Tankcsapda: Mindenki vár valamit

írta garael | 2006.05.02.

Megjelenés: 2006

Kiadó: CLS Records

Weblap: www.tankcsapda.com

Stílus: heavy rock

Származás: Magyarország

 

Zenészek
Lukács László: basszus, ének Molnár Levente: gitár Fejes Tamás: dob
Dalcímek
1. Rock a nevem (4:16) 2. Nem kell semmi (3:36) 3. California über alles (3:37) 4. Egy van (3:49) 5. Füst és lábdob (2:56) 6. Mindenki (3:53) 7. Az alagút végén (3:23) 8. A holnapot éljem túl (3:23) 9. Irgalom nélkül (4:04) 10. Dávid és Góliát (3:18) 11. Minden szó (3:47) 12. Hiányzol (5:28)
Értékelés

A Tankcsapda valóban mainstream-mé és médiaképessé válását okozó Élni vagy Égni c. album után,- mely felvetette, merre tovább ezek után - itt van az újabb lemez, ami választ is ad a kérdésre, meg nem is. Lukácsék beváltották az í­géretüket, miszerint nem fognak egy poposabb, még médiabarátabb irány felé elmozdulni, ám a gyors, jellegezetes slágerek és darálóbb őrlemények nem igazán hoztak olyan újat sem, ami valamiféle továbblépést mutatna. Persze egy ország legnépszerűbb rockzenekaránál felvetődik a kérdés, szükség van e valamiféle váltásra, kí­sérletezgetésre, hiszen az ilyen korú bandáknál már kockázatos egy hirtelen váltás, és a rajongók - ambivalens módon - lehetséges, hogy a változás igényének beváltásánál még hevesebben támadnák a zenekart a "régi, megszokott hang" visszatéréséért. Ilyen körülmények között persze nem könnyű a döntés, hiszen a Tankcsapda egyik erősségét jelentő bulizós, csajozós szövegek a kor előrehaladtával és Lukácsék más generációba történő lépésével hitelüket veszthetik, a velük együtt felnövő korosztály és rajongói réteg joggal kérheti számon a zenekartól az életkorhoz illő problémák felvetését és megválaszolását. Ugyanakkor ott toporog az ajtóban az újabb 14-15-16 éves rajongói bázis ,amely komoly vásárlóerőt jelenthet és botor dolog lenne elutasí­tani az ezzel járó lehetőségeket. A zenekar tehát megpróbált egyfajta arany középutat találni: a bulizós, csajozós rock'n' roll himnuszok mellé igencsak odatették a csapda komolyabb arcát is (balladára most ne számí­tson senki), ám úgy érzem, nem igazán sikerült a "mutatvány". A slágerek persze ülnek - Lukácsék dallamérzéke mindig kiváló volt, a refréneket szinte első hallgatás után dúdolni lehet, és hát a láb sem marad tétlenül a frankó rock'n'roll ritmusok hallatán - , ám... az olyan üzenetek, mint amit a Rock a nevem, vagy a Nem kell semmi szövegei közvetí­tenek, számomra némiképp taszí­tóak és erőltetetten szerepvállalónak tűnnek. Nem hiszem, hogy a mai harmincasok életérzését a rock 'nihilista' felfogása testesí­ti meg, de a tinédzserek szeme előtt sem lehet kizárólagos cél a ' rúgjak be végre elégszer már'. Mivel a banda már más szinten van , mint 15 évvel ezelőtt, túl kellene lépnie az ilyen sablonos és nevetséges paneleken, melyeknek ráadásul semmiféle pozití­v üzenete nincs. A komolyabb szerzemények szintén ebbe a hibába esnek. Úgy közvetí­tenek társadalomkritikát, ahogy azt egy 15 éves gyerek elképzelheti, nem beszélve az öncélú káromkodásokról, melyek számomra inkább ötlethiányt, mintsem keserűséget sugallnak. Ráadásul ezek a dalok zeneileg sem erősek: a monoton tempókban éppen az a fajta szigorú dallamosság tűnik el, amiben a csapda erős, s ami még ezekben a súlyos dalokban is fellehető volt eddig. Lehet persze, hogy csak én vagyok már túl öreg ezekhez a szövegekhez, ám a megfogalmazott tartalom semmiképpen nem járható út, még egy rock'n'roll bandánál sem. (jó , beismerem, az a bajom ,hogy most nem í­rtak olyan frankó perverz-feelingű dalokat, mint a Szextárgy, vagy a Mindig péntek, de ez maradjon a kritikus szubjektum-faktora).

Pontszám: 7.5