Pathfinder: Beyond The Space, Beyond The Time

írta Mike | 2010.09.12.

Megjelenés: 2010

Kiadó: Szerzői kiadás

Weblap: www.pathfinderband.com

Stílus: Szimfonikus Power Metal

Származás: Lengyelország

 

Zenészek
Simon Kostro - ének Karol Mania - gitár Gunsen - gitár Arkadius E. Ruth - basszusgitár Slavomir Belak - billentyűk Kamil Ruth - dobok
Dalcímek
01. Deep Into That Darkness Peering... (intro) (3:23) I. Rem Stage II. Coma III: Journey 02. The Whisper Of Ancient Rocks (5:53) 03. Vita Reducta Through The Portal (1:00) 04. Pathway To The Moon (6:52) 05. All The Mornings Of The World (5:04) 06. The Demon Awakens (6:10) 07. Undiscovered Dreams (5:00) 08. The Lord Of Wolves (6:40) 09. Sons Of Immortal Fire (5:12) 10. Stardust (8:30) 11. Dance Of Flames (1:02) 12. The Island Of Immortal Fire (5:06) 13. Beyond The Space, Beyond The Time (10:34) 14. What If... (outro) (1:27) 15. Forever Young (Alphaville cover) (Japán bonusz)
Értékelés

