Joe Satriani: Black Swans and Wormhole Wizards

írta Adamwarlock | 2010.12.15.

Megjelenés: 2010

Kiadó: Epic/RED

Weblap: http://www.satriani.com

Stílus: instrumentális rock

Származás: USA

 

Zenészek
Joe Satriani - vékonyabb húrok, néha vastagabb húrok, néhol billentyűk Allen Whitman - vastagabb húrok Mike Keneally - billentyűk Jeff Campitelli - dobok
Dalcímek
1. Premonition 2. Dream song 3. Pyrrhic Victoria 4. Light Years Away 5. Solitude 6. Littleworth Lane 7. The Golden Room 8. Two sides to every 9. Wormhole Wizards 10. Wind in the Trees 11. God is Crying
Értékelés

Mi az, amit ezen az oldalon nem mondtunk el Joe bácsiról? Nos, csak annyit, hogy megjelent az új albuma (ezt azért elmondtuk...Garael szerk.), és hogy ez bizony mennyire jó dolog. Mert bizony az! Nekem Satriani munkássága mindig is idegen világok beutazását és meghódí­tását jelentette a zene által. Most, hogy túl vagyunk a sportarénás koncerten, lássuk, hogy a stúdióban mit alkotott mindenki kedvenc UFO-ja! Igazából ezen a furcsa cí­mű lemezen megtalálható minden, ami miatt szeretni lehet Joe-t. A lí­rai dallamok keverednek a nagyszerűen eltalált riffekkel. Mindig is azt tartottam Satriani legjobb tulajdonságának, hogy melódiái végtelenül egyszerűek, mégis képesek valódi katarzis kiváltására. Nemcsak technikás gitáros, hanem fantasztikus zeneszerző is egy személyben. Dalain megfigyelhető, hogy egy végtelenül precí­z emberről van szó, aki egyedül a tökéletes munkával van kibékülve. A számok ritmikája, hangszerelése, egysége mind-mind arra utal, hogy egy-egy szerzemény megkomponálása és feljátszása nagyon komoly munkafolyamat eredménye. A 'Black Swans and Wormhole Wizards' dalain is érezhető, hogy milyen nagy gonddal vannak felépí­tve: itt nincs helye az elkalandozásnak, maximum a szóló közben! A komplexitás magára az album struktúrájára is igaz. Az idei korongon is éreztem, hogy Joe kvázi tudományos gondossággal alkotja meg lemezei épí­tményét. A dalok zeneileg annyira egymásból következnek, hogy ha más sorrendben hallgatnánk őket, a lemez nem is tudná kiváltani a várt hatást. Ebből is látszik, hogy hősünk kompozí­ciókban gondolkodik és nem individuális szerzeményekben. A 'Black Swans' is követi a Satriani életmű szokásos irányait: a Premotion, a God Is Crying és a Light Years Away megragadó pszichedeliájával, a Dream Song és Pyrrhic Victoria katarzisával és a Wormhole Wizards zakatolásával. Különlegesség a The Golden Room keleties ritmusa és a Littleworth Lane bluesos (leginkább claptonos) atmoszférája. Összességében az album meglehetősen melankolikus légkört áraszt magából, valódi, őszi hangulatú, kellemes fáradság lengi körül a dalok által körbejárt világot. Olyan igazán vidám szám nincs is rajta, de a lemez mégsem válik nyomasztóvá. Ez a kettősség úgy is megfogalmazható, hogy a lassan kúszó dallamokban van valami megfoghatatlan kényelmesség, nyugodtság, ugyanakkor mégis sikerül fenntartani a feszültséget. Tegyük hozzá, hogy egy instrumentális albummal sokkal nehezebb lekötni a hallgatóságot, mint ahol ének is található, í­gy mindig embert próbáló feladat egy ilyen lemez elkészí­tése. Ezért számí­t rengeteget az album struktúrája, és a számok szerkezete. Ha itt hibázik, akkor unalmas lesz és dekadens. Akik elégedetlenek voltak a 'Super Colossal'-lal és a 'Professor'-ral, azok számára a 'Black Swans' maga lesz a messiás. A vérbeli Satriani-fanok első két számtól biztosan maguk alá csinálnak, és a folytatás sem fog csalódást okozni. Meg fogják találni a szí­vüknek oly kedves Hendrix-szerű gitártépést, a szintetizátorral áthatott melodikus számokat és a Flying int a Blue Dream-hez hasonló balladákat is. Ezúttal Satch nem hibázott, és a legjobb formáját hozta!

Pontszám: 8.5