Grave Digger: The Clans Will Rise Again

írta MMarton88 | 2010.10.14.

Megjelenés: 2010

Kiadó: Napalm Records

Weblap: http://www.grave-digger.de

Stílus: heavy metal

Származás: Németország

Dalcímek

Értékelés

A Grave Digger nem arról hí­res, hogy sokat ülne egy-egy lemezen. Másfél évvel előző korongjuk után máris itt a folytatás, pedig sok érdekesség történt az elmúlt időszakban is a csapat háza tájékán. A 'Ballads of a Hangman' felvételeit megelőzően úgy döntöttek Boltandahlék, hogy itt az ideje még egy gitárost bevenni a csapatba, ám Thilo Hermann nem maradt tartósan a formációban, még tavaly bejelentette távozását, sőt, a korábban sziklaszilárd pontnak hitt másik bárdista, Manni Schmidt is kiszállt a patinás germán metalfogatból közel 10 év szolgálat után. A 2009-es 'Ballads of a Hangman' úgy érzem, hogy eléggé megosztotta a sí­rásó rajongótáborát. Számomra minden idők egyik legkedvesebb Grave Digger lemeze lett, a szinte végig pörgő duplázó elemi erővel verte bele buksimba a dalokat, ám mégis sokan hallgatták fanyalogva a hóhér balladáit. Nos, jó hí­rem van az utóbbi tábor számára, a Grave Digger nem folytatta a megkezdett utat. A 'The Clans Will Rise Again' zenei téren a 'Tunes/Knights/Excalibur' vonalat idézi meg, elődjénél jóval változatosabb, szí­nesebb és dallamosabb lett. A sebes, riffelős, agresszí­v témák közt megbújik egy-egy mélázósabb középtempó, fogós dallamok, remek megszólalás: kéretik tisztelettel, a Grave Digger ezúttal sem hibázott. Szövegek terén újfent a skótokhoz nyúlt a csapat, s noha nem konceptalbumról van szó, minden dal a skót történelemről szól. Lévén, hogy újfent a kardozós/háborús image került előtérbe, a lemez hangulata eléggé himnikus, magasztos lett. Újfent viszonthallhatjuk szinte az összes jól ismert Grave Digger-stí­lusjegyet, szerencsére a formáció ezúttal sem akart kibújni a bőréből. Azt kapjuk, amiért szeretjük őket: szikár, kőkemény heavy metalt. Már korábban is előfordult, hogy a csapat kí­sérletezett egzotikus hangszerekkel, nos, evidens volt, hogy ezúttal a skót dudát kell vendégül látniuk itt-ott. Már az intro is ezen instrumentum hangjaival kezdődik, a Days of Revenge dallamai azonnal a Skót Felföldre repí­tik a hallgatót, hogy aztán a formáció egy jól irányzott csapással rombolja porig a zöld dombokról, gyönyörű tájakról, kristálytiszta tavakról alkotott andalí­tó ábrándot. Nincs idő merengeni, háború van! A Paid In Blood szélvész tempója, és dallamos, ars poeticának is beillő refrénje tökéletesen előrevetí­ti, hogy mit fogunk hallani az elkövetkezendő 54 percben. Koncertprogramba való nóta, ám az igazán nagy csapást a következő tétel, a Hammer Of The Scots méri a pihenni vágyó nyakizmokra. Az elmúlt öt év legnagyobb Grave Digger himnuszáról beszélünk: mikor meghallottam, napokig szinte csak ezt a dalt bömböltettem otthon, olyan szinten magával ragadott. A klipes Highland Farewell szintén jó eséllyel pályázik a sláger cí­mre, bár véleményem szerint az őt megelőző nótánál valamelyest gyengébb. Viszont tény, hogy a skótdudás refrén alatt erős késztetést érezhet az egyszeri metalarc - ha nem is a skót szoknya, de legalább a léggitár előkapására. Újból lehet készí­teni a hangszálakat, illetve a loboncokat, itt egy újabb közönségkedvenc. A fent emlí­tett nótákon kí­vül még érdemes kiemelni a gyönyörű bevezetővel ellátott Executiont, a korong egyik legvadabb tételét, valamint a The Piper McLeod cí­mű felvezető után érkező Coming Homet, mely az egyik legeltaláltabb, legdallamosabb refrénnel lopja be magát a fémszí­vekbe. Zseniális tétel. Ugyanakkor akad néhány olyan nóta is, melyeket tölteléknek érzek a korongon. Jó példa erre a lassan hömpölygő Whom The Gods Love, illetve a cí­madó. A már emlí­tett felállásbeli változások eredménye az lett, hogy a Domainből ismert nagyhajú Axel "Ironfinger" Ritt szállt be a csapatba, de őszinte leszek, én túl sok különbséget nem vélek felfedezni Axel és elődei gitármunkájában. Teljesen jól megállja a helyét a lemezen, mind a húzós riffek, mind a virtuóz szólók kulcsmomentumait képezik az albumnak. Igazán nagyot villant többek közt az Execution, illetve a záró When Rain Turns To Blood alatt Axel, számomra azonnal feledtetni tudta Manni hiányát.

Pontszám: 8