Versailles: Jubilee

írta Tomka | 2010.07.05.

Megjelenés: 2010

Kiadó: Warner Music Japan

Weblap: http://www.myspace.com/versaillesjp

Stílus: szimfonikus-neoklasszikus (modern) europower

Származás: Japán

 

Zenészek
Kamijo - ének Hizaki - gitár, basszusgitár Teru - gitár Yuki - dob
Dalcímek
1. God Palace -Method of Inheritance- 10:30 2. Ascendead Master 05:49 3. Rosen Schwert 04:10 4. Ai to kanashimi no nocturne 04:54 5. Amorphous 05:08 6. Reminiscence 02:30 7. Catharsis 06:05 8. The Umbrella of Glass 04:23 9. Gekkakou 04:41 10. PRINCESS -Revival of church- 08:16 11. Serenade 05:58 12. Sound in Gate 02:36
Értékelés

(Figyelem! Akik nem éreznek valami perverz örömet a Sonata Arctica első albumának, és különösképpen a Blank File c. opus hallgatásakor, azok ne olvassanak tovább!) Az, hogy Japán "metal-nagyhatalom", ma már egyenesen közhelynek számí­t. A bonusz számok és speciális kiadások eme paradicsoma azonban nem csak a nyugati produkciók számára kí­nál extra (vagy létfontosságú) piacot, hanem saját, könnyen eladható, "független" és "előre gyártott" zenekarait egyaránt termeli - tömegszámra. Japán az utóbbi évtizedekben fedezte fel a futószalag-gyártás "áldásait", és a tini lányok pénztárcájának kimerí­thetetlen mélységét, és ipari szemléletű profizmussal menedzselik különböző cégek a J-pop, illetve most már egyre inkább a J-rock bandák garmadáját. Mint sok mainstream fenomén, ez is underground körökből indult ki, elsősorban a tömegek által csak japán Guns N' Rosesként ismert X Japan esztétikája által. A zseniális rockerek kezdeti thrash-speed orgiákat tartalmazó albumuk után hamar megirigyelték a 80-as évekbeli glam metal bandák hisztérikus sikereit, és rágyúrtak a stadionslágerekre (is), extrém hajkoronáik és Bowie mester által inspirált androgün kinézetük pedig valószí­nűleg nagyban megdobta zenéjük sikerességét. A (többek közt) általuk meghonosí­tott irányvonal fedőneve a "visual kei", azaz "vizuális stí­lus" volt, ami egyértelműen jelzi, hogy az - egyébként eleinte katartikus minőséggel bí­ró - zene mellett a kinézetre és a látványra is legalább ekkora hangsúlyt fektettek. Valójában nem zenei műfajról, inkább "esztétikai" beállí­tottságról, célkitűzésekről van szó, hiszen a visual kei alá sorolt együttesek műfajilag az elektronikus zenétől a kommersz popon és punkrockon át a heavy metalig rengeteg stí­lusirányzatot lefednek. Habár a média az X-Japan Kurt Cobain-kórban szenvedő gitárosának, Hidenak halála után a visual kei mozgalmat halottnak nyilvání­totta, a 2000-es években sorra bukkannak fel olyan, friss lendülettel és a nyugaton már befutott modern rock-metal zene emlőin függő zenekarok, akik előszeretettel ápolják tovább a glam rock japán kulturális variációját. 