Meat Loaf: Hang Cool Teddy Bear
írta Adamwarlock | 2010.05.12.

Megjelenés: 2010
Kiadó: Mercury Records
Weblap: http://www.hangcoolteddybear.com
Stílus: hard rock
Származás: USA
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Megérkezett a Fasírt állatkertjének negyedik tagja: a változatosság kedvéért egy maci! Persze a három denevér kétkedően nézett össze jöttére, miközben fejjel lefelé lógtak a ketrecükben. Ők bölcsességgel és tapasztalattal szemlélték az új jövevényt, hiszen a legfiatalabb tagjuk is megvan már négy éves. Korelnökük, aki 1977-ben született e világra, - hátrahagyván korábbi otthonát, a kénköves, lángoló poklot - még mindig úgy érzi, hogy nincs az a medve, aki az ő trónját megdöntené, legyen bármilyen nyugodt is ez a brumi. Úgy érzem, ezúttal Meat Loaf kijött a béketűréséből. Lehet, hogy a legutóbbi lemez felvétele betette a kaput neki, ugyanis a munkálatok alatt végig Jin Steinmannel pereskedett a Bat out of Hell névért. Bár Steinman volt Meat Loaf legrégebbi harcostársa és barátja, vitájuk mégis odáig fajult, hogy a 'Hang Cool Teddy Bear' ismét egy olyan lemez lett, amiben a híres zene- és dalszövegíró nem vett részt (külön érdekesség, hogy első ,,szakításukkor" Steinman két dalt hozott a 'Midnight at the Lost and Found' albumra, amelyeket a lemezkiadó utasított vissza, ami nagy hiba volt, hiszen Bonnie Tyler neve alatt hatalmas slágerek lettek). Helyére egy igen hosszú és patinás névsor került, olyan érdekes nevekkel, mint Jon Bon Jovi és Desmond Child, aki az Aerosmith és a Kiss együttes segítőtársa volt több lemezen. Tehát Meat Loaf most nem akar békét a földön, csak haza akar menni. Kemény gitárszólamok dübörögnek, érzelmektől túlfűtött énektémák zengnek, de nem ám romantikus szerelemi ömlengésekkel, hanem főképp kiábrándult, durva szövegekkel. Kiderül, hogy a Fasírt baráti társasága ,,egy csapat lúzer"-ből áll, valamint találkozunk egy olyan nővel, aki olyan, mint a rózsa, és hogy mit csinál a férfiakkal, azt megtudhatjuk, ha végighallgatjuk a számot... Természetesen nem maradhat el a humor momentuma sem, főleg a California Isn't Big Enough és a Los Angeloser képében. A legtöbb szám nagyon teátrális, ami mindig is Meat Loaf zenéjének sajátja volt. Sokszor tárul elénk a musicales dallamvilág, a rettentően erős vokálháttér és a zongora határozott jelenléte. Ellenben az album ott követett el egy kisebb hibát, hogy nagyon hangos akart lenni. Ha egy picit visszavesz a lendületből, akkor sokkal "mítlófosabb" lett volna, de így egy csöppet zajossá vált (mármint a művész korábbi munkáihoz képest). Ha azonosulunk az új, fiatalos lendülettel, akkor garantáltan nem fogunk csalódni, mert remek számokat pakolt rá az író- és előadógárda (olyan hihetetlen vendégzenészekkel, mint Brian May, Steve Vai, Jack Black és maga Dr. House, azaz Hugh Laurie). Nem tudom, hogy tartalmaz-e igazi átütő slágert a lemez. Egyrészről én nem érzem szükségét, hiszen egy Meat Loaf albumnak elsődleges vonzereje az előadás-szerűsége, azaz minden szám egy musical darab újabb felvonását képviseli, tehát nem feltétlenül szükséges egy-egy szám rikító elütése, másrészről pedig egyáltalán nem is zavart, hogy sohasem egy dalt kellett várnom, hanem minden hallgatásnál az egész lemezt kívántam. Csalódás tehát nem érhet senkit. Kicsit másképp ,,meat"-es, mint a többi, a sodró lendület miatt, de ez ugyanannyira pozitívum, mint gyenge negatívum. Nekem speciel bejön ez a dühödt, hangos, kompromisszummentes Meat Loaf, ellenben a külföldi kritikák többségében negatívak.
Legutóbbi hozzászólások