Ha azt hallom, lengyel rockzene, még mindig főként a Riverside, a Vader vagy a Behemoth neve jelenik meg a fejem fölött egy képzeletbeli képregény-buborékban, noha a mindig új í­zek után kutató í­nyenc, aki egy kicsit is mélyebbre csáklyázik az underground szí­nes-szagos talajába, jól tudja, egyéb csemegék is rejtőznek Polákföldön, elég, ha azt mondjuk: Indukti, Division By Zero vagy Votum (nem beszélve arról, hogy barátunk, az Encyclopaedia Metallum 2300 együttest számol Lengyelországból)... És most egy ifjú titán is helyet kér magának, nevezetesen a Pathfinder. Mind e mitikus-mágikus név, mind a borí­tó előre jelzi, mivel van dolgunk, nem nehéz kitalálni, hogy nem egy megbolondult emo-core banda tágí­tja a határokat, itt ugyanis szimfonikus elemekkel dúsí­tott heavy metal (vagy ha úgy tetszik: power metal) a játék neve, méghozzá a jobbik fajtából! Janus Pannonius veretes szavai után szabadon: mondhatni eddig Itália földjén termettek csak efféle muzsikák (Rhapsody), pár éve azonban már Lengyelhon is ontja a szép dalokat... Jól van ez í­gy, más nemzetek is tegyék bele a magukét a nagy kondérba, én már csak azt szeretném látni, amikor végre egy műfajbeli hazánkfiáról í­rhatnék méltató szavakat... A Pathfinder 2006-ban állt össze, amikor is a vicces nevű Karol Mania és Arkadius E. Ruth harcostársakat toborzott maguk köré, és egy olyan formáció képe lebegett a szemük előtt, amelyben a filmzenék és a számí­tógépes játékok ihlette világ találkozik a virtuóz, szélvész heavy metallal, s minekután mindketten nagy tisztelői voltak Wagnernek, DvoĹ™áknak, Beethovennek, a komolyzenei hatások ugyancsak beépültek a muzsikájukba. Munkájuk gyümölcse elsőként két demón volt hallható, amelyek sikere révén már hazájukon kí­vül is le tudtak kötni fellépéseket; méghozzá olyan nevekkel turnézhattak együtt, mint például az ex-Iron Maidenes Paul DiAnno vagy a norvég Thunderbolt. Ez évben pedig megjelenhetett a bemutatkozó stúdióalbumuk, a zengzetes cí­mmel megáldott 'Beyond The Space, Beyond The Time', amelyre ügyesen elcsábí­tották vendégnek Roberto Tiranti (Rob Tyrant) énekest a Labyrinthből, Matias Kupianen gitárost a Stratovariusból, Bob Katsionis billentyűmágust a Firewindből, és egy fiatal operaénekesnőt, Agata Lejba-Migdalskát. A fantasy mint témaválasztás nem egy eredeti ötlet, ám kellő kreativitással mindent meg lehet fűszerezni egy kicsit, a sablonos számcí­mek ellenben arra engednek következtetni, hogy lengyel barátaink nem éppen erre törekedtek (noha a dalszövegekhez még nem volt szerencsém). Mondom ezt úgy, hogy gyerekkorom óta nagykanállal falom e műfajt, és már régóta elfogadom, hogy mint más egyéb zenei stí­lusnak, úgy ennek is megvannak a megkerülhetetlen kliséi, az újí­tó szándékot viszont mindig nagyra értékelem, az pedig itt nem igazán érhető tetten; nem felejtem el azonban, hogy ez még csak a debütáló anyag, később bárhova fejlődhetnek ők is. És mint debütálás, több mint í­géretes a 'Beyond...', főként annak tükrében, hogy nem áll mögöttük semmiféle lemezkiadó! Jómagam nem a mai YouTube-generáció sarja vagyok, nekem még jelent valamit egy szépen kivitelezett CD-füzetke, éppen ezért fájó, hogy a borí­tó mennyire kidolgozatlan, elnagyolt és ötlettelen, egész egyszerűen nem méltó ehhez az igényesen megkomponált muzsikához, a sárkányokkal körülölelt zenekari logóról pedig ordí­t, hogy egy hevenyészett számí­tógépes programmal letudták gyorsan... Kár érte mindenesetre. A hangzás ezzel szemben fület gyönyörködtető! (És csak magam ismétlem: szerzői kiadás!) A fantasy-metálosok imádják az intrózást, itt is kapunk ilyet, sőt mi több, egy három részből álló nyitányt, ami önmagában kitűnő, mint szimfonikus-bombasztikus kezdés, ám 3 és fél percben egy cseppet sok, legalábbis í­gy a korong legelejére biggyesztve. De aztán már nincs megállás, egymást követik a gyors és középtempós power bombák, csak nagyritkán pihennek meg a fiúk. Szóval van itt minden, mint a jó falusi búcsúban: kiváló, szárnyaló refréndallam az All The Mornings Of The World-ben (melyet akár Luca Turilli is í­rhatott volna jobb perceiben!); a komor szí­nekkel megfestett The Demon Awakens-ben gonosz kis hörgés is meglapul; a The Lord Of Wolves pedig még inkább Rhapsody-jellegű azzal az indulószerű kórusával, a fiúk várhatják majd a behajtókat a jogdí­jért, haha! És nem csupán szélsebes tempóban képesek gondolkodni, mert amikor az érzékenyebb pillanatok kedvéért finomabb húrokat pengetnek, értő kezekkel nyúlnak ahhoz is: az Undiscovered Dreams egy patetikus, már-már a giccset súroló ballada (és megint csak nagyon-nagyon rhapszodikus!), mégsem válik nevetségessé, köszönhetően a jól megí­rt dallamoknak és női-férfi páros páratlan közreműködésének. Az elsőrangú operaénekesnő egyébként több számban is feltűnik, kitűnő választás volt a szerepeltetése, áldom a sorsot és a srácok jó í­zlését, hogy nem egy Liv Kristine-féle tündi-bündi pophangot akasztottak le... Az olasz szimfonikus mesterek mellett megemlí­thetjük még a Dragonforce nevét is, a siví­tó-gurgulázó, villámgyors gitárszólók őket idézik, szerencsére azonban nem viszik túlzásba, mint amazok, a Helloween dallamvilága pedig javarészt a refrénekben, egyes énekmegoldásokban köszön vissza. És ha már az éneknél tartunk: Simon Kostro hallhatóan nagy torok, mindent tud, amit e műfaj megkí­ván, nekem mégis hiányérzetem van: a hangja olykor kissé csiszolatlannak, "megmunkálatlannak" tűnik, és sokszor nem érzem kellőképp magabiztosnak sem. A sikolyai pedig rémesek (mintha egy zsákvarró tűt fúrnának a fülembe), ez valakinek vagy jól áll, vagy sem, nyilván nem lehet mindenki Ripper Owens. A monumentális, ünnepélyes cí­madó eposz (illetve az outro) zárja a korongot, ebben aztán minden benne van, ami a Pathfinder muzsikájának esszenciája: rakétagyorsaságú tempók, harsány gitár-billentyűpárbaj, égbeszökő kórusok, női operaének-jelenlét, emelkedett, epikus refrének, Cradle Of Filth-es károgások - és mindez afféle barokkosan zsúfolt, nem egyszer túlzón patetikus jelleget ölt, akár a teljes lemez. Hosszú album a 'Beyond The Space, Beyond The Time', és nem is könnyű hallgatnivaló, jól el lehet veszni a sokrétű szerzeményekben, s bizony lesznek olyanok, akiknek megüli a gyomrát ez a hetvenkét percnyi sárkánykergetés, mégis minden magamfajtának melegen ajánlom, mert ritka igényes munkáról van szó! Remélem, még hallunk a lengyel ifjakról, idehaza pedig jó példaként szolgálhatnak minden zenész számára: í­gy is lehet ezt csinálni! Le a kalappal!

Pontszám: 8