John Norum: Play Yard Blues

írta TShaw | 2010.07.10.

Megjelenés: 2010

Kiadó: Mascot Records

Weblap: http://www.myspace.com/johnnorumsolo

Stílus: Blues rock

Származás: Svédország

 

Zenészek
John Norum - ének, gitár Tomas Torberg - basszusgitár Thomas Broman - ütősök Peer Stappe - ütősök Leif Sundin - vokál
Dalcímek
01. Let it Shine 02. Red Light Green High 03. It's Only Money 04. Got My Eyes on You 05. When Darkness Falls 06. Over and Done 07. Ditch Queen 08. Travel in the Dark 09. Born Again 10. Play Yard Blues
Értékelés

John Norum egy zseni! Legalábbis a dallamos metal rajongójaként nem tudok ennél negatí­vabb jelzőt aggatni valakire, aki a Europe-ban, majd a Dokkenben, a stí­lus két legendákkal övezett csapatában épí­tgette karrierjét, valamint a nyolcvanas évek második felétől szólóanyagaival is elárasztotta a zenehallgató közönséget. Utoljára 2005-ben, az 'Optimus' cí­mű koronggal, majd öt évre rá az aktuális 'Play Yard Blues' lemezzel, aminek már a cí­méből is kiabál az a bizonyos zenei stí­lus. És valóban, kétség sem férhet hozzá, hogy Norum aktuális lemezének középpontjában a blues áll, leszámí­tva néhány momentumot, amik kékből egészen más irányba szí­nezik át a lemez hangulatát. A lemez cí­me mellett a tálalás is egyszerű és lényegre törő. A borí­tó szerintem kifejezetten ötlettelen, de ránézve egyáltalán nem a kemény dallamokat szövő gitárhős jut eszembe, sokkal inkább egy kicsit fáradt, de révbe ért zenész, aki most már azt csinálhat, amit csak akar, és persze, amihez igazán kedve van. Ebből kifolyólag pedig a 'Play Yard Blues' egyből afféle önvallomássá is válik, nem pedig egy újabb, átlagos hard rock soralbummá. Persze, aki nincs oda a bluesért, az itt bizony gondokkal fog küszködni, bármennyire is csí­pi Norumot és az eddig megszokott zeneiségét. A helyzet viszont annyira nem tragikus, mivel az albumra mindössze tí­z szám került fel, melyek műsorideje a megszokott keretek között mozog, nincsenek feleslegesen húzott szólók és témázgatások. Túlzásokba talán csak az egyik feldolgozásdal, a Ditch Queen esik, ami viszont van annyira megkapó, hogy élvezetes legyen majd mind a hat perce. Ami a többi feldolgozásdalt illeti, mind a Thin Lizzy It's Only Money-ja, mind a Travellin' In The Dark jól sikerült alkotások, de talán jobb lett volna a helyükre néhány saját szerzemény. Azonban nyilván a példaképek dalainak eljátszása is hozzátartozik a blueshoz, úgyhogy ezt is el kell nézni Norumnak, cserébe az első osztályú örömzenéért. Az album csúcspontja vitathatatlanul az egyik bluestól eltávolodó, akár feldolgozásnak is felfogható dal, a Born Again. Ez a téma bizony már hallható volt egyszer egy albumon, méghozzá Don Dokken (akkor éppen Norummal megerősí­tett) csapatának tálalásában. Mivel a 'Long Way Home' mindig is a számomra legkedvesebb Dokken korong volt, í­gy ennek a dalnak a felbukkanása is meglepett, de egyúttal örömmel is eltöltött. Külön kis gyöngyszem még az album végére hagyott cí­madó jammelés, a legbluesosabb téma, amit Norum kitalált a lemezére. Ez viszont sajnos csak szép, közelről sem zseniális, inkább kicsit unalmas, hiszen annyira sokszor lerágott csont, hogy semmiféle feszültséget nem okoz újra meghallgatni. John Norum nem a korai Led Zeppelin, de a blues attól még jól áll neki. Érződik belőle az öröm, a zene iránti szeretet és tisztelet, innentől kezdve pedig nem lehet azt mondani, hogy rossz. Nyilván lesz, akinek nem fog tetszeni ez a fajta irányváltás, de nyugalom, személy szerint nem hiszem, hogy a következő soralbuma, vagy bármelyik mellékági anyaga továbbvinni ezt a zeneiséget. Ez csak egy érdekes kalandozás a zene egyik mellékágában, amit minden gitárosnak ki kell egyszer próbálnia. Végül pedig külön elismerés, amiért a zseniális játék mellé még fel is tudta énekelni a dalokat!

Pontszám: 7