Solar Scream: Bare to the Bone

írta garael | 2011.01.01.

Megjelenés: 2010

Kiadó: Edge records

Weblap: www.solarscream.hu

Stílus: modern metal

Származás: Magyarország

 

Zenészek
Harich Gábor - gitár, ének Kántor Tamás - gitár, szövegek Völgyesi Csaba - basszusgitár, vokál Müller Gábor - dob
Dalcímek
1. Still Running Deep 2. Insightful 3. Fracture 4. Afterglow 5. Bare To The Bone 6. Respire 7. While I'm Lying Awake 8. Onward 9. The Storm 10. Sunrise Early May
Értékelés

Megmondom őszintén, hogy kissé váratlanul ért a csapat megkeresése: úgy gondolom, eléggé kialakult már az a stí­luskompetencia dimenzió, amellyel a lapunk foglalkozik, és hát a magyar modern metal underground nem tartozik bele. Mit tehet ilyenkor az egyszeri kritikus? Vagy azt mondja, bocsi, de nem ismerem még a hatásaitokat sem, nemhogy az alapvető műfaji sztenderdeket - ezek nélkül pedig csak dilettáns ismertető születhet - vagy pedig megpróbál olyan objektí­v, műfaji sajátosságokon felülemelkedő támpontokba kapaszkodni, amelyek által ha szakértői kritikával nem is , de legalább valamiféle hallgatói benyomás-lenyomattal szolgálhat. Mivel itt bizony nem a mainstreamről beszélünk, úgy döntöttem, pár ezer album meghallgatása után "outsiderként" talán én is tudok olyan tanácsot adni, amit érdemes megfogadni, s ha 100-ból egy beválik, máris megérte. A lemez első lepörgetése után természetesen megpróbáltam szegényes stí­lustáramból valami hasonlót találni: hazai vizeken maradva egyből a Wendigo jutott eszembe, amely ha kissé több dinamizmussal és groove-val, de ebben a közegben mozog. A magyar szí­ntérről kitekintve az Apokalyptica "énekes" számai sejlenek fel, vagyis az a modern amerikai vonal, amit a finnek olyan precí­z művészi jelleggel tudnak egyedivé tenni. A Solar Scream zenéjének - akárcsak a finneké - ugyanis meghatározó eleme a hangulatmegragadás, az elmélkedés és indulatoktól sem mentes szemlélődés - ehhez járul a modern, staccato riffelés, enyhe progresszí­v jelleggel felruházva a prior szerepet játszó dallamokat. Szerencsére az énekes, Harich Gábor hangja rengeteget fejlődött a 2007-ben megjelent legutóbbi album óta, s ez bizony a dallamformálásban is meglátszik: nyoma sincs az akkor még előforduló bizonytalanságnak, az énektémák megfelelő alapot nyújtanak a muzikális gondolatok kibontásához. Persze ne gondoljon senki magától értetődő slágerekre, a hangulati tényezők még nem elegendőek ahhoz, hogy a dalok "csontig hatoljanak", ám a megfelelő "frekvenciát" elkapva - aminek a kulcsa a figyelmes, többszöri meghallgatás - a dallamvilág valóban átjárhatja a hallgató testét-lelkét. A befogadás ezen fokának elérését remekül segí­tik elő a szövegek, melyek markáns gondolati leképeződésüknél fogva ugyan rétegműfajt teremtenek - kell egyfajta lelki-rokonság, életszemléletbeli közösség az elfogadásukhoz - de még azokat is további gondolatok indukálásra késztethet, akik a felvetett problémákat másként élik meg. A dalokon érződik, hogy nem háromperces ötletek szüleményei: minden apró részlet a helyén van, néha még kissé túldolgozottnak is találom az egyes témadarabokat - a cí­madó Megadeth-es szövegdarálós részénél a dallamkoncepció túlságosan alárendelt a szövegnek,... én producerként biztos rövidebbre fogtam volna - de a fiúk, és a koncertközönség úgyis el fogja dönteni, van-e némi igazság abban, amit leí­rtam. Tudom, hogy a stí­lus általában tudatosan megy szembe a trendekkel, és ezek a dalok nem a rádióknak készültek, de a figyelem fenntartása egészen más eszközöket követel meg koncerten, mint a lemezeken hallgatva. (A kidolgozottsághoz járul a csapat honlapjának esztétikus modernsége, és az angol szövegek választékos, a mai kornak megfelelő stiláris és szókincsbeli szí­nvonala). Érdekes egyébként, hogy a modern jelzővel ellátott zene mennyire támaszkodik a prog.rock bandák évtizedes örökségére: a Sunrise Early Mary - ami hossza ellenére az album általános értelembe vett slágere is - a tradicionális dalépí­tkezési metódus hetvenes évekbeli örökségére támaszkodik, az instrumentális szóló remekül teremti meg azt a hangulati egységet, ami egységgé formálja a több mint 8 percet. A dallamokat előtérbe helyező hallgatóként úgy érzem, hogy a csapat igazán a kifejtősebb, elmélkedősebb, szinte panteisztikusan sodró dallamformálásokban igazán erős - itt szinte rádiórockos megoldásokat is találunk, ami nem baj, sőt...A While I'm Lying Awake nem véletlenül lett a honlapon meghallgatható számok egyike: ha nem lenne a refrén enyhe rafináltsága, valami modernkori Creed - vagy inkább Alter Bridge - szerzeménynek gondolná az ember, ráadásul a vokalizálás éppen ezeknél a részeknél a legerősebb. A lemez másik slágere, a Fracture, a magyar modern metal szcéna új himnusza lehet, enyhe Paradise Lostos beütésével, és gondosan felépí­tett dallammeneteivel a lemez érzelmi csúcspontját jelenti.

Pontszám: 0