Firewind: Days of Defiance

írta MMarton88 | 2010.11.12.

Megjelenés: 2010

Kiadó: Century Media

Weblap: www.firewind.gr

Stílus: Melodikus power metal

Származás: Görögország

 

Zenészek
Apollo Papathanasio - Ének Michael Ehre - Dob Gus G. - Gitár Petros Christo - Basszusgitár Bob Katsionis - Billentyű & Gitár
Dalcímek
1. The Ark of Lies 04:43 2. World on Fire 04:38 3. Chariot 04:38 4. Embrace the Sun 04:04 5. The Departure 00:44 6. Heading for the Dawn 04:00 7. Broken 03:23 8. Cold as Ice 04:33 9. Kill in the Name of Love 04:27 10. SKG 05:19 11. Losing Faith 04:11 12. The Yearning 04:53 13. When All Is Said and Done 05:05 14. Wild Rose (digipack bónusz) 15. Ride To The Rainbow's End (digipack bónusz) 16. Breaking The Law (digipack bónusz)
Értékelés

Mintha csak tegnap lett volna, hogy egy roppant szimpatikus, fiatal és tehetséges gitáros, nevezett Gus G. legnagyobb sajnálatomra bejelentette, hogy kiszáll két kedves együttesemből (Dream Evil, Mystic Prophecy), hogy teljes erőbedobással tudjon koncentrálni saját csapatára, a Firewindre. Ha jól emlékszem, ez 2005 környékén történt, és bevallom őszintén, a három nevezett formáció közül nem a Firewindben láttam ekkor a legnagyobb potenciált. Szerencsére bosszúságom mégis értelmetlen lett, ugyanis Gus ezek után megacélozta az általa vezetett fémfogatot, és gyors egymásutánjában a kissé felfrissí­tett felállású Firewind két olyan lemezt hozott össze, mely messze túl tudott mutatni Gus korábbi munkáin. Az 'Allegiance', illetve a 'The Premonition' hallatán bizony már nem csak a szakavatott power metal rajongók kapták fel a fejüket, a csapat egy nagy lépést tett... ha nem is a világhí­rnév, de afelé, hogy bekerüljenek a melodikus power metal csapatok első osztályába. Ennek szellemében most lenne itt az idő, hogy azt mondjuk, "igen, a Firewind harmadszor is nagyot villant, egy minden eddigit leköröző, földrengető anyaggal hirtelen feje tetejére állí­tják a világot, és letaszí­tják a trónról a Hammerfallt, a Helloweent, vagy a Sonata Arcticát..." - ám történt egy nem várt esemény. A mindig fürkésző fekete nagyúr felfigyelt a tehetséges görög héroszra, és maga mellé édesgette. Úgy is mondhatnám, gyermekkori álma megvalósulásáért hősünk eladta lelkét a sötétség hercegének... na jó, egy picit túlzok. Szóval a lényeg, Gusnak lehetősége nyí­lt beszállni Ozzy mellé, amit hülye lett volna kihagyni. Hogy jön ez ide? Jól érezte Gus öt éve, hogy az "egyéb" csapatok elvonják a figyelmét a Firewindről. A 'Days of Defiance' egy hajszálnyival gyengébb lett, mint elődei. Persze megijedni nem kell, vészesen nem változott semmi. Ugyanazt a kellemes, melodikus, helyenként egész rockos power metalt halljuk, amit megszoktunk a Firewindtől, pusztán a minőség esett egy ici-picit vissza... mondjuk pont annyit, amennyivel elmarad a debüt, a 'Burning Earth', vagy a 'Forged By Fire' az utolsó két anyagtól. Sok netes kritikában olvastam, hogy ezúttal kevésbé voltak merészek, újí­tóak a srácok, mint korábban... Hát, nem tudom. Olyan szinten igaz a megállapí­tás, hogy kissé panelesebbek, sablonosabbak ezúttal a dalok, mint az elmúlt években, ám a Firewind eddig sem volt egy túlságosan kí­sérletezős csapat. Pontosabban, egy bizonyos határt sosem léptek át. Szerencsére. Meglepően sok dalt pakoltak fel ezúttal Gusék a korongra, 13 szám kapott rajta helyet, melyek mindegyike remekül megszólaló, lendületes, dögös és dallamos, fülbemászó power metal muzsikát tartalmaz, és amelyek némelyike azonnal kedvenccé is vált. A nyitó Ark of Lies valami iszonyatosan nagyot robbant azonnal az ember arcába, egyértelműen a korong legjobbja nyitja azt. Brutális power-speed orgiába csöppen az egyszeri zenehallgató, egy gyilkos riff, egy erőteljes kiáltás, itt aztán nincs tökölés, a kolosszális refrén, illetve a virtuóz szóló pedig gondoskodik arról, hogy a Firewind koncertprogramjából még jó ideig ne kerüljön ki a dal. Hamar megkedveltem a kissé balladisztikus, lí­rai Brokent. A szárnyaló tempójú, vadóc felvételektől teljesen eltér, mégis hatásos, erőteljes, nos és nem szabad elfelejteni, hogy Apollo Papathanasio sziporkázik benne, rengeteg érzelmet, és szí­nt csempész a nótába. Ezeken felül a Kill In The Name Of Love még számomra a kiemelkedő pont, mely mind minőségben, mind hangnemben bátran helyet kaphatott volna a 'The Premonition'-en is. Pozití­vumok terén muszáj még megemlí­tenem a muzsikusok hihetetlen precizitását és virtuóz játékát. Fantasztikus teljesí­tményt nyújtanak ezúttal is: Bob Katsionis és Gus gitárjait hallva az ember csak keresgéli az állát a padlón. Erre nagyon jó példa a kissé Stratovariusos Skg cí­mű instrumentális tétel, le a kalappal. Továbbá Apollo hangjáról sem szabad elfeledkeznünk, ami legalább fél pontot hozzátesz pluszban az anyag "végí­téletéhez". Nem tipikus power metal hang az övé, de borzasztóan karakteres, remekül illik a bandába, és naná, hogy most is az összkép egyik legkellemesebb szí­nfoltját jelenti.

Pontszám: 7.5