Tank: War Machine

írta Adamwarlock | 2010.10.28.

Megjelenés: 2010

Kiadó: Metal Mind Production

Weblap: http://www.tankofficial.com

Stílus: heavy metal

Származás: Egyesült Királyság

 

Zenészek
Doogie White - ének Mick Tucker - gitár Cliff Evans - gitár Chris Dale - basszusgitár Dave Cavill - dobok
Dalcímek
01. Judgement Day 02. Feast Of The Devil 03. Phoenix Rising 04. War Machine 05. Great Expectations 06. After All 07. The Last Laugh 08. World Without Pity 09. My Insanity
Értékelés

Az idei, meglehetősen erős heavy metal mezőnyben nem hittem volna, hogy valaki meg tudná szorongatni az Accept-Iron Maiden párost. A fémzene hőskorából felnőni még Éder Krisztián (SP) kedvéért sem akaróknak azonban jó hír: begördült a régóta várt harckocsi, hogy lánctalpaival sárba döngölje a konkurenciát. Nem kertelek, a Tank legújabb lemeze talán az év legkiemelkedőbb alkotása is lehet heavy fronton.

A méltatlanul az ismeretlenség homályába vesző együttes már a ’80-as években jobbnál-jobb albumokat tett le az asztalra, de az igazi nagy kitörés sajnos elmaradt. Bár egy szűk réteg számára ismertek voltak kissé darabolós, de pörgős dalaik, mégsem sikerült eljutniuk a NWOBHM bandák élmezőnyébe. Talán annak volt ez köszönhető, hogy hangzásuk és tempójuk egyértelműen a Motörheadet idézte, amiből jelen létezésünk síkja összesen egyet képes elviselni (még egy Lemmy létezése a tudomány mai állása szerint, az ismert Univerzum teljes romba döntését eredményezné, mert bizony a Világegyetemben csak egyetlen ilyen személyiség létezhet egyazon időben…). A sorozatos tagcserék, kihagyások, esélytelen próbálkozások odáig juttatták az együttest, hogy mára egyetlen tag sincs már benne az eredeti formációból. Agly Ward, a csapat frontembere, alapítója és motorja 2007-ben eltűnt a Tank életéből, úgy látszik, örökre, bár utolsó nyilatkozatában arról tájékoztatta a rajongókat, hogy a következő albumuk munkálatait befejezte, ami hamarosan meg is fog jelenni ,,Sturmpanzer” címen. Nos, a hamarosanból 3 év lett, a Sturmpanzerből ’War Machine’, Agly Wardból pedig Doogie White

Amit már a kezdő Judgement Day-nél azonnal konstatálhatunk: ez már biztosan nem az a Tank lesz, amit korábban megszokhattunk. Más lett a koncepció, a banda a NWOBHM másik oldalát ragadta meg, mint annak idején Ward-dal. Ami maradt, a kemény riffek és súlyos gitártémák, a hatásvadász hangzás, ahogy az instrumentális szekció érezhetően ellenpontozza az énektémákat, ebből következően igazi old school iskolázottságról tesznek tanúbizonyságot állandóan hadba vonuló barátaink. A legjelentősebb különbség az együttes régi és új korszaka között mi más lenne, mint Doogie White. A jó pár éve éve búcsút mondó Aglyhoz képest talán túlságosan is iskolázottnak tűnik a hangja, de a zene is idomult az új pacsirtához, tehát az összehasonlítgatás felesleges. Főleg, mert két külön világról beszélünk. A punkos, nyersebb vonal végleg eltűnt a Tank zenéjéből, átadva a helyét a Dio énektémái által fémjelzett világnak. Bizony, a tempósabb dalok a korai Rainbow világát idézik, míg a lassabb, lüktető számok pedig a ’Heaven and Hell’-re is ráfértek volna.

A dobokat ezúttal Dave Cavill püföli, míg a bőgőt Bruce Dickinson egykori játszótársa, Chris Dale kezébe nyomták. A hathúrosokat a két régi motoros, az 1983 óta a Tankot erősítő Mick Tucker és az egy évvel később csatlakozott Cliff Evans vette ismét kezelésbe. Nem tudom, hogy pontosan milyen arányban járultak hozzá a dalok megszületéséhez, de Doogie és Chris hatása egyaránt érződik, ami érdekes kettőséget ad a lemeznek, a tradicionális dallamokat keverve a modern ritmikával.

A ’War Machine’ egy meglehetősen színes lemez, bevallom, egy percig sem unatkoztam. A banda üresjárat nélkül sűrítette bele művészetét az 51 percbe úgy, hogy nem akartak minden számban homéroszi eposzokat gyártani, mint az Iron Maiden a ’The Final Frontier’-on, ugyanakkor nem is vált az album vége az egysíkú favágás martalékává, mint az Accept legújabb lemeze. Tökéletes balansz, tökéletes hangzás. Csúcspont a Phoenix Rising, After All és a My Insanity. Mélypont meg nincs.

Hogy ez a változás pozitív-e vagy sem, szerintem mindenki döntse el maga. Aki ismerte a régi Tankot, annak nem biztos, hogy ez a dallamosabb, melodikusabb váltás tetszeni fog. Akik viszont csak egy kitűnő metal lemezt akarnak hallani, nos, azok ne is menjenek tovább, a ’War Machine’-tól ezt megkapják.

Pontszám: 9