg kell adni, jó katona módjára mestereivé váltak a gonosz elleni hadakozásnak, ami talán – végigpillantva a példaképek listáján – a zenei gyökerek által képviselt színvonalnak is köszönhető. Éppen ezért is veszélyes ez a fajta újragondolás, hiszen az eredetiek színvonalához nem nagyon lehet mit hozzátenni, black metalba vért hányni meg csak nem illő egy keresztény metal bandától, nem beszélve arról, hogy ez a gyakran a tehetséget fedni próbáló olcsó attitűd mindig is messze állt Sweetektől – ők aztán mindig nyitott inggel, teljes mellkast mutatva mentek az ellennek, ide lőjetek felkiáltással. Hát akkor meg minek az egész, kérdezhetjük és én csak a vállamat vonhatom meg: azt mégsem feltételezhetem, hogy a srácok versenynek tekintve a dolgot, meg akarják mutatni az öregeknek, hogy saját pályán is képesek őket legyőzni….Megoldásként marad tehát a tisztelet kifejezésének lemezbe oltása, aki úgy van vele, hogy az eredetiek által prezetentált, hangba vésett történelmen úgysem lehet túllépni, tegye félre a lemezt, mert sok újdonsággal nem találkozni, , aki azonban Sweet hangjának elkötelezett híve, és szeretné ezeket a klasszikusokat a Stryper tolmácsolásában, a mai kor technikai felkészültségével meghallgatni, mindenképpen fülelje végig az anyagot, mert megéri. Bizony, a csíkos fiúk nem véletlenül tudtak kiemelkedni a kor tömegtermelt magas színvonalú kínálatából is, a prezentáció úgy mondjam angyali lett, különösebb mellélövés nélkül. Hogy ez aztán miként fog hatni a gonoszra, nem tudom, mindenesetre ezúttal tekintsünk el a banda keresztény jellegétől és küldetéstudatától, ez a lemez most az emberek felé történő tisztelet kifejezése, annak pedig mint írtam, kiváló.

 Végignézve a dalokon úgy gondolom, nem kell sokat törni a fejünk, hogy rájöhessünk a Stryper zenéjének alkotóelemire: a látványvilágot és könnyedséget meghatározó glamra (Sweet), a dallamosságot varázsló AOR-ra (Kansas), a showteremtés professzonizmusára (Kiss), az aréna bombaszt szükségességére (Scorpions), a csipetnyi pszichedeliara (Led Zeppelin) és természetesen a „dögöt” adó fémes dübörgésre (Black Sabbath, Iron Maiden, Judas Priest).  Természetesen vannak olyan darabok, melyeknek a hű reprodukálása is egyfajta zenei bravúr: a Deep Purple egyik legnagyobb slágerének interpretálásában Oz Fox - az újracsatlakozott ritmusszekcióval egyetemben -  is megmutathatja, hogy kisujjában van a szakma, de az, aki a Scorpions Klaus Meinejének virágkorában énekelt Blackoutjával ilyen elegánsan tudja felvenni a kesztyűt, az előtt csak a kalapomat tudom megemelni. Hiába, Sweetet nem érte utol a sikolykirályok korral járó végzete, hangja még mindig angyalszárnyakon képes az égbe repülni, nem nélkülözve azt a kisé hisztérikus árnyalatot, ami sokakkal ellentétben még jól is áll neki.

 A rajongók azért kapnak valami extrát is: a lemez végére biggyesztett új dal abszolút nem lóg ki a klasszikusok sorából, a Maiden progresszívebb pillanatait és a Stryper jól sikerült dallamformálását ötvöző szerzemény még azokat is buzgó imára sarkallhatja, akiknek annyira nem jött be a visszatérés óta született két lemez.

Pontszám: 8.5

Legutóbbi hozzászólások