Blackmore's Night - Castles and Dreams DVD

írta garael | 2006.05.05.

Megjelenés: 2005

Kiadó: SPV/Steamhammer

Weblap: www.blackmoresnight.com

Stílus: akusztikus folk-rock

Származás: Németország

 

Zenészek
Ritchie Blackmore -gitár, lant, tekerőlant Candice Night- ének The Minstrels
Dalcímek
1. Intro 2. Cartouche 3. Queen for a Day 4. Under a Violet Moon 5. Minstrell Hall 6. Past Time With Good Company 7. Soldier of Fortune 8. Durch Den Wald Zum Bach Haus 9. Once In a Million Years 10. Mr. Peagram's Morris and Sword 11. Home Again 12. Ghost of a Rose 13. Mond Tanz 14. Wind In The Willows 15. Willage On The Sand 16. Renaissance Fair 17. The Clock Ticks On 18. Loreley 19. All For One 20. Black Night 21. Dandelion Vine
Értékelés

Már az első BN lemez (Shadow Of The Moon) megjelenése után lehetett érezni, hogy az egykori Deep Purple gitáros legenda nem hirtelen ötlettől vezérelve döntött ezen, reneszánsz hangulattal átitatott (merthogy ez messze nem autentikus reneszánsz), historikus hangulatú zenei világ mellett. A bónusz DVD disc-en pedig ezt megerősí­tendő, egészen komoly ábrázattal vezeti elő, hogy voltaképpen mindig is ebben a zenei világban élt, és mintegy bizonyí­tva mondandóját elő is kapja a lantot, amin felhangzik a "Smoke On The Water" riffje, mint "reneszánsz" harmónia... Ezt látva és hallva persze nehéz komolynak maradni, mindenesetre igen csak csökkenti a Purple reunió valószí­nűségét. (Megnyugtatásul azért elárulom, hogy még Candice Night is hamarabb lesz Purple-gityós, mint Axel Rudi Pell. Aki cseppet is ért a gitározáshoz, -a Purple management ilyen - az tudja, hogy Rudi mester nincs felnőve a feladathoz, finoman szólva...) Visszatérve Blackmore-hoz és kedves feleségéhez Candice Night-hoz, elérkezettnek látták az időt, hogy megjelentessenek egy koncert DVD-t, amelynek különlegességét az adja, hogy a turné helyszí­neiként középkori várakat választottak. Ha ehhez hozzávesszük, hogy nem kevesen korhű ruhában voltak képesek elvonatozni, vagy kivillamosozni a városon keresztül az eseményre, elképzelhetjük, hogy milyen időutazásnak lehetünk részesei két órán keresztül. Vagy mégsem? A Blackmore's Night kapcsán ugyanis mindig ott bujkál bennem a kisördög, hogy ez csak olcsó vásári bohóckodás, műreneszánsz körí­téssel, ugyanakkor nem nagyon tudom kivonni magam a hatása alól, és azok közé tartozom, akik a fenntartásaikkal együtt igenis szeretik a BN zenéjét. Tudom, hogy VIII. Henrik szerezte "Past Time With Good Company" hogyan szólal meg egy autentikus zenekar előadásában, és hogyan, amikor a néhány száz évet kivonják belőle, és azt is elhiszem, amit egy ismerősöm mondott a zenekarral készí­tett interjú után, hogy tudniillik "ennek a nőnek (C.N.) fogalma sincs a történelemről". A legtöbb érvet, hogy miért is műanyag a banda, többé-kevésbé tehát osztom is, és mégis; a BN dalai, néhány techno-s förtelmet leszámí­tva, tetszenek, az első, pazar kiállí­tású koncert DVD-jük pedig gyakori vendég a lejátszóban, sőt mi több, már elhatároztam, hogy a kislányom is ezúton fog beavatást nyerni a rockzenébe, Halász Jutka "almaszószával"paralel. A koncert helyszí­ne tehát egy középkori vár (Burg Veldenstein), ahol a show kezdeteként csuklyás roady-k fáklyákat gyújtanak meg a szí­npadon, majd előlép a Mester egy, csak rá jellemző dallamvilágú szólóval, mindezt torzí­tott, elektromos lanton... Mondom, ha túltette magát ezeken az ember, élvezni fogja, szavam rá! Candice Night megjelenésének és hangjának van egy végtelenül kedves, tiszta bája, bár Amerikában élt barátom szerint tipikus felületes amerikai nő. (De jó, hogy mindig van ellenérv, ha a BN-ról van szó!) No, mindegy! Nekem nagyon bejön az előadásmódja, végig leköti az embert, sőt még azt sem érzem istenkáromlásnak, amikor a "Soldier of Fortune" is elhangzik tolmácsolásában. Van persze határa annak, amikor valaki nő létére mazsolázgat a Purple életműből, de amikor ide érkeznénk (Black Night) a basszusgitáros csóka átveszi a mikrofont, Blackmore pedig felkapja a Stratocastert és helyére kerülnek a dolgok. Ez már a koncert vége, amí­g ide elérkezünk megismerhetjük a BN világát, a legnagyobb sikerein keresztül, a két főszereplőn kí­vül, nagyon ügyes hangszeresek kí­séretében. A vár adta természetes háttér, valamint a középkorira vett szí­npadkép miatt, mintha inkább szí­nházi előadást látnánk, mintsem koncertet, de ez egyáltalán nem baj. A közönség végig nagyon élvezi a műsort, egy igazi nagy család benyomását keltik, ami megintcsak az őszinteségük mellett szól. Ráadásul a koncert után a "keménymag" és a házaspár a kocsmában ugyanúgy folytatja jókedvűen, felszabadultan, mint a szí­npadon.

Pontszám: 0