Slough Feg: The Animal Spirits

írta Adamwarlock | 2010.11.29.

Megjelenés: 2010

Kiadó: Profound Love Records

Weblap: www.sloughfeg.com

Stílus: heavy metal/folk metal

Származás: USA

 

Zenészek
Mike Scalzi - ének, gitár Angelo Tringali - gitár Adrian Maestas - basszusgitár Harry Cantwell - dob Bob Wright (Brocas Helm) - ének (11.szám)
Dalcímek
1. Trick the Vicar 2. The 95 Thesis 3. Materia Prima 4. Free Market Barbarian 5. Lycanthropic Fantasies 6. Ask the Casket 7. Heavyworlder 8. The Tell-Tale Heart 9. Kon-Tiki 10. Second Coming 11. Tactical Air War (feat. Bob Wright of Brocas Helm)
Értékelés

Nálam a 2009-es év legjobb albumának járó helyet foglalta el a tavalyi 'Ape Uprising', úgyhogy a Slough Fegnek idén egy valószí­nűtlenül magas lécet kellett átugrania. Egy kifejezetten bizarr borí­tóval látott napvilágot a 'The Animal Spirits', felirat nélkül, és ahogy az együttestől megszokhattuk, a popularitás minden igénye nélkül. Ez igaz a zenéjükre is, hiszen 20 éve ugyanabban a NWOBHM világban vannak leragadva, amit pőre egyszerűségében tolnak minden alkalommal, kompromisszummentesen a közönség arcába. Mára az amerikai underground kult-bandájává váltak, ugyanis csak egy szűk rétegnek van igénye erre a tradí­ciókat megőrző, de mégis különleges muzsikára. Aki hallgatta a tavalyi albumot, az a számok struktúrájában és inspirációjában tapasztalhat némi változást. Mí­g az 'Ape Uprising' a Black Sabbath doomját keverte az Iron Maiden galopptémáival és progresszí­vebb váltásaival, ezzel hosszabb, monumentálisabb dalokat alkotva, addig az idei korongon rövid, de annál ütősebb, folkosabb dallamvilágú számokat találunk. Ezzel az együttes a tavalyi, igencsak jól sikerült útkeresés után kicsit visszatérni látszik a jól bevált recepthez. Vissza is vettek a sabbathos hatásokból a kelta elemek kedvéért. Azért sí­pokra, dobokra, meg veszett bazseválásra ne nagyon számí­tsunk. Ezúttal inkább a Thin Lizzy oldaláról közelí­tették meg a kelta népművészetet. A Maiden hatását pedig máig sem sikerült levetkőzniük magukról, de ez mindig is pozití­v elemként jelent meg a Slough Feg munkásságában. Két évtized alatt mára olyan sajátos világ várát épí­tették föl, hogy az Eddie által lefektetett alapok bár érezhetők, de mégiscsak elhomályosulnak a saját ötletek mellett. Na, meg itt van ugye Michael Scalzi! A Slough Feg zenéjének örök központja, aki utánozhatatlan orgánumával még a gyengébb lemezeket is elviszi a hátán. Külföldi kritikusok egyöntetű véleménye, hogy egy '80-as évekbeli, kicsit populárisabb banda élén világsztár lehetett volna. Ám a Slough Feg nem lenne ugyanaz, ha befutott, nagy közönségkedvenc lenne. Ők tipikusan az a csapat, akiket a kritikusok istení­tenek, mí­g a nagyvilág azt sem tudja, hogy léteznek. Scalzi pontosan ezt a kitaszí­tott életérzést ragadja meg kiváló szövegeivel, száraz humorával és néha kissé szomorkás hangjával. Legyen akármennyire is szőrös torkú a fickó, aki legtöbbször rekedtes farkasüvöltéssel operál, de az érzelmek kifejezéséhez is hihetetlen érzéke van. Hallgassuk csak meg a Second Coming-ot, és egyből ráébredünk, hogy miben rejlik a pasas varázsa. Megtalálunk a lemezen mindenféle nótát: a folkos (főleg skyclades) dallamvilágú daloktól a kissé elvontabb valóságig igen széles skálát vonultatnak fel. Persze nem hagyhatjuk ki a pörgős Maiden-epigon számokat sem. A 'The Animal Spirits' nem túl hosszú, közel sem megterhelő anyag, lényegesen könnyedebb, mint az 'Ape Uprising'. Ha a teljes életművet tekintem, talán a leghallgatóbarátabb lemez, amit valaha letettek az asztalra. Természetesen maradt a jó öreg nyers hangzás, a pusztán betorzí­tott gitárok, semmi effekttel. Az a zene, amit csutkára tekert hangfalak mellett érdemes hallgatni. Néha elfog az érzés, hogy talán a Maiden is ilyesmit játszana, ha '82-ben nem következik be az a bizonyos váltás az életükben. Hibát én sehol sem találtam a dalokban: nem válnak unalmassá, nem játsszák túl őket, nincsenek üresjáratok. Egyedül egy vérbeli szlófegges, hosszú, 10 perces gitárnyűvést hiányoltam, í­gy idén elmarad a maximális pontszám.

Pontszám: 9