Circle II Circle: Consequence of Power

írta Tomka | 2010.12.03.

Megjelenés: 2010

Kiadó: AFM Records

Weblap: www.circle2circle.net

Stílus: power metal

Származás: USA

 

Zenészek
Zak Stevens - ének Andrew Lee - gitár Paul Michael Stewart - basszusgitár, billentyű Johnny Osborn - dob
Dalcímek
1. Whispers In Vain 05:23 2. Consequence Of Power 04:23 3. Out Of Nowhere 04:09 4. Remember 05:28 5. Mirage 05:04 6. Episodes Of Mania 05:07 7. Redemption 05:29 8. Take Back Yesterday 05:01 9. Anathema 05:14 10. Blood Of An Angel 05:07
Értékelés

Elfogultság ide vagy oda, valahol megértem, hogy miért nem futott be jelentősebb karriert a Circle II Circle. Nem is az a baj, hogy a rendkí­vül tehetséges Zak Stevens énekes vezette brigád nem olyan zenét csinál, mint anno a Savatage - arra különben is ott van a Jon Oliva's Pain, illetve újabban a különböző metal operák vendégszereplései. Sőt, még Zak teljesí­tménye sem gyengébb, mint a klasszikus éra lemezein - az instrumentális részleg az, ami maximális biztonsági játékot folytat, megmaradva a harmadligás, modern í­zekkel felturbózott power metal ától cettig ismert terepén (leszámí­tva, természetesen, a Zak-Oliva-Caffery trió által közösen szerzett debütalbumot). Az évek során nem fejlődött ki olyan változatos, összetett, széles zenei és érzelmi skálát felölelő profiljuk, mint amit esetlegesen elvártunk volna egy legendától. Azonban a két évvel ezelőtti 'Delusions of Grandeur' kissé felkavarta a megszokott menetrendet a banda háza táján: csodával határos módon, egy - saját magukhoz képest - tisztességes hangzást is sikerült kicsikarniuk a producerükből, másrészt kiváló egyensúlyt hoztak létre a modernebb, riffelős és a speed felé kacsintgató power metal darabok között. Arról nem is beszélve, hogy az alapjáraton átjáróháznak számí­tó együttesbe egy pofátlanul fiatal arc, név szerint a Power Quest nevű brit Dragonforce-kópiazenekarból érkező Bill Hudson friss lendületet és talán kreatí­v inspirációt is hozott. Azonban amilyen gyorsan jött a fiatal gitáros, olyan sebesen távozott is (hogy thrash bandájára, a Written In Bloodra fókuszáljon, aminek azóta már szintén nem tagja...). Ráadásul a relatí­ve stabil pontnak számí­tó Tom Drennan dobos is istenhozzádot mondott Zak bácsinak, hogy helyére egy régi ismerős jöjjön: Johnny Osborn anno a Doctor Butcher nevű kultbandában zenélt együtt a Savatage más tagjaival. És hogy milyen lett a négytagú felállásban rögzí­tett 'Consequence of Power'? Olyan, mint elődje, csak "durvább" és egy hajszállal kevésbé változatos, összminőségét tekintve valamelyest lemarad elődjétől. A letisztult hangzásnak szevasz, csókolom, búcsút mondtak, az ének ismét kissé hátrébb sorolt, mí­g a gitároknak egy nagyon nyers, szinte "élő" soundot kölcsönöztek. (Soha nem értettem, hogy korábban miért nem tolták jobban előtérbe az énektémákat, ha egyszer egy énekes bandájáról van szó...) Sajnos a többnyire átlagos, érdektelen témákat produkáló Osborn már nem járt ilyen jól sem, és egy elég fapados hangzással kell beérnie. Sebaj, a zene viszont nem változott - meglepődtem volna, ha ennyi album után Stevens mester valami újdonsággal rukkol elő. Ha valaki nem hallgatja rongyosra a Circle II Circle korongjait Zak kristálytiszta, különleges orgánuma miatt, akkor számára bizony összemosódhatnak a dalfolyamok. Annyit meg kell hagyni, hogy a kétgitáros felállás felszámolása ellenére egy lapáttal még odapakoltak a gitártémák súlymérlegére, néhol már újkori doomos riffeket is alárakva Zak magas tartományokban barangoló refrénjeinek (Out of Nowhere). A cí­madó dal által képviselt, csuklóból levezényelt speedelős power metal mellett néhol a szaggatott, modern riff-pakolástól sem riadtak vissza, amit derekasan széttorzí­tott, játékos basszusgitár-futamok szí­neznek (Mirage). Emellett a 'The Middle of Nowhere' torzí­tásos énekét is rehabilitálták - sajnos túlzott gyakorisággal. Hiszen a Circle II Circle bája pont abból fakadt, hogy az í­zig-vérig klasszikus énekstí­lust képviselő Stevens megadallamos refrénjei ellenpontozták az új évezredbeli trendekből merí­tett gitárhangzást- és játékot. Pont ezért működhet olyan jól az Episodes of Mania: a zakatoló-reszelő Andrew Lee-témákra Zak leheletfinom verzéket dalol. Az Anathema - a névasszociációk csak tévútra visznek - c. dal pedig már-már epikus magasságokba emeli ezt a durvulást a nyitányban, és végre a billentyű is becsatlakozik a hangszeres szekcióba. A Circle II Circle albumokon rendre akad egy Savatage-i ihletésű, epikus-balladisztikus szám: ez most a Take Back Yesterday keresztnevet viseli, és hogyan kezdődhetne, ha nem zongora-felvezetéssel? Meg is lepődtem volna, ha nem egy olyan nagy í­vű, melankolikus refrént biggyesztettek volna a heavy metalos verzék fölé, amiért annyira imádjuk Mr. Stevenst. Az albumzáró Blood of an Angel az énekestől megszokott, felemelő-feloldó hangulatú lezárás, tisztábban lí­rai szám, mint a Take Back Yesterday volt, és ahol már végképp övé a főszerep - ezért lehet megbocsájtani, hogy semmi különlegességet nem tartogat. Úgyhogy igen, elsősorban továbbra is Zak Stevens néhol szomorkás, néhol feszesebb, ropogósabb dallamai miatt érdemes C2C-lemezeket bömböltetni. Katarzisra ne számí­tson senki, maximum, aki akut Zak-imádatban "sí­nylődik" - viszont az is igaz, hogy a laposra sikeredett Machines of Grace-lemezt (Zak és Jeff Plate közös projektje) lazán kenterbe veri.

Pontszám: 7.5