The Poodles: Metal will stand tall

írta garael | 2006.06.02.

Megjelenés: 2006

Kiadó: Lionheart Records

Weblap: www.poodles.se

Stílus: hard rock/ dallamos metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Jakob Samuel - ének Christian Lundquist - dob Pontus Norgren - gitár Pontus Egberg - basszus
Dalcímek
1. Echoes From The Past 2. Metal Will Stand Tall 3. Right Of Passion 4. Song For You 5. Shadows 6. Lie To Me 7. Rock Star 8. Dancing With Tears In My Eyes 9. Don't Give Up On Love 10. Number One 11. Kingdom Of Heaven 12. Crying
Értékelés

Mostanában kevés olyan hülye zenekar nevet hallottam, mint eme svéd bandáét, s bevallom őszintén, némiképp el is riasztott az album meghallgatásától: egyrészt mivel valami idióta punk zenekarnak gondoltam őket, másrészt szinte - számomra- az ismeretlenségből próbálták hí­rdetni a svéd acél uralmát Európa kies tájain. Honlapjukra rákukkantva, és a banda képét tüzetesen megvizsgálva - a csoportképeken egy egész tenyészfalka pudlit leltem ( ha nem pudli, akkor bocs),plusz még négy borzas úriembert, kikből kettő a kék osztriga helyi travi szárjaiként, egyikük sápkóros vámpí­rként és egyetlen normálisabb rockfazonként bámulnak bele a kamerába. Az első sokkot kiheverve aztán valami elcseszett glambandának gondoltam őket,- jóllehet a stí­lus megjelölésnél hard rock/metal volt látható - és mivel elég régóta forgott ilyen stí­lusú pomádé-metal a játszómban, adtam nekik egy esélyt, hogy felkerüljenek a tetszési indexemre. Nos, az első szám dallamai és szaggatott, kellemes gitárriffjei aztán rádöbbentettek, hogy szó sincs itt punkról, - és csak leheletnyit glamről - , a fiúk tényleg veretes, európai gyökerű hard rockban utaznak, és a pszichedelikus transzvesztita kinézetű énekes torkában broki helyett egy aranybánya lapul, már ha a metal hallgatóságot kincskeresőként aposztrofáljuk. A némi Harem Scarem hatást felvonultató kezdőszám után aztán robban a rock'n'roll bomba -Metal Will Stand Tall-, egy jó kis rockabilly-re visszavezethető, ám tökös metal felvezető riff után olyan refrén bontakozik ki, mely egyfajta melódia műholdként kering az ember koponyájában, ami bizonyí­tja a svéd űrkutatás eddig nem ismert, ám most lelepleződött titkait. Az énekes a csillagokat is leénekli az égről - csak le ne essen az a műhold - , hangjában meg van az a "tökös rekedtség", mely inkább az amerikai énekesek sajátja, ezzel együtt hangterjedelme bőven sikolykirályjá avathatná a heavy-power metal szigorúbb mezsgyéin is. Egymás után sorjáznak aztán az emlékezetes dallamokkal ellátott slágerek, a némi Europe-s megközelí­téssel bí­ró Night Of Passion, a csipetnyi samplerrel megáldott, kissé gótikus hangulatú Shadows, a kellemes, szaggatott gitárriffel horzsoló, amerikai í­zű Lie To Me, a kemény kötésű, Alice Cooper-es Kindom Of Heaven. A sorba még egy Ulravox feldolgozás is belefért, melyért azonban kénytelen vagyok egy fél pontot levonni, hiába, már a GammaRay Pet Shop Boys átiratát is rühelltem. Az énekes kvalitásai egyébként könnyen lemérhetőek a poénból feláriázott Song For You-ban, melyben a dalnok bohóckodva vicsorí­t egyet a rockénekeseket lenézők tábora felé, olyasformán, mint jó pár évvel ezelőtt a viccből a két centis deszkát ujjal átütő vietnami diák, ki állandóan vigyorogva figyelte a karate edzéseinket még a főiskolán ( be is kushadtunk ezután:D).

Pontszám: 9