2007-ben jött létre Hizaki gitáros vezetésével az a Versailles, akik a speed europowertől a szofisztikáltabb, neoklasszikus reminiszcenciákkal megfűszerezett szimfonikus metalig terjedő skálából épí­tették fel extravagáns, és radikálisan romantikus univerzumukat. Az ő fétisük - a manapság oly divatos élőhalottak, vámpí­rok, miegymás mellett - az androgün esztétika után egy lépéssel tovább járva a viktoriánus kori női (!) öltözékek. Azonban nem a nemi hovatartozás kinyilvání­tásáról van szó, hanem a japán popzene, és az animék, ill. mangák "nemtelen" divatjának továbbgondolásáról, -viteléről. Amikor egy más kulturális közegbe ültetik át ezt a hagyományt, inkább valamiféle nosztalgikus giccsel kacérkodnak, amelyben másfajta asszociációk érvényesülnek (a rózsa sem feltétlenül randi ajándék, hanem a halál (vagy a vér) szépségének metaforája). Zenéjük is hason mód extrán melodramatikus (Japánban több évszázados művészeti hagyománya van a melodrámának), ami főként - a második lemezre már kevésbé, de még mindig erősen - nazális orgánummal rendelkező Kamijo énektémáiban érhető tetten. Hatásvadászat ez a javából, de mégis kellemes kiegészí­tője a bombasztikus nagyzenekari hangszerelésnek, a neoklasszikus í­zű gitárszólóknak, és az epikus inspirációjú kompozí­cióknak. A Versailles muzikális univerzuma kb. Malmsteen és a Sonata Arctica világának keresztezéséből született, és már 2008-as 'Noble' c. lemezükön tökélyre fejlesztett szinten jelentkezett. Az idei 'Jubilee' c. korongon a korábbiakhoz képest változás nemigen történt, ellenben ugyanolyan célratörő profizmussal előadott dalokat hallhatunk, mint eddig. Az ázsiai országok nemrégiben kaptak rá a melodikus power metalra, és most termelik ki klasszisaikat, tele ötletekkel, igaz, egy cseppnyi innovatí­v szándék nélkül. Így akik a europower nagyágyúk kifulladásán siránkoznak, ideje, hogy egy legalább egy pillantást vessenek a japán zenei szí­ntérre, ahol a Galneryus mellett a Versailles az a vezető akt, amely nyugati sikerekre is pályázik. A nyitó God Palace -Method of Inheritance- esszenciális tömörséggel foglalja össze a zenekar ars poeticáját: nagyzenekari betétek (főleg vonósok) adagolják a grandiózus háttérdallamokat, slágeres zongorabetétek szakí­tják meg a duplázóval és konstans szólózással felépí­tett számot. A Versailles neoklasszikus himnusz-metalja vetekszik a Galneryus lemezeinek szí­nvonalával, ám velük ellentétben végig anyanyelvükön énekelnek, ami még plusz egy sajátos "bájt" ad a zenének, még ha eleinte kicsit szokni is kell. Arról, hogy ne fajuljon szirupos, romantikus soundtrackké a lemez, a különféle, mértékkel és í­zesen adagolt modern metal zenei hatások gondoskodnak. Egy-két szaggatás, ill. az eddigiekhez képest vastagabb gitársound: a zseniális Geikokku például nyí­ltan ugrik fejest a thrash metal zúzdáinak tengerébe, miközben megőrzi a lemez gondosan felépí­tett hangulat- és dallamvilágát. Akad persze szí­vfacsaró(nak szánt) ballada is, a Serenade, amely a 'Jubilee'-n gyakrabban hallható hegedű alkalmazásával éri el a kí­vánt hatást. Mindenesetre a Versailles egyértelműen a nagy í­vű, komplex számokban a legerősebb, amelyekben kiteljesedhetnek Hizaki gitáros dalszerzői kvalitásai. Az Ascendead Master, a speed metalos Catharsis, ill. a PRINCESS -Revival of Church- kiváló példái, hogy a japán muzsikusok milyen szinten űzik az eszképista fantáziametalt. Ha valakinek nem okoz gondot a túlzott érzelmességgel való azonosulás, akkor szügyig merülhet a dí­jnyertes dallamok és megaslágerek özönébe - csupán a zene töménysége okán kissé túlzottan hosszúnak tűnő egy órás játékidő szabhat határt a féktelen lubickolásnak.

Pontszám: 8