Stone Temple Pilots: Stone Temple Pilots
írta Adamwarlock | 2010.06.27.
Megjelenés: 2010
Kiadó: Atlantic
Weblap: http://www.stonetemplepilots.com
Stílus: alternatív rock, hard rock
Származás: USA
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Ön nem ismeri a Stone Temple Pilots-ot? Hát ismerje meg! Önnek antipatikus Scott Weiland a Velvet Revolver miatt? Hát itt ne legyen! Ha ön szereti a kellemes, dallamos, hátradőlős kikapcsolódást, ez itt az ön albuma! Na kérem, itt vannak a nagyon elvontan kinéző suhancok, akik 1986 óta próbálkoznak, hogy létrehozzák az alternatív rock és a keményebb műfaj Led Zeppelin, The Doors és Pink Floyd vonalának szimbiózisát. A banda a '90-es években kívánta magát felfuttatni, amikor ugye a legnagyobb szám a Nirvana, a Faith No More és a Guns'n Roses volt. Kemény mezőny, uralkodik a grunge és az alter, megindul a műfajok válogatás nélküli vegyítése. Ebben a világban indították el pilótáink saját zenei vállalkozásukat 1992-ben a 'Core' című lemezzel. Azonnal a Bilboard chartlista #3. helyén nyitottak, és rövid idő alatt hatalmas mennyiségű rajongóra tettek szert. Legnagyobb sikerüket a harmadik, 'Tiny Music... Songs from the Vatican Gift Shop' albummal szerezték. 2003-as felbomlásukig öt korongot adtak ki, amelyek zenei világa ízig-vérig a '90-es évek stílusát tükrözi. Tény, hogy kevésbé voltak radikálisak, mint kortársaik, gondolok itt a Rage Against The Machine-ra vagy a Faith No More-ra, de zenéjük nem is volt annyira egyértelmű, mint a Nirvanaé vagy a Pearl Jam-é. Bár az akkori viszonyok között modern hangzást mondhattak magukénak, mégsem jellemezte őket a '70-es '80-as évek radikális elutasítása, ami igen nagy divat volt ebben az időszakban. Saját magukról elnevezett új lemezük 7 év kihagyás után jelent meg, aminek oka nem volt más, mint Scott Weiland énekes távozása Slash hívó szavára. Kifejezetten kellemesre sikerült az új lemez. Dalai egytől-egyig dallamosak, fülbemászóak. Bár nem írtak nagy ívű, kirívóan zseniális nótákat, mégis elkerülték a langyos posvány lehúzó erejét. A számok mindegyike tud valamennyi pluszt adni, így képes ébren tartani a hallgatóságot. Egyértelműen nem az a lemez, amit házibuliba vagy tinci-tánci helyre vinnék... ezek a dalok kifejezetten az otthonhallgatós fajtából kerültek ki, önálló élménynek is kitűnőek, de háttérzenének sem utolsóak (itt jó értelemben értem). Varázsuk abban rejlik, hogy úgy retró, hogy közben nem akar az lenni, nem vágják az arcunkba, hogy ,,igen, mi most múltat idézünk, mert az vicces...". Érezni, hogy ez az ő zenei világuk, ebben mozognak otthonosan, ebben jók. Ez azért fontos, mert a számok úgy citálják a Led Zeppelin t, a The Doors -t, Bob Dylan t, a The Beatles-t, hogy cseppet sem érezzük erőlködésnek a próbálkozásaikat. Új elemként jelentkezik a U2 hatása, ami által veszítettek abból pici dögből, amivel egyáltalán még rendelkeztek a korai időkben. Ahogy jöttek sorra a lemezeik, egyértelmű volt a pop és a hippi kor hatása zenéjükre, ellenben ez a korong így már nagyon nagy nyitást tett a rágógumi, a nyalóka és a Viva Tv irányába (kivéve a Hazy Daze-t és a Fast As I Can-t). Nem ront igazán nagyot a lemez megítélésén, de nekem hiányzik egy olyan igazán ütős dal, mint anno a Plush volt. Érdekes módon a külföldi kritikák nagyon megosztottak a lemezzel kapcsolatban (tegyük hozzá, hogy az STP sohasem volt a zeneértő firkászok kedvence). Van, aki átkozza, mert nagyot nyitott a klasszikus rock felé (ami ugye eme magazin közönsége számára éppen, hogy vonzó vonás lehet), és elvesztette a David Bowie-s pszichedelia varázsát, míg másnak épp a sallangmentesség tetszik. Számomra kellemes élményt nyújtott a Weiland vezette együttes visszatérő lemeze, bármikor szívesen előveszem majd, ha kikapcsolódásra vágyom, és elegem van a fémből, meg a zúzásból. Ön is tegye ezt!
Legutóbbi hozzászólások