Masterplan: Time To Be King

írta MMarton88 | 2010.06.11.

Megjelenés: 2010

 

 

Kiadó: AFM

Weblap: http://www.master-plan.net/

Stílus: Melodikus power metal

Származás: Németország

 

Zenészek
Jorn Lande - Ének Roland Grapow - Gitár Axel Mackenrott - Szintetizátor Jan S.Eckert - Basszusgitár Mike Terrana - Dob
Dalcímek
1. Fiddle of Time 2. Blow Your Winds 3. Far From the End of the World 4. Time To Be King 5. Lonely Winds of War 6. The Dark Road 7. The Sun is In Your Hands 8. The Black One 9. Blue Europa 10. Under the Moon
Értékelés

A Masterplan a kezdetektől fogva rivaldafényben volt. Miután a Helloweenből csúnya körülmények közt kikerülő Uli Kusch és Roland Grapow bejelentette, hogy közösen csinálnak egy új bandát, kiegészülve a Malmsteen, és az Ark soraiból már ismert gigavokalista Jorn Landeval, arra mindenki felkapta a fejét. A debütáló lemez 2003 legelején látott napvilágot, és mind a stí­lus rajongói, mind a rock szakma egy emberként esett tőle hasra. A Helloween 'The Dark Ride' lemezén megkezdett utat folytató csapat gigadallamos slágerei az év egyik kiemelkedő korongjává tették az albumot, melynek folytatása 2005 elején érkezett. Az 'Aeronautics' még elődjénél is ütősebb lett, noha nem szeretem ezt a szót használni, de kétségtelenül klasszikussá érett az elmúlt öt év alatt. Mindkét albumot imádtam. Mikor 2002 decemberében meghallottam az Enlighten Met, már biztos voltam benne, hogy ez nagyon az én muzsikám, és valóban í­gy is volt. A Kusch/Grapow dalszerzőpáros zsenialitásához kétség nem férhetett, nótáiknak Jorn hangja pedig valami olyan pluszt adott, hogy nem véletlenül váltak pár hónap alatt a melodikus fémzene egyik legjobb csapatává. A harmadik album megjelenése előtt Jorn és Uli kiszálltak. Érzésem szerint itt veszett el minden. Nem volt rossz az 'MK II', viszont visszasüllyesztette a bandát a milliónyi melodikus metalcsapat szürke állóví­zébe. Többen szokták mondani, (főleg Ark rajongók...) hogy Jorn nem ide való, a hangja nem passzol ehhez a stí­lushoz, neki az Arkban lenne a helye, vagy szigorúan a hard rock szcénában. Nem érzem ezt a megállapí­tást jogosnak, sőt! Az 'MK II' tökéletes bizonyí­téka volt annak, hogy a norvég zseni nélkül a nóták nem képesek egy bizonyos ponton túlnőni, nem képesek elég egyediek, stí­lusokun túl is kiemelkedőek lenni. Nem csoda, hogy mindenki várta vissza Lande urat, aki nem is kérette magát sokat, látván, hogy szólócsapata élén nem fog szupersztárrá válni (meg megélni sem, he-he) visszajött. A rajongók örültek, az új lemez elkészült, és most itt áll előttem "í­téletre" várva... No, akkor "í­télkezzünk"! Vicces, hogy a napokban olvastam Grapowtól egy nyilatkozatot, amelyben azt mondja, hogy nem akar rajongói elvárásoknak megfelelni. Márpedig ez elkerülhetetlen, miután két mesterművet is összehoztak pár év alatt. A rajongók az első két album folytatását várták...amit a 'Time To Be King'-en nem kapnak meg. Bezony ám! Sajnos a friss lemez minőségét tekintve elmarad a csapat korai munkáitól, hiába tért vissza Jorn. Persze elkeseredni sem kell, nagy baj azért nincs. Továbbra is egy nagyon jó melodikus metal bandát hallunk a 'Time To Be King' lemezen, király dalokkal, nagyszerű dallamokkal, és azzal a hamisí­tatlan atmoszférával, ami már az 'Aeronautics'-ot is uralta. Mi akkor a baj? Szomorú, de igaz: egyszerűen gyengébbek a dalok, mint öt éve. A 'Time To Be King'-en nem sorakoznak a slágerek, nincs itt egy Enlighten Me, egy Kind Hearted Light, egy Wounds, vagy egy Crimson Rider. Emlí­tettem már ugye, a Kusch/Grapow/Lande trió közös zsenialitását, és bizony úgy érzem, hogy hiányzik innen Uli. Nem dobosként, (Terrana profin hozza, amit kell), hanem dalszerzőként. Érdekes módon, már 2007-ben is jobban tetszett Kusch tiszavirág életű bandájának, a Ride The Skynak az albuma, mint az 'MK II', sajnos most bebizonyosodott, hogy nem véletlenül. A fentiek nyilván elég okot adnak arra, hogy egy stí­lusoktól független, "í­nyenc metal rajongó" belerúgjon az anyagba, ám a felsorolt problémák ellenére is azt mondom, hogy azért ezt ne tegyük. Hisz a csalódás első élménye után, ha elkezdünk fülelni, idővel szépen előjönnek azok a finomságok, amelyek igazán Masterplanossá, sőt, í­gy is kiemelkedően jóvá teszik a korongot. A legütősebb szerzemény véleményem szerint a remek nyitány, a Fiddle Of Time, illetve a kislemezes Far From The End Of The World mellett a Blue Europa, mely roppant üdí­tő a kiadvány végén. Sebesség terén is eme három tétel a legpörgősebb. Bizony, a tökfej öcsi köpenyéből előpottyant speed power őrületeknek már vége, az a sötétebb, Masterplanos hangulat uralkodik (főleg az anyag második felében), amit a Bleeding Eyes, vagy a Dark From The Dying teremtettek meg korábban. Erre jó példa a cí­madó dal, a The Dark Road, vagy a The Black One. A balladákat mindössze egy felvétel képviseli, a záró Under The Moon, mely, noha nem rossz, én jobban örültem volna, ha a lemezt egy monumentális gigadallamos műremekkel fejezik be, mint ahogy tették azt a Dark From The Dying esetén is. Noha Jorn szerepéről már esett szó, nem mehetek el a tény mellett, hogy ami miatt az esetleges visszafogott lelkesedés ellenére is igen erősnek érzem a lemezt, abban neki oroszlánrésze van. A zseniális torkú norvég olyan káprázatosan, dallamosan, élvezetesen adja elő a nótákat, hogy a kissé szürkébb számok is könnyen az ember fülébe ragadnak. Nélküle biztos vagyok benne, hogy félredobnánk a 'Time To Be King'-et az átlagos melodikus metal lemezek közé, ám teljesí­tménye, orgánuma, és dallamai a Masterplan új lemezét párját ritkí­tóvá teszik a melodikus mezőnyben.

Pontszám: 7.5

Legutóbbi hozzászólások