Buckcherry: All Night Long

írta Adamwarlock | 2010.09.07.

Megjelenés: 2010

Kiadó: Eleven Seven Music

Weblap: http://www.buckcherry.com

Stílus: hard rock

Származás: USA

 

Zenészek
Josh Todd -ének Keith Nelson -gitár Stevie D. - ritmusgitár Jimmy "Two Fingers" Ashhurst - basszusgitár Xavier Muriel -dobok
Dalcímek
1. All Night Long 2. It's a Party 3. These Things 4. Oh My Lord 5. Recovery   6. Never Say Never 7. I Want You  8. Liberty  9. Our World 10. Bliss 11. Dead
Értékelés

Keresve sem találhatnánk a Buckcherrynél californiaibb együttest a világon. Minden egyes átkát és áldását magukon viselik, amit Schwarzenegger-land bandái elmondhatnak magukról: dögös hangzást, kemény gitártépést, badass kinézetet, de a marcona külső mögötti lágy, bugyinedvesí­tő lí­rát is. Kifejezetten élvezhető muzsikát alkotnak ők albumról albumra, nekem is csak egy bajom van vele, de az nagy: Fiúk, van belőletek száz ugyanilyen! Ezzel a lemezzel úgy voltam, hogy végig egy görög isten járt a fejemben: Janus, a kétarcú. Egyik felem megpróbálta szeretni az 'All Night Long'-ot, de ott motoszkált bennem másik énem, aki pedig kismillió hibát fedezett fel a korongon és a pokolba kí­vánta az ámerikai faszagyerekeket a tetkójukkal meg a befésült hajacskájukkal együtt. Járjuk körbe mindkét arcát a kiadványnak! Először is leszögezném: a lemez igazi energiabomba. A hangzás dögös, a dallamok fogósak, és az egész anyagot áthatja a házibuli feeling. Nagyon szí­vesen megnézném a bandát élőben egy vérbeli klubkoncerten, sörrel, izzadsággal és laza erkölcsű csajokkal, mert szerintem az 'All Night Long' számai átütő sikert aratnának egy ilyen helyszí­nen. Látszik, hogy meg van bennük a kellő önirónia és könnyedség, ami a kemény műfaj ezen ágának műveléséhez szerintem elengedhetetlen. A hangzással sem nyúltak nagyon mellé, mondjuk nem is volt nehéz dolguk: kellően nyerssé tették, rányomtak rendesen a dobra, a gitárt nem effektezték agyon, Josh Todd énekét pedig kicsit előtérbe helyezték, azaz kikeverték a tipikus tengerentúli szexi hangzást. A szövegek is ehhez idomulnak: csajok, buli, utazás, életérzés. Igazából ennél semmi többet nem kell rápakolni egy ilyen stí­lusú lemezre. Ellenben én nem vagyok teljesen kibékülve, akármennyire is decens munkát tett le a Buckcherry az asztalra. A számok csak a szokásos country-s, bluesos alapra ültetett tucat rock 'n roll nóták. A dallamok, amik kezdetben könnyednek és fogósnak tűnnek, sokadik hallgatásra unalmasnak és lerágottnak hatnak. Sokszor úgy éreztem, hogy a banda biztosra akar menni, csak a tutit játsszák. Én egy együttes ötödik albumára már várnék egy kis kí­sérletezgetést, hogy megtalálhassák a saját világukat: í­gy csak egy AC/DC + Aerosmith (vagy Mötley Crüe) vegyületnek tűnnek. Habár a hangzás jó, még sincs mélysége. A számok is rendben vannak, de lévén egyéniség nélküliek, maximum annyira ütőképesek, mint a haramiák egy Bud Spencer filmben. Tovább megyek: Josh Todd hangja a lemez végére kifejezetten unalmassá és irritálóvá vált számomra. Mindezeken kí­vül hiányoltam a hangszerek virtuozitását. A gitár csak riffeket gyárt, nincs egy épkézláb kiállás sem. Pontosan ezért í­rtam a cikk elején: van száz ugyanilyen banda, aki képes erre. Nos, leí­rtam, hogy mit szeretek a lemezen és mitől mászom falra. Már csak a végső verdikt hiányzik, úgyhogy joggal kérdezheti a kedves Olvasó, hogy akkor most az 'All Night Long'-ot érdemes-e meghallgatni vagy sem? Szerintem egy próbát mindenképp megér, mert kétségtelenül megvannak a maga pillanatai. Igazából minden páratlan hallgatásnál tetszett a lemez, minden párosnál meg gyűlöltem. Amikor pontoztam épp páratlannál jártam...

Pontszám: 6.5